2013.

Ezekben a napokban az első Korinthusi levelet olvassuk Bibliaolvasó kalauzunk vezetését követve. A felolvasott igeverseket tegnap olvashattuk, és egy nagyon fontos kérdésre irányítják rá figyelmünket, a kísértés kérdésére.

Miért fontos beszélnünk időről-időre a kísértésről?

Azért, mert bár nem szeretnénk, életünk része a kísértés. Életünk része, amelyben időről-időre megpróbáltatik hitünk, és kiderül, állva maradunk, vagy elbukunk! 

Pál apostol arra tanítja a korinthusiakat, hogy egyáltalán ne vegyék természetes állapotnak, hogy egy kísértésben állva maradnak, és nem buknak el! Mert, szeretett testvéreim, ismerve a szembenálló erőket, egyáltalán nem természetes állapot ez!

Arra inti őket, hogy ne bízzák el magukat, és ez az intés arra is rámutat, hogy nem érezhetik magukat különbnek, többnek, jobbnak annál az embernél, aki elbukott egy kísértésben. Már maga a megfogalmazás is ezt mutatja:

„Aki tehát azt gondolja áll, vigyázzon, hogy el ne essék!”

Nem azt mondja Pál, hogy aki áll, hanem aki azt gondolja, hogy áll, állva maradt a kísértésekben. Mert az, hogy különbnek tartjuk magunkat a másik embernél, hogy erősebbnek gondoljuk magunkat hitben, a körülöttünk élőknél, ez is kísértés az ember életében!

De, vajon hogy lehet vigyázni? Hogy vigyázzunk magunkra?

Jézus Krisztus ad erre nézve útmutatást nekünk, amikor tanítványait nagycsütörtök éjjelén tanítja. Így szólt övéihez egykor, és így szól hozzánk is: „Vigyázzatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!”.  Nagycsütörtök éjjelén tanította erre tanítványait, akik nem fogadták meg a Mester szavát, elaludtak, miközben Jézus gyötrődve imádkozott. Elaludtak, a szó fizikai értelmében, és elaludtak lelki életükben is, aminek egyenes következménye volt az, hogy minden tanítvány kivétel nélkül elbukott a Jézus elfogatásában és megkínzásában majd kereszthalálában megjelenő kísértésekben: egyetlen tanítvány sem maradt hű Mesteréhez! Pedig egyértelmű volt Jézus tanácsa: „vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!”

És, hogy mennyire fontos a kísértésekben való imádkozás, arra rámutat az az imádság, amelyre Jézus tanította az Őt követőket, az Úri imádság, amelynek hat kéréséből egy éppen a kísértésre vonatkozik! Jézus a szavakat is a szánkba adja, még mielőtt a kísértés megtörténne az életünkben, már imádkozhatunk, hogy ne is jussunk oda!

A Miatyánk hatodik kérését érdekes módon a katolikus és evangélikus teológusok kettéválasztják. A református gondolkozás szerint azonban a de kötőszóval kettéválasztott kérés összetartozik. A két mondat közti ellentétes kötőszó ugyanis nem elválaszt, inkább összeköt. Augustinus is ezen állásponton volt, és így adta vissza a kérés tartalmát: „Hogy kísértésbe ne jussunk, szabadíts meg a gonosztól!”

Így, a kérés tulajdonképpen azt jelenti, hogy saját erőtlenségünk tudatában Isten oltalmában keresünk védelmet, hogy a sátán minden kísértésének ellenállhassunk.

2. De tisztázzuk mindezek után, hogy mi is az a kísértés. Minden olyan élethelyzet, amelyben az ember elbukik, és ezzel távolabb kerül Istentől, az ő akaratának megcselekvésétől, majd a sorozatos bukások után teljesen elvész az ember. A kísértések által, ha az ember azokban elbukik, letér Isten útjáról. És, hogy mennyire komoly kérdésről van szó, arra jó példa az, ami Jézussal történt akkor, amikor szolgálatát megkezdte: a kísértő három alkalommal, három különböző lehetőség felvillantásával akarta őt eltéríteni küldetéstől, annak vállalásától! Ha Jézust merte a sátán kísérteni, akkor mennyivel inkább mer minket!

Azok az élethelyzetek, amelyek kísértést jelentenek  lehetnek pozitív élethelyzetek és lehetnek negatív élethelyzetek egyaránt. Gondoljuk végig néhány ellentétes példán!

A pénz lehet akár iskolapélda is! Sok embernek kísértést jelent az, hogy nincs pénze, emiatt jut olyan élethelyzetekbe, amikor aggodalmaskodni kezd, félni a holnap miatt. Ez által a hit, az Istenbe vetett bizalom meginog! Számukra a pénztelenség kísértés! Másoknak, akiknek az átlagnál több adatik a pénzből – ami ugye elvileg akár jó dolog is lehetne – azért kísértés a pénz, mert azt birtokolva úgy érzik mindent, vagy sok mindent megtehetnek, ezáltal pedig hajlamossá válnak arra, hogy függetlenítsék magukat Istentől.

Vagy, gondoljunk az emberi élet egyik fő értékének tartott egészségre! Annak megléte hány ember számára kísértés! Hiszen, amíg van, addig nehezebben fordul az ember Istenhez, nehezebben fohászkodik hozzá! Ám, a betegség is kísértéssé lehet! A szenvedés, amit átél az ember, úgy válik kísértéssé, hogy azt érzi, elhagyott az Isten, azért történik ez velem! A feldolgozatlan, és így meg nem értett, el nem fogadott szenvedés is válhat tehát kísértéssé!

Sok ember számára a siker jelent kísértést, mert eljut oda, hogy ne Istennek adjon az elért dolgokért, eredményekért hálát. Más ember számára a sikertelenség a kísértés, mert úgy érzi, Isten szeretetének hiánya életében az elmaradó eredmény, a kisebb teljesítmény, a kisebb elismertség. Láthatjuk tehát, hogy minden, és mindennek az ellentéte válhat kísértéssé, lehet kísértéssé a számunkra! Ha jól mennek életünk dolgai, és ha nem jól van sorunk, az is kísértéssé lehet!

Amikor e kérést imádkozzuk, akkor azért könyörgünk tehát, hogy ne kerüljünk olyan élethelyzetekbe, amelyekben elbuknánk, elesnénk!

Ravasz László az egész földi életet szakadatlan harcként láttatja, amelynek ütközeteitől dől el a háború sorsa, azaz üdvösségünk kérdése. A nagy teológus, püspök csodálatosan vall erről: „Uram, segíts, amikor ütközetre kerül sor! Ne bízz túlságosan nehéz feladatot rám; ne dobj támadásba ott, ahol az ellenség százszor erősebb nálam: Te légy a Szabadítóm!”

És, hogy lássuk még inkább, hogy mennyire komoly kérdésről van szó, Jézus a főpapi imájában is előveszi ezt a kérdést! Halála előtt tanítványaiért imádkozva így könyörög: „Atyám, nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól”.

3. A Főpapi imában tehát, ugyanúgy, mint az Úri imádságban előkerül a gonosz. De mit is értsünk a gonosz alatt? A gonoszt két módon kell értenünk. Mindenek előtt a Sátánt, az Ördögöt érthetjük alatta, aki minden rossznak szerzője, és mivel megátalkodott ellensége üdvösségünknek szüntelen támad ránk, szüntelenül kísért bennünket. Az a célja, hogy elbukjunk, és elvesszünk.

De, éppen így alkalmazható a gonosz szó személytelenül is: a bűnre, amely megnyomorítja, tönkreteszi Istennel és emberekkel való kapcsolatunkat, és teljes életünket.

Úgy gondolom, mindegy mit értünk alatta, személyt, aki életünkre tör, vagy a személytelen bűnt: ha nem fohászkodunk buzgón Istenhez, a gonosznak hatalma van felettünk.

A páli levélrészlet azonban az intésen túl két csodálatos ígéretet is közöl velünk: egyrészt Isten nem hagy bennünket erőnkön felül kísérteni. Ismer minket, tudja pontosan, hogy mekkora a tűrőképességünk, mennyire vagyunk terhelhetők! Bár a sátán rostál bennünket, jó reménységünk lehet a kísértések idején is! Erőt kapunk a mi Urunktól, kitartást a kisértések közepette is! Általa és vele ellenállhatunk a rontó erők munkájának. Úgy, ahogy arra tanítást kaphatunk már az Őstörténetben: a bűn az ajtó előtt leselkedik, rád van vágyódása, de te uralkodjál rajta!

Egy nagyon jó példát hallottam, amelyben a kísértést a madarakhoz hasonlította valaki: azt nem akadályozhatjuk meg, hogy madarak elszálljanak a fejünk felett, de azt, igen, hogy a fejünkön fészket rakjanak! Azaz, a kísértés jelen van, de hogy annak rossz gyümölcse meggyökerezzen az életünkben, abban már nekünk is van szerepünk!

Másrészt, arra mutat rá Pál, hogy Isten a szabadulás útját is elkészíti számunkra! Nem tudjuk, hogy mindez hogyan történik meg, nem tudjuk mikor történik meg egy-egy nehéz élethelyzetben, de abban biztosak lehetünk, hogy meg fog történni! Ha erre ígéretünk van, és olyan valaki ígérte, aki soha nem csapna be bennünket, akkor biztosak lehetünk abban, hogy van szabadulás a kísértésekből, a nem szeretem élethelyzetekből!

Egy lehetséges útját, módját a szabadulásnak azonban végezetül szívetekre szeretném helyezni: Jézussal  győzelmet arathatunk, úgy, ahogy arra záróénekünk rámutat: „Ördög s világ minden csele, megszégyenül mi rajtunk. Vélünk az Úr, mi ő vele, végtelen az Ő ereje, győzelmet kell aratnunk” Így legyen, ámen!

Juhász András