2014.

Sámuel első könyvét olvassuk e napokban, amely könyv a Bírák korát zárja le, és a korai királyság korszakába vezet el bennünket. Ezen igerészt, amelyet szívetekre szeretnék helyezni, az elmúlt héten olvashattuk. Izráel első királyának, Saulnak felkenése után hangzanak el ezek a különös mondatok, az utolsó bíró, Sámuel szájából, aki egyben Izrael egyik első prófétája is volt. Sámuel olyan furcsa kettős szerepet töltött be Izrael életében, amelyet más nem is igen: bíróként ő volt a politikai vezető, és prófétaként-látóként, ahogy nevezték, a lelki vezető. Eddig az eseményig Sámuel volt a nép vezetője, ám most a nép akaratára tisztét letette, de egy beszédben még elbúcsúzik a néptől.

Ennek a beszédnek egy verse biztos, hogy ismert a számotokra, mert sokszor hangzott el az én számból - áldásként: „Nem hagyja el az Úr az Ő népét az ő nagy nevéért, mert tetszett az Úrnak, hogy titeket a maga népévé tegyen!”. Elsős teológus koromban szólítottak meg először e szavak, és aztán meghatározták olyannyira eddigi életemet, hogy ezért szeretem áldásként-biztatásként is idézni őket. Vezérigét kellett választanunk a teológián, az addig tanult igeszakaszokból, és engem ez az igerész szólított meg. Ezzel az Igével áldottam meg felszentelésekor a Debreceni Nagytemplomban Anikó kórházlelkészünket is, amely ige nagyon fontos a lelkészi szolgálatban, de minden hívő életében is!

1.A felolvasott és fel nem olvasott sorokból kiderül az, hogy  Sámuel nem tartja jó dolognak a királyválasztást. Hogy miért nem? Mert Izráel speciális, teljesen egyéni helyzetben van: Az Úr a király. Ő a nép szabadítója, gondviselője, vezetője, ahogy a Zsoltárok is  megvallják (Zsoltárok könyvének egy részét az Úr királyságáról szóló zsoltároknak nevezik, érdemes megnéznünk a 93.zsoltártól a 99.zsoltárig terjedő egységet), csak egy zsoltárt emelnék most ki, a már felolvasotton kívül a 99. zsoltár első verseit: "Uralkodik az Úr, méltóságot öltözött fel!", Az Úr uralkodik, reszkessenek a népek. A kerubokon ül, remegjen a föld. Nagy az Úr a Sionon, és magasságos Ő minden nép felett!"

Izrael azonban királyt akart, olyan embert, aki látható, kézzelfogható, aki olyan, mint a többi nép vezetője, hús-vér ember.

Pedig Isten minden korban megadta népének a megfelelő vezetőt: Mózest a pusztában, Józsuét a honfoglaláskor, és a bírákat az önvédelmi harcokban, és ennek a nagyon nehéz korszaknak a végén Sámuelt, aki bíróként és prófétaként egyaránt bírta Isten kiválasztását

. Mindig ott volt az az ember, aki alkalmas volt arra, hogy Isten szabadításának eszköze legyen, a nép életében.   Mégis, a népnek nem elég. Valami más kell, az, amit mintaként más népeknél lát: király. És az Úr megadja kérésüket, hiszen az embernek szabad akaratot adott, nem tartja az embert erőszakkal maga mellett, ha az ember menni akar, akkor hagyja elmenni. Szabad akaratunkban pedig néha nagyon rosszul kérünk…

Egy kis történet jut eszembe, amit szeretnék megosztani a testvérekkel, amely számomra mindennél jobban példázza, hogy néha Isten azzal büntet igazán, nem is büntet, mert nem jó szó rá, hogy hagyja, hogy azon dolgok, amikre vágyakozunk, de nem a mi utunk lenne, ezen dolgokat hagyja megtörténni. Egy ember egy elmegyógyintézetbe látogatott, ahol látott egy szelíd bolondot, aki egy székben ülve, maga elé motyogott egy nevet: Lola! Majd néhány kórteremmel arrébb egy dühöngő embert látott, akit semmi és senki nem tudott lecsillapítani, ugyancsak ezt kiabálta: Lola! Megdöbbenve kérdezte kísérőjét, ki ez a Lola, és mi volt a szerepe a két férfi életében. A kísérő ezt válaszolta: „Mindketten szerelmesek voltak Lolába, az első soha nem érte el, a második megkapta…”

A nép is rosszul kért, és Isten hagyja népét menni, mert a szabad akaratba ez is belefér..hagyja, hogy népe szembesüljön majd a következményekkel!

2.Sámuel pedig e helyzetben leteszi tisztét a nép előtt. Érdekes, hogy más ember megkeseredett szavakat mondana, ha vezetői, vagy bármilyen  tisztéről kellene lemondania, és vallaná azt, hogy "utána az özönvíz következik". Nehezen tudjuk azt elképzelni, hogy egy- egy feladatban, amelyet jól ellátunk, nincs megfelelő ember utánunk. Sőt, talán szívesen vennénk azt, hogy amit eddig végeztünk, és most más végzi helyettünk, az a másiknak ne sikerüljön.

Sámuel nem így tesz. A nép előtt megvallja hitét, és felszólítja a népet arra, hogy maradjon meg az Úr követésében.

Óriási örömüzenetet hordoz ez a néhány vers: Isten nem hagyja el az Ő népét akkor sem, ha a népe hűtlen lesz hozzá. nem fordul el, ha a nép hátat fordít neki. Ha a nép hűtlen lesz, Ő akkor is hű marad. Ő soha nem szegi meg a szövetséget, soha nem árulja el az embert. Lényegéhez hozzátartozik a hűség. Ahogy egy szép énekünkben énekelni szoktuk:" Mindörökké hű az Úr!" Istennek tetszett az, hogy a maga népévé válassza Izráelt, és ezért nem fog elfordulni tőle. Erről szól a Szentírás: Isten hű marad a Szövetséghez, amelyet az övéivel kötött.

Azt hiszem, hogy ez az örömüzenet nemcsak akkor és ott bírt aktualitással, hanem itt és most a mi számunkra is. Mi is, ha végiggondoljuk őszintén a mi életünket gyakran hűtlenkedünk, hátat fordítunk, lázadunk az Úr ellen. Gyakran térünk el olyan utakra, amelyek nem kedvesek az Ő szemében, gyakran nem ismerjük fel az ő igazi hatalmát, és másban próbálunk menedéket lelni.

Azonban Ő hozzánk, a ma élő kiválasztottakhoz ugyanolyan hű, mint akkor és ott volt Izráelhez. Minket sem vet el, nem fordul el tőlünk, és szinte visszaszeretget minket az Ő szövetségébe.

Sámuel mégis kéri a néptől, hogy ne térjenek le az Úr útjáról, ne éljenek vissza az isteni kegyelemmel és szeretettel.

Miért kéri ezt? Miért fontos akkor, hogy az ember hű maradjon Istenhez, ha az Isten minden emberi hűtlenség ellenére is hű marad? Azért, mert a hűtlenségnek is vannak lépcsőfokai: Így szól Sámuel:" Ha pedig folytonosan rosszat cselekesztek, elvesztek, mind ti, mind királyotok." Nem arról van szó tehát, hogy Isten egy-egy botlást, vétséget nem bocsátana meg.

Nem arról van szó, hogy a bukásainkat, amelyek tudatlanságunkból, kicsinyhitűségünkből, szűk látókörűségünkből következnek azokat nem bocsátaná meg az Úr, és ne vetné a háta mögé. Megbocsát, ám igazságából adódóan a szándékos, állandó és folytonos lázadást nem tűri el. Nem tűri el, amikor az ember azt cselekszi, amiről tudja, hogy rossz. Az ilyen bűnöktől távol kellett volna magát tartania Izráel népének is, és nekünk is így kellene élnünk. Nem úgy, ahogy Péter apostol írja le azokról, akik az igazságra való eljutásuk után szándékosan vétkeztek: ezek utóbbi állapota rosszabb lesz az előzőnél.

3.Van még egy nagyon fontos dolog ebben az Igerészben, és ez még rokonszenvesebbé teszi Sámuel személyét: miután a nép gyakorlatilag "nyugdíjazza" Őt. Nem sértődik meg, nem haragszik, hanem ezt mondja: Sőt, tőlem is távol legyen, hogy vétkezzek az Úr ellen, és felhagyjak az érettetek való könyörgéssel, hanem inkább tanítani foglak benneteket a jó útra" Mit tesz Sámuel? A nyilvánvalóan rossz úton járó embereket nem fenyegeti, nem nevet kárörvendően rajtuk, hanem a szemét rajtuk tartva ÁLLANDÓAN könyörög értük. Állandóan. Hordozza őket, ha kell imában, ha kell, tanítja őket.

Azt hiszem, hogy követendő az Ő magatartása: hiszen gyakran kerülünk olyan helyzetekbe, amikor azt látjuk, hogy az a másik rossz úton jár, szólni azonban nem érdemes, mert nem hallgat meg. Nagyon gyakran előfordul az is, hogy „egy-egy emberi kapcsolatunkban nyugdíjaznak bennünket” (ne szólj bele, nincs közöd hozzá>>>megsértődés, nem szólok hozzá>>>nem megoldás).

Egy fegyverünk marad: az imádság. Emeljük mi is Sámuelként a környezetünket, a környezetünkben élőket imáinkban az Úrhoz, és ha eljön az ideje, akkor életünkkel tanítsuk az Úr útján való járást, a gyakorlatban is. Ámen 

Juhász András