2013.
Ünneplő Gyülekezet, Kedves Testvérek!
Pünkösd ünnepén a Szentlélek eljöveteléért ad hálát a világon minden keresztyén ember. Húsvét után, Krisztus feltámadása után 50; áldozócsütörtök után, Krisztus mennybemenetele után 10 nappal, beteljesült a mi Urunk ígérete, amelyet tanítványainak tett: „nem hagylak titeket árvákul…, kérem az Atyát és más Vígasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké, az igazságnak ama Lelkét.”
Azt jelenti ez, hogy Krisztus a Lélek által, ma is ott van az emberi szívekben, ma is van hit a keresztyén emberben, és ma is Uralkodik a mi Urunk az életünk felett. Pünkösd ünnepe annak a jele, hogy a Krisztusban minket megáldó Isten a Lélek által ma is velünk van.
Hol? – Hogyan? – kérdezik sokan.
Krisztust még láthatták az emberek, csodáit, halálát, feltámadását, de ma? Csak templomokat, gyülekezeti termeket, talán csak számban csökkenő gyülekezeteket, ahol Róla beszélnek.
Hol láthatjuk a Lélek által velünk lévő Urat?
Néhány nappal ezelőtt hatalmas szél fújt, emlékszünk rá valamennyien. De ki látta a szelet? Láttuk a meghajló, sokszor kitörő fákat, a felkapott faleveleket, hallottuk a szél által becsukott ajtók csapódását, kapaszkodtunk az esernyőkbe, hogy ki ne kapja kezünkből a szél. Döbbenetes volt, hogy a teraszon az öntöttvas padot is fellökte. De ki látta a szelet? Csak az erejét éreztük, a munkáját láttuk.
Nem véletlen, hogy a pünkösdi történetben ezt olvassuk a Lélek kitöltetésekor: „És lőn nagy hirtelenséggel az égből, mintegy sebesen zúgó szélnek a zendülése…” A Szentlélek úgy jött el mint a szél, fúj, és úgy van köztünk, mint a szél, nem őt látjuk, csak a munkáját, csak érezzük, a bőrünkön, életünkön, szívünkben, hogy itt van valóságosan.
Abban érezzük, amit a Heidelbergi káté, református hitvallásunk 54. kérdésére adott felelet így fogalmaz: „ Isten Fia… Szentlelke és Igéje által… gyülekezetet gyűjt egybe, azt oltalmazza és megőrzi.” A láthatatlan lélek munkája mi vagyunk. Ez a gyülekezet, mindannyian, akiket valami elhozott a mai istentiszteletre. Nem emberi törvények, nem előírások, itt nincs névsorolvasás, nincs számonkérés, ha valaki nem jön.
De a láthatatlan Szentlélek valami úton-módon elhívott minket ma erre az ünnepre. Van, aki hálát adni jött megáldott életéért, gyermekeiért, unokáiért, szeretteiért. Van, aki vígaszt keres ma itt gyászában.
Van, aki reménységért imádkozik, van aki gyógyulásért, van, aki erőt kér az élet terheinek hordozásához, van, aki változtatni szeretne az életén, és tudja, hogy csak Isten adhat hozzá erőt. Van, aki hitét szeretné erősíteni, van, aki sok nyomorúságot hordozott és áldásért eseng ma itt.
De közös mindannyiunkban, hogy azt szeretnénk ha a Szentlélek áldó munkája ott lenne életünkben.
Isten ma a Lélek által szól, a Lélek által áld. A Lélek által szólít meg és hív el a gyülekezetbe.
A Lélek munkáját látjuk ezen a gyülekezeten. Őt nem látjuk, mint a szelet sem, de látjuk az összegyűjtött faleveleket, látjuk az összegyűjtött gyülekezetet.
A közös hit összekapcsol bennünket. És ha a pünkösdi csodát keressük, szeretett testvérek, akkor itt találjuk meg. A mi legalapvetőbb közös nyelvünk, hogy Krisztusban megváltott emberek vagyunk, hogy életünk az ő ajándéka, akarata az, hogy áldott földi életünk és üdvösségünk legyen. Hogy a láthatatlan Lélek munkája számunkra áldást hozzon.
És mindez Istennél van, az ő akaratában kereshetjük. Nem a pénzben, nem az okoskodásban, nem az egészségben, nem a hírnévben, még csak nem is emberekben. Istenben. Mert mindezek csak ajándékai a mi mennyei Atyánknak, amikért csupán hálát adhat az, aki bírja ezeket az áldásokat.
Csak ezt az alapvető közös nyelvet, a hitet, azt hogy egyformán Isten gyermekei vagyunk, csak ezt tudnánk mindig beszélni!
Pünkösd csodája az volt, hogy amikor az apostolok megkapták a Szentlelket, és Istenről, Krisztusról szóltak az összegyűlt tömeghez, azt mindenki értette. Pedig hallottuk az Igéből, hogy hányféle anyanyelvű ember hallgatta őket. És mégis mindenki értette a maga nyelvén, amit Péter és a többi apostol beszélt.
Mi, akik egy anyanyelvet beszélünk, de sokszor nem értjük egymást! Még családon belül sem, egy közösségen belül sem. Van a pünkösdi történetnek egy ószövetségi fordított párhuzama. Bábel tornyának az építése. Mikor az emberek égig érő tornyot akartak emelni, olyan magasra jutni mint az Isten. Isten nélkül, istenek akartak lenni. Ekkor az Úristen összezavarta a nyelvüket, nem értették meg egymást, és abbamaradt az építés.
Örök üzenete ennek, hogy csak egymást megértve, Isten akarata szerint lehet építeni bármit is. Nem csak házat, templomot, hanem családot, közösséget, gyülekezetet, egyházat, hazát, nemzetet. Ezt tudták és hitték eleink, azért állnak a templomok, élnek a gyülekezetek, van Magyarország még. Mert évezreden, évszázadokon át beszélték a közös nyelvet, amit a Krisztusban való hit jelent, és áldották az Istent a láthatatlan Szentlélek látható munkájáért.
Ez hiányzik manapság leginkább. Az Istenben való hit, a leghatalmasabb, legerősebb erő, amely nyomán Krisztus egykori tanítványai gyülekezeteket hívtak életre, amely nyomán István királyunk országot épített, amely nyomán reformátor eleink itt gyülekezetet fundáltak. Amely nyomán családok forrtak egybe szétválaszthatatlanul.
És kérték a templomban Isten áldását, erőt, szeretetet. Újra és újra.
Legyen ez számunkra e mostani ünnepnek üzenete. A Szentlélek munkája által lehetünk egy közös nyelvet beszélő, Isten akaratát megértő gyülekezetté, emberekké.
A Lélek hozza az áldást, az erőt, a vígaszt, a békességet ma is. Oda, ahová kérik, ahol Krisztus-hit nyomán, imádságos lélekkel, és alázattal a szívben le tudnak borulni ma is Isten hatalma előtt. Így legyen! Ámen
Juhász András