2014.
Máté evangéliumát olvassuk e napokban Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve. A felolvasott történet, Péter vízen járásának története az elkövetkező napokban kerül elénk.
Izraelben turista-csalogató látványossággá is tették e történetet, ahol Péter a vízen járt, a víz szintje alá pár cm-re egy stéget rejtettek el, amelyre ha rálép az ember, úgy tűnik, mintha tényleg a vízen járna. Fényképezteti is boldog, boldogtalan magát ebben az élethelyzetben!
A történet egy olyan történet, amely nem hagyja nyugodni az embert, mert az, hogy Jézus csodát tesz, vele csodálatos dolgok történnek, hívő emberként könnyebben el tudjuk fogadni, mint azt, hogy egy ember, jelen esetben a történetben szereplő Péter lesz egy csodás történés részese. Olyan valaki, akire nem vonatkoznak, mint a történetből kiderül a fizika szabályai, hiszen a vízen jár.
Pedig, szeretett Testvéreim, erről is szól a keresztyéni élet, hiszen Jézus maga ígéri ezt, az Őt követőknek, akkor, amikor a mennybemenetele előtt tanítja őket: akik hisznek, azokat jelek, csodálatos dolgok követik! A kulcs e jézusi tanításban a HIT. Akárcsak Péter vízen járásának történetében!
1. A történet közvetlenül az ötezer ember megvendégelésének története után olvasható, és a történet kezdete egyben az átvezetés is a két esemény közt. Miután az úr megelégíti az 5000 embert kenyérrel, Jézus elküldi tanítványait, hogy hajózzanak át a Genezáret-tó túlsó partjára. Jézus a parton marad, és imádkozik, amint az evangéliumok megjegyzik: egyedül.
Milyen sok alkalommal olvashatjuk Jézusról, hogy imádkozott! Állandó, élő kapcsolatban volt a Mennyi Atyával! Elkérte az erőt a mindennapok küzdelméhez, hálát adott, könyörgött! Ez, hogy imádkozik, hogy az Atyához fordul, az egyik legfőbb bizonyítéka annak, hogy valóban ember volt, tökéletesen emberré lett Jézus, amellett, hogy tökéletesen Isten is! Emberré lett, hogy az embert megváltsa!
Imaélete pedig példát ad elénk! Ha neki szüksége volt arra, hogy az Atyához forduljon, neki aki mindenben hozzánk hasonló volt, kivéve a bűnt, akkor nekünk bűnös esendő embereknek mennyivel inkább szükségünk van erre! Vajon miért nem tesszük teljesebben, gyakrabban?
2. A tanítványok engedelmeskednek, és elindulnak a túlsó part felé, ám az út nehéz, gyötrelmes kínlódássá válik, amelynek oka: ellenszélben haladtak!
Ellenszél! Néhány nappal ezelőtt, amikor a nagy hideg ránk tört, az egyik napon erős déli szél kezdett fújni, olyan szél, hogy szinte fellökött bennünket az utcán. Kiléptem a kapun, és azt éreztem, hogy lépkednék, de egy láthatatlan erő szinte visszalök, hátra taszít!
Milyen gyakran előforduló történése ez, nem csak a meteorológia világának, de emberi életünknek is! Ellenszélben haladni, ellenszélben élni!
Ismerjük ezt a munkahelyről, ahol egy munkatárs, aki nem kedvel bennünket, mindent megtesz azért, hogy az, amivel mi foglalatoskodnánk ne legyen eredményes!
Ismerjük a családi otthonokból, amikor valaki megbontja a család egységét, békességét, és az addig egy felé tartó család minden tagja megérzi, hogy milyen nehéz ellenszélben élni!
Ismerjük egy város, egy falu életéből, hogy milyen nehezen lehet alkotni, vagy egyáltalán élni, ha az értetlenség, a közöny, a rosszindulat ellenszelében él egy-egy lakóközösség!
Ismerjük népünk, nemzetünk életéből, amikor népünk élete sikeres pályára állt, de egy külső ellenség következtében hiába léptünk volna előre, az idegen hatalom szele hátrafelé lökött!
És, ismerjük ezt az érzést, az egyház, a gyülekezetek életéből, a hívő életből is, amikor külső vagy belső körülmények nehezítik azt, hogy teljesebben, Krisztushoz méltóbban éljük meg hitünket!
Ellenszél lehet egyéni életünkben egy betegség, testi-lelki elesettség, a gyász, a veszteség érzése, és szinte a végtelenségig lehetne folytatni, hogy ki és miért érzi azt, hogy ellenszélben él!
Ellenszélben!
Mi vigasztalhat bennünket, mi bátoríthat, mi erősíthet, ha ilyen élethelyzetekben kell éljünk? Az imádkozó Jézus képe bíztatást is hordoz! Lássuk végre meg szeretett Testvéreim, hogy amíg életünk hajója viharos tengeren, sokszor ellenszélben halad, Jézus virraszt és imádkozik értünk, mint egykor tette a tanítványokért!
3. És még ennél is nagyobb biztatást hordoz a történetnek az a része, hogy Jézus a bajban, a veszély pillanatában megjelenik! Csodálatos módon, emberi ésszel fel nem fogható módon, a vízen járva közelíti meg övéit! Ez pedig azt jelenti, hogy a mi Urunk olyan élethelyzetekből is meg tud bennünket szabadítani, amiből emberi ésszel nézve, emberi módon gondolkodva nincs menekvés! Olyan utakat talál megmentésünkre, amiről álmodni sem merünk!
Egy egykor súlyosan rákbeteg asszony mondta el, hogy műtétre kellett mennie, életmenő beavatkozásra, amit ha nem hajtanak végre pár hét múlva meghalt volna. Nagyon sokat tusakodott, imádkozott, hogy Isten szabadítsa meg! A műtét előtt egy nappal még egy utolsó vizsgálatot végeztek rajta, ami után az orvosok döbbenten látták: a daganat eltűnt!
Hány és hány, ha nem is ilyen jellegű, de mégis csodája van életünknek, amikor Jézus megjelenik egy nagyon nehéz élethelyzetben, és emberileg lehetetlen módon szabadítást készít elő! Vajon észrevesszük-e ha közelít életünk viharban, ellenszélben haladó hajójához?
4. A tanítványok, amikor meglátták Jézust, ahogy a vízen feléjük közelített, nagyon megrémültek! Félelmük érthető és indokolt, hiszen lehetetlen az, az emberi gondolkodás szerint, hogy valaki a vízen járjon. Jézus megszólítja rémült tanítványait, egy csodás mondatot olvashatunk, amely úgy érzem, minket is bátorít: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”
Péter, ekkor szinte egy teljesen érthetetlen kéréssel áll elő: azt kéri Jézustól, hogy ő is járhasson a vízen, de a mondta, amit mond, szinte istenkísértés…”Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy mehessek hozzád a vízen!” Ha te vagy? És ha nem Jézus az? Péter vajon belegondolt ennek a mondatnak a következményeibe? Nem hiszem.
A mondatban benne van hitének teljes bizonytalansága. Hite arra elég már, hogy a csónakból Jézus szavára kilépjen, de amikor a hullámokra tekint, azonnal süllyedni kezd. Olyan ez, mint amikor a járni tanuló kisgyermeket biztatja valamelyik szülő, hogy induljon el, és a kicsi elindul, le sem véve szemét az édesapáról, édesanyáról. Ám, mindannyian tudjuk, hogy mi történik akkor, ha a kicsi csak egy pillanatra is elveszíti a szemkontaktust, kétségbe esik, és eldől, vagy a földre huppan.
Nem ismerős ez, szeretett testvéreim, lelki értelemben is? Nekem nagyon! Jézus szavára már elindulunk, tekintetünkkel Őt keressük, de amikor a világ félelmetes vagy annak tűnő történéseire nézünk, hitünk meginog, és azonnal süllyedni kezdünk!
Amíg Jézusra nézünk, legyenek bármekkorák is a hullámok, nem kezdünk süllyedni, de ha körülnézünk, ha nem felé, nem rá, hanem lefelé tekintünk, akkor erőt vesz rajtunk a kétségbeesés, és bukásunk, akárcsak Péteré törvényszerű!
Péter is süllyedni kezd, és kétségbeesésében Jézushoz kiált: „Uram, ments meg!”
Mit ér ez a kiáltás? Hiszen olyan sok ember száját elhagyja ez vagy ehhez hasonló könyörgés, akkor, amikor úgy érzi, emberileg nincs tovább!
Azt kell mondjam, semmit, és mindent!
Semmit nem ér, ha nincs mögötte tartalom, ha nincs mögötte egy mustármagnyi hit, amely Jézus erejéről már megbizonyosodott, és mindent jelent, ha az ember hittel, a szabadításba vetett hittel mondja ki, úgy, hogy van kapcsolata azzal az Úrral, akihez kiált!
Eszembe jut drága, áldott életű volt presbiterünk, Bozsó Imre, akivel betegségében sokszor találkoztam,és aki, az első agyműtétje előtti estén azt kérte, imádkozzunk együtt, de én imádkozzak, mert ő elfelejtette mit kell mondania az imádságban. Azt mondta, csak az jut eszembe: „Jézus segíts!” Azt mondtam Imrének: „Imre, ez elég!” . És elég is volt…Isten megtartotta Őt, a nehéz műtét után még felépülhetett, és földi életében még nagyon sok dolgot elrendezhetett, elvégezhetett!
Péter is megmenekült, Jézus már olyan közel volt hozzá, hogy elég volt kezét kinyújtania, hogy elérje Pétert!
Szeretett Testvéreim! Legyen számunkra Péter példája ma időben érkező intéssé! Figyelmeztessen bennünket arra, hogy ne vegyük le soha szemünket Jézusról, életünk megváltójáról! Mindig legyen vele élő a kapcsolatunk, legyen hozzánk olyan közel, mint volt a süllyedő Péterhez, hogy ha meginogna is hitünk, ha elvesztenénk a talajt lábunk alól, legyen ott, hogy fel tudjon emelni bennünket. Ámen
Juhász András