2014.

2014. február 16. vasárnap - Juhász András
2014.02.17
Textus: Máté: 15:1-9.

Ez a nagyon különleges bibliai szakasz Jézusnak a törvényhez való viszonyáról szól, azon belül is az úgynevezett Halachához fűződő viszonyáról. A Halacha nem volt más, mint a törvény magyarázata. A szó maga a hálak igéből ered, amelynek jelentése: körüljárni valamit.  Egy olyan magyarázat, amely Jézus korára egyenértékűvé vált a Törvénnyel. 

Jézus azonban nagyon éles határt húz a Törvény, és annak emberi magyarázata közé. Pedig, mondhatnánk azt is, hogy hasznos dologról van benne szó, hiszen zsidó írásmagyarázók e műben szinte körüljárták, minden oldalról megfigyelték a Törvényt, és gyakorlati magyarázatot is adtak hozzá.

Igen, hasznos volt, egészen addig a pontig, amíg a Halacha nem vált egyenrangúvá a Törvénnyel, vagy amíg az emberi magyarázat nem került szembe a Törvény gyakorlati mondanivalójával. De, mondom másként is: addig volt hasznos a magyarázat, amíg az isteni szót el nem homályosította az emberi akarat. Jézus két konkrét példával mutat rá arra, hogy mi a véleménye a Halacháról, vagy ahogyan Márk írja, a vének hagyományáról.

Az egyik ilyen a kézmosás. Nem számított igazán különleges dolognak a korban, ha valaki elhagyta e hagyományt. Akkor válik mindez hangsúlyossá, amikor Jézus -mint rabbi, mint tanító hagyja el, és erre bíztatja követőit is. Nem igazán sért higiénés dolgokat Jézus azzal, hogy egy maréknyi vízzel, amely a vének hagyománya alapján lett kötelező nem mos kezet, ám tette egyértelmű állásfoglalás.

Nem hajlandó emberi hagyományoknak alávetni magát, amelyek nem Istentől jöttek.

Hogy miért nem?

Könnyű lenne mai világunkban azt mondani, hogy liberalizmusból. Talán divatosan és modernül is hatna! Ám erről szó sincs: Jézus azért szegült szembe e gyakorlattal, mert látta azt, hogy akik ezt fontosnak tartják, azok többségének ebben ki is merül vallásossága. Az igazán lényeges parancsokat, amelyek az emberszeretet parancsából következnek, már meg sem kísérlik megtartani. Ezzel letudtak mindent, és megmaradnak a külsőségeknél, illetve emberi rendeléseknél.

Még élesebben jön elő mindez, a Korbán, azaz a templomi ajándék esetében. A családokban, az örökös fiú, ha akarta, templomi ajándékká minősíthette örökségét. Ezzel, lehetetlenné tette a szülei hozzáférését a vagyonhoz. Majd, szülei halála után visszavonta kijelentését, és a vagyon így teljes egészében őt illette.

Mit jelent ez? Azt, hogy ebben az esetben az atyák hagyománya egyenesen szembekerül a Törvénnyel, mégpedig annak központi részével, a Tízparancsolattal. Ott ugyanis azt találjuk: tiszteld atyádat és anyádat. És ebbe a tiszteletbe beletartozott az idős szülőről való gondoskodás is. Vének hagyománya-szemben Isten törvényével!

Nem véletlen, hogy Jézus nagyon keményen elítéli ezt a magatartást, amikor emberek, Isten szavára támaszkodva forgatják ki Isten szavát.

Ugyanez történt az egyházban, a reformációt megelőzően. Ahogy gyermekkorunkban nagyon szépen megtanulhattuk, az egyház, az idők folyamán letért a Szentírásban kijelölt útról, emberi tévelygések miatt megromlott, ezért szükség volt megújítására.

Ahogy Izrael népe Jézus korára letért a számukra Szentírásként értelmezhető törvény útjáról, emberi dolgokat mellétett Isten rendeléseinek, úgy Krisztus egyháza is, a reformáció idejére szinte teljesen letért arról az útról, amelyre Jézus állította. Emberek hozzátették Isten ügyéhez a saját gondolataikat, saját politikai-hatalmi érdekeik szerint formálták Krisztus tanítását, aminek az eredménye az lett, hogy sok alkalommal a krisztusi tanítás és a „vének hagyománya” csak elbeszélt egymás mellett, de igen sok esetben egyenesen szembement egymással e kettő.

Nem véletlenül jelennek meg tehát a reformáció gondolatai, amelyek kizárólagosságot hangsúlyoznak: egyedül hit által, egyedül kegyelemből, egyedül Krisztus által, egyedül a Szentírásból merítve! Nekünk talán ez egy kicsit merevnek tűnhet, ám jobban belegondolva e kijelentések tartalmába, meg kell, hogy értsük őket.

De jó lenne e ponton befejezni igehirdetésemet, és elmerengni azon, hogy igen, 1517-ben ez aktuális volt, reformátor atyáinknak, hitvalló eleinknek fel kellett emelniük szavukat, és milyen jó, hogy ezt megtették! Mi pedig emlékezhetünk rájuk, kegyelettel, és örömmel. Ám, nem tehetem, hogy ne folytassam!

Folytatnom kell, ugyanis ha az egyház életére tekint bármely korok bármely hívő embere, akkor arra rá kell jönnie, hogy az egyház ismét deformálódott. A deformációra, pedig ugyanúgy ahogy 1517-ben történt, úgy ma is reformációnak kell következni! Ma is, és életünk minden napján! Felekezetek szintjén, gyülekezetek közösségében és egyéni életünk szintjén is!

A reformáció soha nem lezárt folyamat! Folyamatos reformációra szorul életünk éppúgy, mint egyházunk élete. Mert, ma is megvannak a Szentírás elhomályosítását, elferdítését célzó elképzelések. Lehet, hogy ma nem Halachának, nem a vének hagyományának hívjuk őket, de megvannak!

Mik ezek, és hogyan nyilvánulnak meg a mai ember életében? A teljesség igénye nélkül mondok el néhány kirívó és nem is annyira kirívó példát!

Sokan vallják, hogy hiszek ugyan Jézusban, de azért biztos ami biztos alapon, egy kis misztikát, egy kis bölcselkedést, egy kis keleti kultúrát-keleti gondolkodást, egy kis lélekvándorlást beleviszek még az életembe.

Mennyien olvasnak horoszkópot, kezdve azzal a Délmagyarország olvasását? Egy ember mondta nekem egyszer: hiszek én lelkész Úr, de azért lekopogom…öcsém jósnővel való találkozásban leleplezte a csalót. Sokszor csalók, de ez a kisebb baj, a nagyobb, hogy Istentől visznek távolabb minket.

Hányszor van téves istenképünk, a jóisten nevű megbocsátó automatával kezdve, és e téves istenképek éppen szemben állnak Istenünk valós nagyságával.

Hányszor halljuk, hiszek Jézusban de…

Ilyen, hogy hiszek, és még valami, „Jézus az életem értelme, DE…”, ilyen nem létezik.

Vagy ez, vagy az. Vagy elfogadom azt, amit Ő mond, vagy mást fogadok el. Együtt nem megy! Bibliakritika-tudománynak álcázva, emberi okoskodás és sok egyéb. Nem kedvesek ezek az Isten előtt!

Kívánom, szívemből kedves mindnyájatoknak, magamnak is, hogy e gondolatok fényében tudjuk megharcolni saját reformációnkat, minden nap! Ámen

Juhász András

 

 

 

 

vissza