2014.

Idei Ökumenikus imahetünk tematikáját Kanadában élő keresztyén testvéreink dolgozták ki, központi gondolattá téve egy kérdést, az első Korinthusi levélből, egy csak elméletben feltehető kérdést, amely így hangzik: „Részekre szakítható-e a Krisztus?”. Az imahét 8 napján e kérdést járjuk körül több szempontból megadva a választ, azt a választ, amelyet Pál apostol is kimond levelében: NEM szakítható részekre a Krisztus, és így nem szakítható részekre Krisztus teste, az egyház sem.

 

A mai napra kijelölt téma a hálaadás Isten kegyelméért, amely kegyelem nem csak bennem, de a másik emberben, így a másik felekezetben is munkálkodik.

 

A Filemonhoz írott levélből vettem bizonyságtételem alapigéit. Nagyon különleges levele ez a levél az Újszövetségnek, és nem csak azért, mert olyan rövid, hogy egyetlen részből áll, hanem azért is, mert magánlevél. Magánlevél, amely egy Kolosséban élő gazdag patríciusnak Filemonnak szól, egy konkrét, őt érintő ügyben. Filemon családja is keresztyén volt, tudjuk azt róla, hogy ők adtak helyet sok alkalommal a keresztyén gyülekezet összejöveteleinek, és azt is tudjuk, hogy fia diakónusként szolgált. Filemontól elszökött rabszolgája Onézimusz, ami Pál apostolhoz menekült. Pál apostol lábainál a szökött rabszolga megtér, és Pál egy levéllel küldi vissza gazdájához, és kéri őt, hogy mint testvért úgy fogadja, ne a kor gyakorlata szerinti megtorlással, ítélettel. Filemon így is tesz, és a Kolosséi gyülekezethez írott leveléből az apostolnak tudjuk, hogy a gyülekezet aktív szolgáló tagjává lesz!

 

Fel kell tegyük a kérdést, hogy miért került be egy magánlevél a Szentírásba? Mindenek előtt, hiszünk abban, hogy a teljes Írás Istentől ihletett, és nem véletlen, hogy e levél is része lett a Bibliának, ezen a szent tényen túl betekintést enged a keresztyénség rabszolgakérdésben elfoglalt álláspontjába is. Ravasz László néhai püspökünk úgy fogalmazza meg: „Ez a levél ablak, amelyen át Pál szívébe és az apostoli gyülekezeti élet szívébe látunk. Ez a levél megmutatja, hogy mi a keresztyénség gyakorlatban!”

 

1. „Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban”, mondja Pál – közvetlenül a köszöntés után.

 

Hálát adni! Mennyi okunk van nekünk is a hálaadásra, és mégis milyen kevés alkalommal gyakoroljuk őszintén végiggondolva azt, hogy milyen gazdagok vagyunk Istenünk által! A magyarokról feljegyezték azt, régen is és most is, hogy egy hihetetlenül boldogtalan nép vagyunk Európa szívében. Vajon ez a boldogtalansága népünk tagjainak nem abból fakad-e, hogy nem tudunk hálát adni?  Ha pedig nem tudunk hálát adni, akkor az azt jelenti, hogy nem látjuk Isten csodálatos ajándékait életünkben! Emiatt szegénynek érezzük magunkat, elégedetlenek vagyunk, és folyton sírunk. Ha két-három magyar találkozik, és beszélgetni kezd, akkor csak úgy ömlik a panasz a szájukból, de mondom másként: a szánkból!

 

Szeretett testvéreim, gondoljuk végig: Hány olyan dolog van életünkben, amelyeket kéretlenül kaptunk!

 

Az első ilyen, az életünk! Szoktunk érte hálát adni? Megköszönni Istennek, hogy megadta számunkra az élet lehetőségét? Szoktunk-e hálát adni megtartó kegyelméért, amely napjainkhoz-napokat told?

 

Szoktunk-e hálát adni a nap melegéért, a csendes esőkért, amelyek által Isten termést ad, így élelmet nekünk? Szoktunk-e hálát adni azért, hogy van fedél a fejünk felett, hogy van ruhánk, hogy egészséget kaptunk, vagy ha sokszor próbatételként betegség súlyt bennünket, akkor kaptunk erőt a szenvedés elhordozásához?

 

Adunk-e hálát ahhoz, hogy Isten kitartást, erőt, tehetséget adott és ad ahhoz, hogy mindennapi munkánkban azokon az életterületeken ahova Ő állít minket, helyt álljunk?

 

Adunk-e rendszeresen hálát azért, hogy a mennyei Atya szíve a mi nyomorúságainkon, bűneinken megindult, és Jézus Krisztus által elvégezte a mi életünk megváltását? Ez a legfontosabb, hiszen ez által van üdvösségünk, amelyet nem érdemeltünk, így naponta, állandóan meg kell ezt köszönjük!

 

Őszintén nézzünk most magunkba, este pedig majd, mielőtt álomra hajtanánk fejünket, adjunk hálát Istenünk kegyelméért, amely oly sok formában megmutatkozott és megmutatkozik életünkben!

 

2. Pál apostol szavain keresztül Isten egy speciális hálaadásra hív ma este bennünket! A másik emberért való hálaadásra!

 

Hogy olvastam? Hálát adok mindenkor az én Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban!

 

Szoktunk-e hálát adni a másik emberért? Szülőért, hitvesért, gyermekért, unokáért? Szoktuk-e őket megköszönni Istennek, hogy először a vérségi, a családi kötelékeket említsem?

 

Az elmúlt héten meglátogattam egy drága asszonytestvért, és az Úri szent vacsora szentségében való részesedésünk előtt hosszan beszélgettünk. Az asszony elmondta, amit én is tudtam róla, hogy három éven belül 3 testvérének ravatala mellett kellett megállnia, és nem dolgozta fel e veszteségeket. Kiderült a beszélgetés során, hogy 93 esztendős édesanyja, aki 3 gyermekét vesztette el, ellenben jóbi módon így szól sokszor, és e szerint is él: „Az Úr adta, az Úr vette el, legyen áldott az Úr neve!”

 

Értjük szeretett Testvéreim? Még a veszteségben is megköszöni ez az idős hívő asszony, hogy fiait, akiket hazaszólított az Úr éppen neki adta, hogy a földi életben mellette lehettek! Köszönjük meg mi is azokat az embereket, akiket nekünk adott, azokat a szerető szíveket, akik által gazdagít bennünket, akik által áldásait ránk árasztja!

 

3. És, ahogy Pál megköszöni, ahogy Pál hálát ad, adjunk mi is hálát a vérségi kötelékeken túl, a lelki családunk tagjaiért is!

 

Pálnak Krisztusban elnyert testvére Filemon, akiért MINDENKOR hálát ad, amikor megemlékezik róla imádságban! Úgy gondolom, hogy a közvetlen lelki családunkért, saját gyülekezetünkért gyakrabban vagyunk hálásak Istennek, azonban ez az Ige most, az év ezen hetében egy különleges hangsúlyt kap: adjunk hálát azért is Istennek, ahogy az ő kegyelme más felekezethez tartozó testvéreink életén, gyülekezetükön átragyog! Adjunk hálát ne csak a saját felekezetünkért, azaz a közvetlen lelki rokonokért, hanem a távolabbi lelki rokonokért, más felekezetek, más gyülekezetek életéért is!

 

Miért ad hálát Pál? Filemon szeretetéért, hitéért, és azért, ahogy ez a gyakorlatban, a mindennapokban Isten és ember iránt megvalósul! Nézzünk körül nyitott szemmel Testvéreim, és lássuk meg, hogy Isten kegyelme más gyülekezetekben is milyen gazdagon munkálkodik! Nézzünk körül, és adjunk érte hálát, hiszen ha máshol is látjuk az isteni kegyelem megnyilvánulásából fakadó hálás keresztyén életet, annak gyümölcseivel, az által mi is gazdagabbak vagyunk. Mert nem szakítható részekre a Krisztus! Ámen

 

Juhász András