2014.

Mindannyian tudjuk, hogy milyen az, amikor feladatot kapunk valakitől. Szüleinknek, tanárainknak, feletteseinknek muszáj szót fogadni és éppen emiatt könnyen előfordulhat, hogy olyan feladatot kapunk, amihez nem fűlik a fogunk. Ha nem szívesen fog hozzá az ember a munkához, akkor a legkönnyebb feladat is nyűg. Ha azonban élvezzük a munkát, akkor képesek vagyunk erőnkön felül —akár szenvedéllyel dolgozni. Az ember pedig akkor leli örömét egy munkában, hogyha az neki is szívügye. Szívesen végezzük azt a feladatot amihez jól értünk, amiben jók vagyunk és sikeresek. Szívesen végezzük azt a munkát, aminek látjuk az eredményét.

 

A felolvasott szakaszban Jézus feladatot ad a tanítványainak. Előbb a tizenkettő, majd a hetvenkettő is küldetést kap a Mestertől.

 

Az első dolog, amit mindenképpen ki kell emelnünk, hogy Jézus ellátja az övéit a feladat elvégzéséhez szükséges felszereléssel és eszközökkel. „Íme hatalmat adtam nektek” (Lk 10,19a) —mondja Jézus. Hatalmat arra, hogy ördögöket űzzetek ki, betegeket gyógyítsatok meg, és hirdessétek az Isten országának evangéliumát az embereknek. A kiküldött tanítványok „felszerelésként” Szentlelket vittek magukkal. Az a hatalom, aminek az ördögök és a betegségek engedelmeskednek, az nem a tanítványok saját ereje. Isten volt az, aki kiűzte az ördögöket és meggyógyította a betegeket a tanítványok szavára. Ők csak közvetítői voltak az isteni hatalomnak. Ez azt jelenti, és azt mutatja nekünk, hogy Jézus Krisztus nem az a „parancsolgató főnök.” Jézus az, aki maga is velünk tart a munkánk során. Nem csak elvégezteti velünk a feladatot, hanem kísér és rajtunk keresztül Ő maga is munkálkodik. Úgy, ahogyan azt meg is ígérte mennybemenetele előtt: „Veletek leszek minden napon…” (Mt 28,20b)

 

A karizmák lelki ajándékok —ahogy Pál apostol gyakran nevezi őket. Lelki ajándékok, mert a Szentlélekkel együtt kapjuk. Ezt olvassuk A galatákhoz írt levélben: "Annakokáért, a ki a Lelket szolgáltatja néktek, és hatalmas dolgokat művel bennetek,"  (Gal 3,5) Vagyis a karizmák olyan képességek, készségek az emberben, amelyeken keresztül az Isten Lelke tud munkálkodni. A lelki ajándékainkkal végzett munka: Isten munkája itt a világban.

 

Mert —szeretett testvéreim— miénk is ez a küldetés. A missziói parancs nem csak a tizenkettőnek, de Jézus minden tanítványának szól. Tisztában vagyunk-e azzal, hogy a feladathoz nekünk is ugyanúgy adott erőt, mint a történetben a hetvenkettőnek? Jézus minket sem küld el úgy szolgálatra, hogy nem adja meg azt, amire szükségünk van hozzá. Eszünkbe jutott-e valaha, hogy a gyülekezetünkben mennyi erő van? Itt van ez a sok-sok ember a templomban. Református, Krisztusban bízó emberek. Mindenkiben ott lapulnak az Isten különféle lelki ajándékai, és ha ezeket együtt szolgálatba állítjuk: csodákra vagyunk képesek: Isten csodáit tudjuk végrehajtani, akár csak a hetvenkettő a történetben. Nekünk erőnk van, sokat számítunk és ha együtt felkelünk és belefogunk valamibe —Isten segítségével— véghez tudjuk vinni.

 

Ha elég erős hitünk van, mi is kérhetünk Szentlelket. Jézus mondta: „Melyik apa az közületek, aki a fiának kígyót ad, amikor az halat kért tőle? … Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” (Lk 11,11-13) Ha pedig bennünk van az Isten Szent Lelke, akkor adja a kegyelmi ajándékokat: adja az erőt, a tehetséget bölcsességnek beszédére, gyógyítás munkájára, vigasztalásra, nyelvek ismeretére (1Kor 12) és még sok sok dologra. Szeretett testvéreim: mi is birtokolhatjuk, birtokoljuk azt az erőt, ami a hetvenkettőnek adatott, amikor elindultak a küldetésükre. Megvan bennünk az az Istentől jövő erő, amely képes a sebek enyhítésére, mások megsegítésére, emberéletek megváltoztatására és az örömhír elmondására.

 

Jézus nem csak eszközökkel és felszerelésekkel, de jó tanácsokkal is ellátja a kiküldött tanítványokat. A lelküket és az értelmüket is felkészíti. Mindannyian tudjuk, hogy milyen kellemetlen, amikor olyan feladatot kapunk, aminek az elvégzéséhez nem vagyunk kellően kiképezve. Senki nem magyarázta el, hogy mit kell csinálni. Ilyenkor csak ügyetlenkedünk, és legtöbbször kudarcot vallunk.

 

Jézusnál ilyen sincs. Amíg együtt volt a tanítványaival mindent elmondott nekik, amit tudniuk kell a misszión. De még a kiküldés előtt is ellátja őket fontos tanácsokkal. Elsősorban azt mondja el nekik, hogy mire NEM lesz szükségük a feladat elvégzéséhez. „Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut.” (Lk 10,4a) —vagyis nem lesz szükségetek a sikerhez se pénzre, se ételre, se más egyéb kényelmi eszközre. Nem evilági küldetéshez nem evilági eszközök kellenek. Öncsalás, magunknak hazudunk, ha azt mondjuk: nincs pénz a diakóniai munkára. Nincsenek meg a kellő feltételek és kellő kényelem a gyülekezeti munka eredményességéhez. Nem a pénzből és nem a kényelmi cikkekből születik a keresztyén gyülekezet. Ha ebben a templomban nem lenne sem fűtés, sem világítás, sőt ha még maga a templom sem lenne: keresztyén gyülekezet attól még élne és virulna, ha Isten úgy akarja.

 

Nincs szükségetek erszényre, tarisznyára és sarura. Emlékeztető ez arra, hogy „Nincsen itt maradandó városunk, a jövendőt keressük.” (Zsid 13,14) A keresztyén ember szolgálata nem köti őt ehhez a világhoz. A világ nem tárgya a mi küldetésünknek. A misszió olyan, mint amikor egy tűzoltó visszamegy valakiért a menthetetlenül égő házba. A ház pusztulásra van ítélve. Ez a világ ideiglenes, és a bűn romlása miatt pusztulásra van ítélve. De az embert ki lehet menteni belőle. Minket pedig már kimentett a mi Megváltónk: „Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ.” (Jn 15,19)

 

A tanítványok lelkendezve jönnek vissza a küldetésük elvégzése után. Boldogok, mert a munkájukat siker koronázta. Mi volt a sikerük titka? Nem a pénz és nem az étel. Nem is a kényelmi eszközök. A titok az engedelmesség, a Jézustól tanultak hűséges használata, és legelsősorban: A Szentlélek ereje, amit magukban vittek az útra.

 

Testvéreim: fontos, hogy akeresztyén ember olyan szolgálati területet találjon, amelyben tudja használni a karizmáját. Olyan feladatot végezzen az evangéliumért, ami nem esik nehezére, terhére, amit szívesen és örömmel végez. Sikere lesz, ha a tanítványokhoz hasonlóan jár el: ha hitet, Szentlelket és Isten erejét viszi magában.

 

A sikernél is nagyobb öröm azonban az, amit Jézus mond a hetvenkettőnek a felolvasott szakasz végén: nevünk fel van írva a mennyben.  Krisztus áldozata tette lehetővé ezt. Neki köszönhetjük, hogy meg vagyunk váltva. Ő az, aki elküld minket a világba, tartozunk neki azzal, hogy elindulunk, és végigjárjuk a számunkra kijelölt utat. Fel van írva a nevünk a mennyben: ez az örömüzenet, az evangélium! Ezt kell minél több embernek átadni. Ámen

 

Dancs Imre