2014.

Szeretett Testvéreim!

A héten én is kint jártam a temetőben –akárcsak emberek milliói ezekben a napokban. Én is elcsendesedtem és emlékeztem. Eszembe jutottak szép emlékek, melyek édesapámhoz kötődnek és emlékeztem azokra az időkre, amikor a ’miért’-ekkel foglalkoztam. 16 évesen kerestem a halál okát, és számon kértem az Élet Urát… Akárcsak Márta és Mária. „Uram, ha itt lettél volna…”. Én nem ezt mondtam, hanem azt kérdeztem: „Uram, miért engedted???”

Ma hadd beszéljek az élet egyik velejárójáról, a halálról. Igen, az élet velejárója, mert ahogyan elkezdődik egy élet, úgy előbb-utóbb be is fejeződik az. Mózes 1. könyvében olvassuk az ember teremtésénél: „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába.” (1Móz 2, 7). Kicsivel később, a bűneset után pedig azt látjuk, hogy Isten büntetésként mondja ki az embernek: „Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (1Móz 3, 19b). Lám… az élet velejárója!

Amikor a halálról beszélünk, és arról gondolkodunk, nekünk, keresztyén embereknek különbséget kell tennünk testi halál és lelki halál között. Ahogyan a testi halál véget vet a földi életnek, és elválasztja egymástól az embereket, úgy választ el a lelki halál Istentől, és az Ő Országától.

Mi emberek legtöbbször látszólag csupán a testi halállal találkozunk, és akörül forognak gondolataink. De mi a helyzet a lelki halállal? Mi a helyzet azokkal a megtört szívekkel, akiknek már nincs reménységük; nincs hitük; és már céljaik sincsenek? Mi történik azokkal az emberekkel, akik bele vannak betegedve az élet terhébe: anyagi szűkösség; egészség hiánya; kapcsolatok megromlása; állandó magányosság érzése; komplexusok okozta frusztrációk; Istenben megingott hit…? Csak saját tapasztalatból mondhatom, hogy egyikkel, másikkal szinte minden ember találkozik, és annyira nem mindegy, hogy kiből merítünk erőt! Hogyan következik be a lelki halál? Pontosan úgy, hogy az imént felsorolt események megingatják a lábunk alatt a talajt, és nem hogy Krisztushoz fordulnánk erőért, békességért, és hitért, hanem elfordulunk Tőle!

Olyan kevesen látják be, hogy a helyzet változásához, és a lelki jólét eléréséhez két dolog kell: egy jó döntés – hogy változtatni akarok; és egy jó forrás – aki erőt ad, aki támogat és képes a lelki úton terelgetni. Tehát, amikor magát a halált ketté választjuk, és elkülönítjük a lelki halált a testitől, szükséges hozzá tennünk, hogy a lelki halál egyedül a mi döntésünk!

Persze mondhatják itt sokan, hogy ha választani lehetne, nem halnánk meg soha! Nos, szeretett Testvéreim, ez is lehetséges! Ez is egyedül a mi döntésünk! Jézus Krisztusban miénk lehet az örök élet! Élhetünk úgy, hogy nincs több sírás, sem gyász, sem halál, ha lezárul földi pályánk. Mit kell tennünk ezért? Hozni kell egy döntést – hogy szeretném az örök életet; és szükséges egy jó forrás – aki erőt ad, aki támogat és képes ezen az úton terelgetni.

Milyen jó, hogy Jézus Krisztus maga mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” (Jn 14, 6). Tehát ha valaki az utat keresi, és a helyes irányt, Jézus Krisztusnál garantáltan megtalálja!

Mai történetünkben egy halál-esetről hallhattunk. Lázár, Jézus barátja, Mária és Márta testvére, megbetegedett, és meghalt. Eluralkodott családtagjai, szerettei, ismerősei szívében a gyász. Minden ember, aki akkor épp ott volt, megérezte az elmúlás szellőjét. Ismerős. Elhunyt szülők, testvérek, házastárs, gyermek, nagyszülők… Ismerjük a fájdalmat szívünk mélyéről, és átéltük már oly sokan, hogy bizony ott maradt szívünkben egy tátongó űr, melyet senki és semmi nem pótolhat!

Mária és Márta üzennek a Mesternek, Jézus azonban 2 nap múlva indul el Betániába. Nem érdektelenség az, ami Jézust késlelteti, hanem az Atya iránt való engedelmessége! Jézus nem szeretethiányból vagy a zsidóktól való félelem miatt várakozik, csupán az Atya tervének megfelelő pillanatára vár. Ez az a helyzet, amikor Jézus nem az emberi körülményekre koncentrál, hanem várja Atyja parancsát. Nincs itt helye a türelmetlenségnek, és a kétségbeesett jaj-kiáltásoknak! A halál az élet velejárója, azonban ha az élet Ura úgy akarja, akkor támadhat élet a halál felett!

Amikor Jézus megtudta a híreket, ezt mondta: „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia.” (Jn 11, 4). Megmutatkozott ugyan Krisztus ereje és az Atyának való engedelmessége, de ez az esemény végül az Ő halálához vezetett, és ez volt az igazi dicsősége. Mert hogyan imádkozik Jézus, főpapi imájában? „Atyám, eljött az óra: dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a Fiú is megdicsőítsen téged…” (Jn 17, 1). Az a halál, amellyel Lázár történetében találkozunk, nem örök. Pedig szerettei szíve gyászban volt. Sírtak, vígasztalásra vártak, és szívük kívánsága szerint vissza fordítanák az időt: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” (Jn 11, 21).      Jézus tudja, hogy miért történnek úgy az események, ahogy… Azt mondja tanítványainak: „Lázár meghalt, és örülök, hogy nem voltam ott: tiértetek, hogy higgyetek.” (Jn 11, 14-15). Értetek… De sokszor halljuk ki az evangéliumból: értetek! Értünk történik minden az életünkben, még akkor is, ha olykor gyásszal, sírással és fájdalommal jár! Mennyire ismeri tanítványai emberségét, értetlenségét Jézus – és mennyire ismer bennünket is, szeretett Testvérek, mert tudja, hogy vannak olyan félelmek az életünkben, amikről beszélni kell! És a megtörtént, Lázáron végbemenő csoda tökéletes bizonyíték arra, hogy nekünk, és minden idők keresztyéneinek beszélni kell arról, hogy Krisztus Úr a halál felett is, és minden változás értünk történő esemény!

Amikor Jézus megérkezett Betániába, Mártával találkozott. Találkozásukkor csendül fel először: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” (Jn 11, 21). Ha nem olvassuk tovább a sorokat, bizony ebben a mondatban számon kérést láthatnánk, de a párbeszéd folytatódik, és bizony Márta üdvözlete hitvallás! „De most is tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked az Isten.” (Jn 11, 22).

Olyan szépen kiviláglik a történet egészéből, hogy Jézus Krisztus az Atya Isten engedelmes Fia, és lám, ezt Márta is tudja! Tudja jól, hogy a Mesternek onnan fentről, minden bölcsesség Atyjától van ereje, mindenek felett!

Márta mást is tud: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” (Jn 11, 24). Meg is állnék ezen a ponton, és kérdezek. Mindenkitől, magamtól is: ’Mit tudunk mi Testvérek?’ Azt tudjuk biztosan, hogy félelmeink vannak bőven. Azt is biztosan tudjuk, hogy a gyász fájdalmas érzés. Tudjuk, hogy a temetők rideg csendje is megrémiszt minket. Ezek érzések. Ezeket érezzük. De mit tudunk valóságosan…mondjuk a halálról?! Azt csak sejteni merjük, hogy két halál létezik: a testi és a lelki halál. Azt csak reméljük, hogy van örök élet, és van feltámadás, ha…

A mondatot mindenkinek magának kell befejeznie. Ismeretes előttünk Márta tudása, inkább hite; de ismeretesnek kell lennie számunkra annak is, hogy hogyan is gondolkozunk, és mit hiszünk mi a halálról, és leginkább a Szentháromság Istenről?!

Nézzük Máriát, a másik testvért, aki hirtelen elindul, hogy Jézussal beszéljen. Amint odaér Hozzá, leborul a lábai elé. Ugyanaz a mondat hangzik, mint Mártától: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” (Jn 11, 32b). Azt látjuk, hogy hite őszinte, de korlátozott. Mint sok esetben a mienk, szeretett Testvérek! Korlátolt a hitünk, mert csak sejteni és reménykedni merünk a jövővel kapcsolatban. Korlátolt a hitünk, mert sokszor nagyobb bennünk a félelem a haláltól, mint az az érzés, hogy egyszer „haza megyünk”!

Ugyanaz a mondat fogalmazódik meg mindkettejükben. Válaszokat akarnak, és legszívesebben visszafordítanák az időt! Nem tudjuk, csupán sejthetjük, hogy milyen érzések és gondolatok lehettek Mártában és Máriában, de egy biztos: Jézushoz mennek, és Neki mondják! Gyász idején vannak, akik perlekednek Istennel; van, aki megerősödik hitében, és van, aki elfordul Tőle. Egy azonban biztos: Jézushoz ma is oda lehet menni! El lehet Neki mondani! Ő a feltámadás és az élet! Ő az, aki szintén átélte a gyász érzését, de a szenvedést és a halált is megtapasztalta! Ezért hajolt le hozzánk a mindenható Isten Jézus Krisztusban, hogy Általa elérjen bennünket!

Jézus jól tudta, hogy Lázár él. Jól tudta, hogy az Atya Vele van, és engedi, hogy megdicsőüljön Krisztus Őáltala. Krisztus mégis sír. Egészen pontosan „könnyekre fakadt” (Jn 11, 35b). Mennyire más sírás ez, mint a testvéreké, vagy a zsidóké! „Megrendült lelkében és háborgott” (Jn 11, 33), de vajon miért? Egyesek azt hihették, hogy a könnyek tehetetlenségének jelei. Nem, szeretett Testvérek, Krisztus könnyezik, és háborog, mert látja, tudja, hogy mi lehet a bűn tragikus következménye! Ott, és akkor szembenéz a Sátánnal, a gyász érzésével, és a bűn pusztító hatásaival.

Jézus könnyezése egy újabb megerősítés számunkra, hogy Ő valóságos Isten és valóságos ember! Valóságos Isten, aki képes Lázárt feltámasztani a halálból, és valóságos ember, aki a bűnt kivéve, mindenben emberekhez hasonlóvá lett…még érzelmei kimutatásában is!

Miután Jézus könnyekre fakad, azt írja János, hogy a zsidók mondták: „Íme, mennyire szerette!” (Jn 11, 36). Elgondolkodtatott ez az egy mondat. És az egész emberiséget mennyire szerethette, azáltal, hogy „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a keresztyhalálig.” (Fil 2, 7-8)?! Micsoda szeretet ez, kedves Testvérek!

Azt mondtam, hogy Krisztus, mint az Atya engedelmes Fia van jelen előttünk. Mit csinál egy engedelmes gyermek a sok jótéteményért cserébe? Köszönetet mond a szülőnek az ajándékért, a  játszótéren eltöltött időért, a tanácsokért… Jézus is ezt teszi a sírban, hálát ad Istennek: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.” (Jn 11, 41-42). És megtörténik a csoda, Lázár kijön a sírból.

A történetben előttünk van az elmúlás, a gyász és fájdalom érzése. Minden olyan elem, amely az élet velejárója, és mi is átéltük már vagy át kell élnünk egyszer. Van azonban a történésben egy másik oldal is. A látható dolgok mellett jelen vannak a láthatatlanok is! Itt van Jézus, Aki maga a feltámadás és az élet, és ez által hirdeti, hogy nem kell nekünk félnünk, és rettegnünk, mert nem azért vagyunk e világon, hogy éljünk, majd meghaljunk! Jézus Krisztus golgotai áldozata a biztosíték nekünk, hogy van feltámadásunk és lehet örök életünk! Örök élet, mely csupán a testi halált, de nem a lelki halált jelenti. Lázár feltámasztásának történetében egy csodálatos képet láthatunk, mely arról beszél, hogy az Isten Fia életet hoz az embereknek!

Szeretett Testvérek, Krisztus ma is beszél a lelkileg halott emberekhez, és kihívja őket a lelki életre. Az a Krisztus akar vigasztalni minket, és hitünket erősíteni, aki örök életet adott nekünk kereszthalálával, és feltámadásával. Az a Krisztus áll ma is mellettünk, Aki keresi a szívünket, és várja, hogy a Belé vetett hitünk által legyőzzük végre félelmeinket: „…aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (Jn 11, 26). Ámen.

Lovász Adrienn