2014.

2014. december 7. Advent 2. vasárnapja - Dancs Imre
2014.12.08
Lekció: Lk 7,18-30
Textus: Lk 19,36-39
Kedves Testvéreim!
 
Senki ne lepődjön meg azon, hogy egy adventi istentiszteleten, karácsony ünnepére készülve a virágvasárnapi jeruzsálemi bevonulást olvasom textusként. Egyáltalán nem baj, hogy ez a szakasz volt mára kijelölve, hiszen ez is tudatosítja bennünk, hogy legyen bár karácsony, húsvét vagy pünkösd, ugyanaz a Jézus és ugyanaz az út, amin jár. Mindegyik nagy esemény, amelyre a nagy ünnepeken emlékezünk, csak állomás: ugyanannak az útnak egyes állomásai. Ez az út pedig az emberiség megváltásának és üdvözítésének az útja, amelyen maga Isten jár értünk.

Saját példából is tudjuk, hogy az életutunkon vannak nagy események, jelentős fordulópontok. Ilyen egy házasságkötés, keresztelő, szalagtűző, vagy egy kisgyermek érkezése. Ezek között pedig várakozásnak az ideje van. A nagy események nem szoktak sokáig tartani, nagyrészt a közöttük levő idő szorításában élünk. A nagy események időpontját többnyire előre szoktuk tudni, és ilyenkor nem csak passzívan várunk, hanem tevékenyen készülődünk.

Pontosan így van ez az üdvtörténettel is. Így van ez, azon az úton is, amelyet Isten járt be a mi megváltásunkért és üdvözítésünkért. Vannak rajta nagy állomások, mint amilyen az első karácsony, húsvét és pünkösd volt, és ezek között pedig várakozásnak az ideje van.

A mi hitünk azért különleges, minden más vallással szemben, mert az Isten útja közöttünk, az emberek között vezetett. Értünk indult el rajta. Volt olyan idő, amikor Isten szó szerint közöttünk járt testben: amikor Jézus Krisztus a földön élt. Szemtől-szembe lehetett állni vele, emberi nyelven beszélni vele, megérinteni a ruhája szegélyét. Most is közöttünk vezet az Isten útja a Szentlélek által. Szemmel nem láthatóan, de szeretetét, csodáit és erejét ugyanúgy lehet érezni ma is. Az a tény, hogy az Isten egy másik világból, egy számunkra elképzelhetetlen dicsőségből elindult, és alászállt közénk, döntésre hív minket. Isten azt akarja, hogy döntsük el, hol állunk az Ő megváltó útjához képest. Két lehetőségünk van:
 
1. Lehetünk az Isten segítői, megbízottjai, utitársai.
Ilyenek voltak az ószövetségi próféták, akik az Úr munkatársaiként mintegy tevékenyen készítették az embereket Jézus érkezésére. A jövendöléseikkel jeleket adtak, hogy az emberek majd fel tudják ismerni a Messiást, amikor eljött. Ilyen segítő volt Keresztelő János is, akiről azt mondja az Ige, hogy készítette az Úr útját. (Lk 7,27) Vagy ilyen útitársak, segítők azok is, akikről a Igében olvashattunk: a tanítványok boldog serege, akik dícséretmondással, boldog kiáltásokkal üdvözlik az érkező Krisztust.
 
2. De de megpróbálhat az ember az Isten útjának hátráltatója, akadályozója is lenni.
Ilyenek a Heródes király és hozzá hasonlók, akik tudva vagy tudatlanul de az Isten megváltó tervének az útjába akarnak állni. Ilyenek történetünkben a farizeusok, akik el akarják hallgattatni, el akarják némítani a Jézusról szóló bizonyságételt.
Miért akarják ezt? Miért vetemedik az ember arra, hogy megpróbálja elhallgattatni és elnémítani az Isten Igéjét és ezzel az Ő útjába álljon? Több oka is van ennek.
 
2.1. Ahol az ember útja az Isten útjával találkozik, ott az Ige bűntudatot ébreszt benne.
Egy fiatal íróval ismerkedtem meg nemrég, egy nagyon értelmes emberrel, aki azt mondta, hogy ő azért ateista és azért nem hisz Istenben, mert hogyha létezne az Isten, akkor neki bűntudata lenne. Elgondolkodtatott, amit mondott: annyira rossz dolog a bűntudat, hogy még az Istent is hajlandók vagyunk letagadni, csak hogy ne kelljen éreznünk?
Igen valóban kellemetlen érzés a lelkiismeretfurdalás, a bűntudat, de szükséges és fontos funkciója van: figyelmeztet, hogy ha valamit rosszul csináltunk. Olyan, mint a fájdalom. A fájdalmat is kellemetlen érezni, de az figyelmeztet minket, hogy megsérültünk, hogy valami baj van a testünkkel. Ha nem lenne fájdalom, képesek lennénk megvágni magunkat és úgy véreznénk el, hogy észre sem vesszük. A lelkiismeretfurdalás a lélek fájdalma: figyelmeztet, hogy elvérzik a lelkünk.
 
2.2. A másik ok, hogy ahol az ember Istennel szembesül, ott az kiveszi a kezéből a hatalomnak az illúzióját:
Az ember szereti azt hinni, hogy ő a világ közepe, minden érte van, mindennek ő az ura és mindent tud kontrollálni. De ha Isten Igéje felhangzik, akkor ez az illúzió szertefoszlik, és szembe kell néznünk vele, hogy nem miértünk van minden, és nem mi vagyunk a mindenség ura, hanem van aki számon kér minket, van akinek felelősségel tartozunk.
Sajnos a mai korban nagyon eredményesen végzik a munkájukat azok, akik el akarják némítani a bizonyságtételt, akik le akarják rázni magukról a felelősség és a bűnbánat terhét. Mindig voltak a történelemben olyanok, akik el akarták hallgattatni az Isten Igéjét, de munkájuk sohasem volt teljes: mert mindig voltak olyanok, akik bátran felvállalták a hitüket. Isten tervét nem lehet keresztülhúzni, Isten szavát nem lehet elhallgattatni. Ezért mondja Jézus az Igében a farizeusoknak: hogy ha ezek elhallgatnak, akkor a kövek szólalnak meg. Mert ha Isten útitervében az áll, hogy ott kiáltásnak és öröméneknek kell lenni, akkor az is lesz.
 
Lehetünk tehát Isten útjának segítői, készítői és megpróbálhatjuk hátráltatni azt. Köztes lehetőség nincs. Passzívnak lenni nem lehet. Azt mondja Jézus: "Aki nincs velem, az ellenem van és aki velem nem gyűjt, tékozol." (Lk 11,23) A Jelenések könyvében pedig ezt írja az egyik gyülekezetnek: "Mivel langyos vagy, nem forró és nem is hideg, kiköplek a számból."
 
Testvéreim: Jézus útjának, az üdvtörténetnek még ma sincs vége. Bár a Bibliának, -mint könyv- vége van: van utolsó oldala, és hátsó borítója, de a gyülekezetek története és a misszió folytatódik. Ha úgy képzeljük el Isten útját, az üdvtörténetet, mint egy hosszú fonalat, akkor ezen gyöngyök is vannak. Minden gyöngy egy nagy eseményt és fordulópontot jelent: ilyenek voltak az első karácsony, húsvét, pünkösd, és ilyen lesz Krisztus második eljövetele. Ami a mi számunkra nehézséget okozhat, hogy minden gyöngy messze van tőlünk. A régi történések a történelem homályába tűnnek el, a Második eljövetelt meg nem tudjuk, hogy mikor lesz, csak azt tudjuk, hogy minden perccel közelebb van. Mivel egy fontos esemény, ezért nem elég csak várakozni rá: készülődni kell, tevékenyen. Sőt, mivel nem tudjuk, hogy pontosan mikor lesz: nem elég készülődni, hanem készen kell állni, hogy amikor jön, ne érjen meglepetésként. Ezért is fontosak az ünnepek, fontos évről-évre átélni szívben újra az üdvtörténet nagy eseményeit, mert ez emlékeztet minket arra, hogy még ma is zajlik a munka, tart az Isten útja, és nem mindegy, hogy hová állunk.
 
Testvéreim, adjon Isten erőt, hogy bátran, tettre készen, áldozatkészen tudjuk vállalni a bizonyságtételünket, az öröméneket, az Isten Igéjét, és legyünk készen mindig a mi szívünkben a mi Urunk érkezésére. Ámen.
 
Dancs Imre
vissza