2014.

Minden év végén az ember egy kis számadást készít. Legalábbis az az ember, aki már érzi az idő múlását.

Két idézet ragadott meg, az idővel kapcsolatban, amelyet meg is osztanék a testvérekkel: „Az idővel minden kísérletünk kudarcot vallott. Mindössze arra vagyunk képesek, hogy mérjük, de kilépni nem tudunk belőle. S kiváltképpen: nem tudjuk megállítani vagy visszafordítani.”

És a másik, így szól:  „Az idő ingyen van, de megfizethetetlen. Nem birtokolhatod, de kihasználhatod. Nem tudod megtartani, de képes vagy kitölteni. Amit egyszer elvesztegettél, soha nem kaphatod vissza”.

Emlékezzünk vissza, gyermekként, kamaszként más kötött le bennünket ezekben az órákban, nem az idő múlása, és nem is az, hogy a múló időben mit végeztem, és mit mulasztottam, és vajon az egyenleg pozitív-e.

Számadást végzünk, visszatekintve, és igyekszünk összegezni az elmúlt évet.

Vajon, a szép tervek, amikkel elindultunk, hogyan alakultak, vagy a mellénk adott emberekkel való kapcsolatunk fejlődött, stagnált, vagy inkább visszafejlődött?

Vajon, a ránk bízott munkából, szolgálatból mennyit végeztünk el?

Azokból a könnyekből, amiket nekünk kellett letörölni valaki arcáról, mennyit töröltünk le, vagy éppen mi voltunk azok, akik a könnyeket okoztuk?

Azon éhezőknek, akik reánk bízattattak, bármilyen formában, adtunk-e kenyeret? A szomjazónak inni, a beteget, az elesettet meglátogattuk-e?

Számadást készítünk, és sokszor keserű marad a szánk íze, mert azt érezzük, a nekünk adott idővel, erővel, türelemmel, szeretettel, tehetséggel nem jól sáfárkodtunk!

A mai napra kijelölt újszövetségi igeszakaszban, amelyről túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Szentírás legismertebb része, János apostol is számadást készít, csak éppen nem emberi számadást, hanem Isten munkájával kapcsolatban igyekszik összegezni Isten szeretetét. És, ha e mondatra nézünk, láthatjuk, hogy Isten velünk ellentétben nem mulasztott, nem hibázott, hanem  az idők teljességében már MINDENT megtett értünk!

„Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” Isten szeretetének legteljesebb, legszebb összegzését találjuk meg ebben az ismert igeversben, amelyről sokan azt állítják, ha véletlenül egyszer eltűnne a Biblia, és csak ez az egy mondat maradna meg belőle, az ebben tárolt hatalmas információ is elég lenne ahhoz, hogy üdvösségre jussunk!

Mert miről is tesz tanúbizonyságot ez az Igevers? Szedjük ujjhegyre, majd menjünk végig az összeszedett és megfogalmazott pontokon.

Mindenek előtt azt mondja János, hogy Isten szeret bennünket, embereket, az egész emberiséget!

Másodszor, a szeretet mértéke is meg van határozva - Egyszülött Fiát adta értünk.

Harmadrészt, rámutat arra is, hogy nekünk mi a feladatunk, mi az egyetlen helyes válaszunk Isten Jézusban teste öltött szeretetére!

Mielőtt elmélyülnénk az Ige magyarázatában, érdemes egy kicsit e mondat elhangzásának körülményeiről is szót ejteni: Jézus Krisztus Nikodémussal beszélget, aki egy éjszaka ment hozzá. Nikodémus, farizeus volt, a Nagytanács tagja, tekintélyes ember. Érdeklődő, kereső ember. Aki, valószínűleg Jézus mellett döntött, nem tudjuk mikor, de ezen éjszaka döntő lehetett számára. (kétszer találkozunk vele: védi Jézust, temetését Ő készíti elő egy óriási adománnyal - de közben arra szavazott, hogy Jézust öljék meg, mint a Nagytanács tagja. Jézus testének eltemetésével viszont már nyíltan vállalja krisztusi voltát, Krisztushoz tartozását.)

Izraelnek, a választott népnek egyik vallási vezetője, Nikodémus, aki volt olyan képzett, hogy Jézus teológiai dolgokról is elbeszélgessen vele. Csodálatos az, hogy meg is teszi ezt. Mindenkihez, minden körülmények között úgy szólt, hogy az a valaki megérthesse:

Péter a halászat nyelvén értett, és a halászt halászni viszi, a bűnös asszonnyal nem nyitott teológiai vitát, inkább megmenti az életét, és feloldozva bűnbocsánatot adva neki, elengedi őt.

Tamás, egy a tizenkettő közül csak a "hiszem ha látom" elvét követi, ezért a számára olyan találkozást készít elő a Feltámadott, amelyben érinthetné Őt, de mindenképpen a feltámadás tényéről maga bizonyosodhat meg.

Így szólt egykor, és hiszem, hogy ma is így szól. Hozzánk is, egyen-egyenként!

1. "Úgy szerette Isten a világot"- Nikodémus valószínűleg megdöbbent amikor ezeket a szavakat hallotta. Izrael népének egyik tanítójaként azt tanulta, és tanította, hogy Isten Izrael Istene, Izrael pedig a választott nép. Ábrahám, Izsák, Jákób Istene, az ősatyáké, akiken keresztül a kiválasztás öröklődik, de vér szerint, a zsidó nép az örökös!

És most jön valaki, aki figyelemreméltó tanokat hirdet, és azt mondja: Isten az egész világot szerette.

Nemcsak bizonyos választott embereket, választott népet, hanem kivétel nélkül mindenkit, az egész világot.

Nem körülhatárolható tehát az Ő szeretete, a kiválasztás minden népre és nemzetre kiterjedt. Amit Izrael elmulasztott, hogy Isten szeretetét a körülötte élő népeknek megmutassa, azt most Isten megtette: Isten szeretete minden teremtményt érint. Isten üdvözítő szándéka tehát univerzális,  de ismétlem, CSAK szándéka.

2. Isten szeretetének mértéke is meg van határozva. nem véletlenül olvastam fel a Filippibeliekhez írott Krisztushimnusz csodálatos sorait, hosszabb igeszakaszként! Jézus emberré lett, hogy az embert megváltsa! Ez a tett pedig Isten szeretetének mélységét és magasságát adja elénk. Mégpedig nagyon konkrét formában. Isten úgy szerette a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát, Jézust elküldte ebbe a világba, emberként. Ezt a történelmi pontot, fordulópontot, Jézus emberré lételét ünnepeljük karácsonykor.

Ekkor kezdődik számunkra ugyanis a megváltás. Isten szeretete kézzelfogható valósággá lett egy emberben, az emberré lett Isten Fiában.

Nincs ennél nagyobb szeretet! Tudja ezt mindenki, akinek gyermekei vannak! Odaadnánk-e másokért, áldozatul a mi gyermekeinket, idegen emberekért, akik ráadásul meg sem érdemelnék? Feláldoznánk-e őket?

A választ mindenki tudja: mi emberek képtelen vagyunk ilyen szeretetre.

Méginkább felfoghatatlanná válik ez a szeretet, ha arra gondolunk, hogy Isten nem csak a „jó” emberekért, de minden emberért, tolvajokért, gyilkosokért, gyűlölködőkért, házasságtörőkért, istenkáromlókért, ellene minden módon lázadó emberekért adta oda az Ő egyszülöttjét. Szikszai György, a nagy magyar teológus, a Keresztyéni tanítások és imádságok írója, a karácsonyról szóló tanítását e rácsodálkozással kezdi: „Isten, aki harag és megemésztő tűz lehettél volna”. Igen testvéreim, erről van szó: ezt érdemelnénk. Azt, amit meg szoktunk vallani, az  úrvacsorai kérdésekre válaszolva is: büntetést, halált, kárhozatot érdemelnénk bűneink miatt.

Ebbe a reménytelen helyzetbe szólt bele a mi Urunk születése: Isten annyira szeret minket, hogy nem akarja a bűnös ember halálát. Azt szeretné, ha tudnánk élni ezzel a lehetőséggel, és az egyszülött Fiúban nekünk személy szerint felajánlott kegyelmet el tudnánk fogadni. Azt szeretné, de ezért erőszakosan semmit nem fog tenni – ezért van a szabad akaratunk – ha mi dönteténk, mellette döntetnénk, és ezáltal örök életünk lenne. Ő megtette a kezdő és egyben döntő lépést, és most mi következünk!

3. Amikor arról szóltam, hogy Isten üdvözítő szándéka univerzális, azaz minden emberre kiterjedő, akkor megismételtem, hogy CSAK a szándék univerzális! Nem beszélhetünk üdvuniverzalizmusról. Hogy miért nem? Mert ott van a mondat második fele: hogy aki hisz az egyszülött Fiúban, az el ne vesszen. Ezért nagy tévedés az, amelyet oly sokan hirdetnek, "ha Isten szeret, akkor mindenki üdvözülni fog, hiszen Ő a szeretet istene". Isten minden értelmet felülhaladó kegyelme és szeretete megmutatkozik Jézus testté lételében, ám a mondat második fele arra mutat rá, hogy van nekünk is feladatunk abban, hogy üdvözüljünk! Hogy szól az Igevers második része? „Hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen!” Mit jelent ez? Hogy bár ingyen, Isten kegyelméből van üdvösségünk, a hit kikerülhetetlen tényező. Ezért tanította a reformátori teológia: kegyelemből, hit által van üdvösségünk! A kegyelem Isten szeretetének megnyilvánulása, a hit pedig a mi válaszunk a Krisztusban testet öltött kegyelemre! Hiszünk benne, azaz Őt tartjuk életünk Urának, és átadjuk életünk felett az irányítást! Neki rendelünk alá életünkben mindent.

Drága Testvéreim! Vizsgáljuk meg magunkat az év utolsó napján e csodálatos igevers fényében. Vajon tudtunk-e már hittel válaszolni Isten hívására?

Ha nem tudtunk, akkor az idő múlása figyelmeztessen arra is, hogy még tart a ma, tart a  kegyelmi idő, amiben Urunknak és királyunknak fogadhatjuk el Jézust!

Ha elfogadtuk már a kegyelmet, vizsgáljuk életünket, hogy nem tettük-e hiábavalóvá magunkban ezt a kegyelmet?

Ha pedig életünk éppen rendben találtatik ezen ige tükrében, és látszik rajta Krisztushoz tartozás, azért legyünk hálásak, ne pedig felfuvalkodottak! Ámen

Juhász András