2013.

Szeretett Testvéreim!

Győzni mindenki szeret! Már gyermekkorban azt tanulják kicsinyeink, hogy hogyan tudnának győzelmet aratni a másik ellen. Társasjáték, ügyességi verseny, tanulmányi verseny, gyorsaság, logika – mind olyan tényezők, amelyekben a gyermekek a legügyesebbek, leggyorsabbak, legelsők és legtalpraesettebbek akarnak lenni.

Ritkán tudok a keresztfiammal együtt lenni, ha vele vagyok, igyekszem minőségi időt eltölteni vele. Sokat beszélgetünk, és társasjátékokat játszunk. Mikor még kisebb volt, előfordult, hogy nem ő lett a győztes egy-egy játékban. Hát, nem mosolygott rám utána egy darabig… Észrevettem rajta, hogy nagyon nehezen viseli a kudarcot. Márpedig az életben sok kudarc ér mindnyájunkat! Előbb-utóbb ezeknek a gyerekeknek is meg kell tanulniuk küzdeni a sikerért, de méltóságteljesen elviselni a kudarcot is!

Mai Igeszakaszunk címe így hangzik: ’A hit győzelme’. A győzelemről kezdtem gondolkodni és azon, hogy mennyire fontos nekünk a győzelem és hogyan juthatunk el a győzelemig?

„Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5, 4b). Az Életnek Könyvében, a Szentírásban találhatóak ezek a szavak, tehát ez a győzelem, amelyről hallottunk, az élet győzelméről szól. De hogyan beszélhetünk az élet győzelméről, amikor oly sok a mi kis világunkban a szenvedés és a nélkülözés? Emberek milliói szenvednek lelkileg, mert nem kapnak szeretetet! Emberek sokasága szenved, mert fel kellene venniük a küzdelmet a halálos kórral, de már elfáradtak testileg-lelkileg! Oly sokan nélkülöznek, mert vagy nincs mit enniük, vagy nincs hol lakniuk, vagy egyszerűen nélkülözik azt az embert maguk mellől, aki támogatja és bíztatja őket! Hol van itt a győzelem, Testvérek?!

Mint minden mást, a győzelmet is lehet így is; úgy is értelmezni. Egyértelmű, hogy a győzelem sikert jelent; határtalan örömet; szabadságot. De vajon mi az, ami megelőzi a sikert? A kemény munka; a gyakorlás; tanulás. Igen, mindez igaz. De kell még valami. Nagy bukások; sikertelenségek kellenek ahhoz, hogy valaki alázatot tanuljon és megismerje a magas hegyek domborulatai előtt a völgyek mélységeit. Meg kell tapasztalnia az embernek, hogy milyen a mélység, mielőtt teljesen elvész a magasságban!

„Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5, 4b). Tehát: a világ fölött győzedelmeskedik a hit! Sokáig én is azt hittem, hogy a hitnek és a világnak nem sok köze van egymáshoz. Tévedtem. Amikor kisiskolás voltam, történt egyszer, hogy félreértettem valamit. Nem úgy csináltam meg a feladatot, ahogy azt a tanárnőm kérte. Számon kért. Én úgy kezdtem a magyarázkodást: „Én azt, hittem, hogy…” Miután elmondtam a mondandómat, a tanárnőm csak ennyit felelt: „Hinni a templomban kell!” Akkor azt hittem, igaza van. Később ráébredtem, hogy a hit az élet minden területén és az élet minden helyszínén végig kísér!

A hit nem redukálódhat le vasárnapra vagy a templomra! Egyesek akkor fordulnak a hit felé, amikor a halálról, vagy a túlvilági ügyekről van szó. Amint földi kérdésekről; a mindennapi élet gondjairól-bajairól van szó, úgy gondolják: ide már nem hit kell, hanem meggondolás, értelem, ügyesség vagy pénz!

Az apostol nem erről a hitről beszél az Igében! Amiről ő beszél, az az, hogy tudomásunkra hozza: egy küzdőtér van a világban, és itt kell megvívnia a harcát, és itt kell kiharcolnia a győzelmét. Nem kiszakadva a világból, hanem benne a világban él az igazi hit.

János arról is beszél, hogy mi az igazi hit. Olyan bizalom és meggyőződés, amely nem másról, mint Jézus Krisztusról, mint Isten Egyszülött Fiáról tesz tanúbizonyságot! Nem akármilyen hit jelent sikert és győzelmet a világ felett, hanem a mi hitünk. Az a hit, Testvéreim, hogy mi keresztyén emberekként Krisztus-követő emberek vagyunk, akik valljuk, hogy Ő a mi Szabadítónk!

Sok embertől hallottam már, hogy elintézetlen ügy a Jézushoz való viszonyuk. Vagy sokan kérdezték már, hogy miért kell annyit beszélni Jézusról, miért nem lehet csak Istenről beszélni!

De hát ez történik! A szószékről a Szentháromság Isten hirdettetik, aki Atya, Fiú, Szentlélek! A Kolossébeliekhez írott levélben írja Pál Krisztusról: „Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg.” (Kol 2, 9). Krisztusban lépett közel Isten az emberhez. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten nem egy távoli, ismeretlen helyen trónoló valaki és nem is filozófiai fogalom, hanem egy élő személy, aki cselekszik és aki itt és most is jelen van! Jézus Krisztus, pedig a Mennyei Atya földre hajló segítő keze, Aki által megkeresi és megtartja az elveszettet!

Talán így értjük meg, hogy Jézus így osztozott velünk minden fájdalomban, szenvedésben, földi sorsunk minden formájában a születéstől egészen a halálig. Nem létezik olyan nyomorúság, amelyben Isten ne lenne benne; nincs olyan bűn és vétek, amit Ő meg ne tudna bocsátani és nem létezik az a szenvedés, amelyet Ő ne élt volna át, nem tapasztalt volna meg! Jusson eszünkbe az a történet, amikor Jézust megkísérti a sátán és Ő is vívódik testileg-lelkileg. Vagy az a történet, amikor Jézus barátja, Lázár meghal és azt olvassuk, hogy Jézus is könnyekre fakad. Vagy talán elég csak a nagypénteki eseményekre gondolnunk: a Gecsemáné kertre, amikor azt mondja az Atyának: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat” (Mk 14, 36). Jusson eszünkbe az elfogatása és azok a megalázó pillanatok, amikor kigúnyolják, nádszálat adnak a kezébe és bíbor palástot a vállára és úgy nevetnek rajta, mint egy földi királyon, aki erőtlen és gyenge… És végül gondoljunk a korbácsütésekre és arra a kimondhatatlan fájdalomra, amit a keresztfán szenvedett el.

Ha végig tekintünk Krisztus életén, – és itt nem csupán a földi életéről beszélek – akkor látjuk csak meg, hogy Ő a szenvedések és a fájdalmak után győzedelmeskedett, amelyet élet és halál felett aratott! Ez az a győzelem, amiről az apostol beszél, amikor azt mondja, hogy a mi hitünk Jézusban, az Ő Fiában van: ez az a győzelem, amely legyőzte a világot! Ez a hit jelenti azt a bizonyosságot, hogy Jézus él, és mi az Övéi vagyunk.

Minden konfirmált ember szívébe be van vésve: „Testestül-lelkestül, mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, JÉZUS KRISZTUSnak a tulajdona vagyok.” (HK 112).

Bizonyságtételem elején feltettem a kérdést, hogy vajon hol a győzelem ebben a világban, ha tele van az életünk szenvedéssel és nélkülözéssel. Azt mondtam: Emberek milliói szenvednek lelkileg, mert nem kapnak szeretetet! Milyen nagy baj, hogy sokan nem tudják, hogy mennyire szereti őket Isten! Emberek sokasága szenved, mert fel kellene venniük a küzdelmet a halálos kórral, de már elfáradtak testileg-lelkileg! Milyen nagy baj, hogy sok testi-lelki beteg eltolja magától Istent, és annak a lehetőségét, hogy Áldott Orvosként maguk mellé engedjék Jézus Krisztust! Oly sokan nélkülöznek, mert vagy nincs mit enniük, vagy nincs hol lakniuk, vagy egyszerűen nélkülözik azt az embert maguk mellől, aki támogatja és bíztatja őket! Milyen nagy baj, hogy ezek az emberek, nem hallják meg a Gondviselő Istenről szóló evangéliumot: ha az ég madarairól gondot visel az Isten, akkor legdrágább teremtményéről feledkezne meg?!

Szeretett Testvéreim! Az életünk egy állomás. Olyan hely, ahonnan tovább kell majd mennünk. Mindannyiunk célja a győzelem. Győzni nem könnyű, de minden győzelmet megelőz a kemény munka, a gyakorlás, a tanulás. Az életterünk biztosítja azokat a lehetőségeket, hogy gyakoroljuk a szeretetet és tanuljunk hibáinkból. Gyakoroljuk az Isten akaratának kiteljesedését életünkben és tanuljunk meg olykor úgy elesni, hogy Ő maga, mint erős Kőszikla álljon mellettünk és belefogózva újra és újra fel tudjunk állni! A győzelmet sokszor előzi meg a kudarc és a sikertelenség, de ne felejtsük el: Krisztus már legyőzte a világot és legyőzte a halált! Bízzunk Őbenne és győzzünk Ővele! Ámen.

Lovász Adrienn