2014.

Az elkövetkező napokban az Újszövetségből olvashatjuk Jézusnak e nagyon kemény szavait. A kereszt felé haladva, jajkiáltásokat intéz a társadalom felsőrétegei ellen. Kétféle felsőréteg az, amit szavaival célba vesz: a vallási és a szociális felsőréteghez szólnak jajszavai.

Vajon miért szól Jézus jajszava? Mit akar a vezetőktől? Miért vár tőlük többet, mint a nép egyszerű fiaitól? Azért szól hozzájuk, mert bármilyen hatalommal több felelősség jár együtt, legyen az a hatalom gazdasági, politikai, vagy a vallásból fakadó. Aki vezet, arra rá vannak bízva a vezetettek, és azokért felelősséggel tartozik. Aki vezet, az nem csak magáért tartozik felelősséggel. Aki vezet, az nagyon gyakran példakép, de minta is, akinek magatartását sokan követik. Keresztyén emberként élve családunkban, munkahelyen akarva-akaratlanul mi is vezetünk embereket, hiszen Krisztusra mutató jelek vagyunk, akire jó vagy rossz értelemben, de figyelnek mások. Vajon Jézus szavai hogy érintenek bennünket?

És, hogy mi is volt a célja Jézusnak e jajszavakkal? Első olvasásra talán úgy tűnik, hogy Jézus ítélkezik, ítéletet mond felettük, azonban ha a mélyére tekintünk a felolvasott részeknek, azt kell látnunk, hogy nem elítéli, csak megítéli ezeket az embereket.

A cél tehát nem az ítélet, nem egy végleges állapot felvázolása, hanem a megtérésre hívás. A jajszavak azért hangzanak el, hogy döbbenjenek rá a helyzetükre az érintettek, azért szól Jézus, hogy tükröt tartson a felsőrétegek elé. Azért szól, hogy állapotukat bemutassa, megmutassa, hogy mivel van a baj, és min kell változtatni.

Ezen a reggelen a vallásos felsőréteg elleni szavak második csoportját szeretném magyarázni, Isten Lelkét segítségül hívva és várva.

Minden mondat így kezdődik: „Jaj nektek képmutató  írástudók, és farizeusok!” Ki ez a két csoport, akit Jézus szavai érintenek?

A farizeusok egy vallási-politikai párt tagjai voltak, akik Jézus kora előtt több száz évvel alakították meg pártjukat. Egy cél vezérelte őket ekkor: a hellénizmus ellen megóvják a hit tisztaságát. Kegyetlenül üldözték őket, nyomorúságos élete volt  ezen csoporthoz tartozóknak. Jézsu korára azonban vezető vallási-politikai irányzattá nőtték ki magukat, az eredetileg képviselt élő hit megcsontosodáshoz vezetette. A kegyesség gyakorlása kegyeskedéshez. Gyakorlatilag gúzsba kötötték magukat és másokat a törvény 613 parancsának megtartására irányuló életvitelükkel: ők voltak azok tehát, akik gyakorlatban képviselték  a törvényt

Az írástudók: elméleti síkon tették ugyanezt. Tulajdonképpen szellemi munícióval szolgáltak a farizeusok cselekedeteihez.

Máté evangélista ezeket az embereket képmutatóknak nevezi. Máté nagyon sokszor szól ezen gondolkodás ellen (23 alkalommal szól a képmutatók ellen evangéliumában), amelyben talán az is benne van, hogy Máté megtérése előtt vámszedő volt, aki a farizeusi gondolkodás szerint a bűnösök, mégpedig a megváltoztathatatlan, megátalkodott bűnösök közé tartozott a közgondolkodás szerint, egy olyan valaki volt, akin átléptek, akiről tudomást sem vettek.

A görög nyelvben a  „hypokrita”, azaz a színész szót találjuk ezen a helyen. Az ókori görög színházakban a színészek álarcokat tettek magukra. Az egyik álarcuk lefelé görbülő szájjal a szomorú játékok álarca volt, a tragédiák kifejezésére szolgált, míg a nevetést szimbolizáló álarc a komédiák eszköze volt. Szó szerint véve álarcokat hordtak a színészek, képeket tartottak, mutattak arcuk előtt. Innen ered a szó: képmutató. Olyan valaki, aki szerepet játszik. Olyan valaki, aki mást ad, mint ami lényege, mást alakít, mint aki.

A képmutató ugyanígy tesz: mást alakit, sokszor tudatosan, máskor nem is tudva erről. Megtéveszti környezetét, de megtéveszti saját magát is. Istent azonban nem tudja megtéveszteni. Ezért szólnak a jajkiáltások:

1. Az egyik jajkiáltás-csoportban arról szól Jézus, hogy a törvényért buzgólkodnak, de úgy, hogy közben a törvényt megkerülik. Kis dolgokra odafigyelnek, de a nagyokat, a lényeget megkerülik. (tizedet adnak mentából, kaporból, de nem ítélnek irgalmasan)

2. A másik csoport szerint a kívülről látszó, a látványos dolgokat megteszik, de a belső dolgokra már nem figyelnek oda. Erre mutat rá a meszelt sírokról szóló gondolatmenet.

Szeretett Testvéreim! Úgy gondolom, hogy  nem csak akkor és ott voltak aktuálisan Jézus szavai, de ma, a mi számunkra is hihetetlenül aktuálisak, fontosak, kikerülhetetlen a velük való szembenézés. Ugyanis, ma is fenyegeti e veszély Isten népét. Ha lehet ilyenről beszélni, hogy tipikusan ehhez vagy ahhoz a csoporthoz tartozik egy bűn, akkor azt mondhatjuk, hogy sajnos a képmutatás egy tipikusan a keresztyén embereket kísértő, az ő életükben jelenlévő bűn.

Tudom, hogy szinte mindannyiunkban ott van az örök megfelelni akarása az embernek: Mit várnak tőlem? Jaj vajon milyennek látnak mások? Megfelelek-e  a keresztyénekről alkotott képnek? Éppen ezért, gyakran teszünk meg olyan dolgokat, amelyekkel „kozmetikázzuk lelki arcunkat”.

Jobb akarok lenni, legalább látszólag, mint amilyen vagyok. Másoknak akarok tetszeni. Szerepet játszok. Valós arcom elrejtem, sokszor még magamtól is. Az evangélikus Promise együttes egyik számában énekelte : „Magunkról, magunknak nagyokat hazudunk, …csak a szerepünk él!” Már talán magunkkal sem vagyunk őszinték, de a látszatokra, hogy a kívülállók mit látnak bennünk, a végsőkig igyekszünk ügyelni. Sikerülhet ideig-óráig ez, talán életünk végéig is, de azt tudnunk kell, hogy Istent nem tudjuk megtéveszteni! Ő tudja, hogy  kik vagyunk, milyenek vagyunk, a gondolatainkat, érzelmeinket, tetteinket, azaz teljes valónkat ismeri!

Más alkalommal másoktól elvárok dolgokat, magamra pedig nem tartom kötelezőnek. Az elvárások csak másokkal szemben élnek. És jön a vádaskodás, a másik miért él úgy, ahogy él, miközben a szálkát észlelem a másik szemében, a magaméban meg sem kísérlem észrevenni a gerendát.

Szerda óta a húsvét előtti böjt időszakában élünk. Lehet és kell arról beszélnünk, hogy mi hogy böjtölünk. Ne úgy tegyük ezt, mint egykor a farizeusok tették, látványosan, magunkat előtérbe helyezve, hanem böjtöljünk ezen ige fényében a másik embert megítélő szavainkkal, gondolatainkkal, böjtöljünk azzal, hogy nem kívülről akarunk Krisztushoz tartozónak látszani, de szívünk mélyén tartozunk hozzá!

Szeretett Testvéreim! Az előbb felsorolt dolgok alkotják ma a képmutatást! Vajon minket érint? Ha igen, mihozzánk is szól: jaj nekünk, ha nem változtatunk. Ma még van lehetőségünk: tart a kegyelmi idő.

Juhász András