2013.

Szeretett Testvéreim, kedves Gyülekezet!

Érzékszerveink szervesen hozzátartoznak az életünkhöz, hiszen a szemünk a látásban; a fülünk a hallásban; az orrunk a szaglásban; a szánk az ízek érzékelésében, kezeink pedig a tapintásban játszanak főszerepet. Ezek a képességek segítenek minket a tájékozódásban, kapcsolatok létesítésében, munkában, táplálkozásban. Sajnos vannak olyan emberek, akik valamelyik képesség hiányában születtek, vagy nem fejlődtek megfelelően. Ez szomorú dolog, de ma már vannak olyan eszközök, és speciális kezelések, melyek megkönnyítik ezeknek az embereknek az életét.

Biztos, hogy már említettem gyülekezeti alkalmon, hogy Gyökössy Bandi bácsi írt egy nagyon érdekes dolgot, melyet azóta sem tudok elfelejteni: gyakran úgy viselkedünk, mintha két szánk lenne, és csak egy fülünk… Bandi bácsi utalt arra, hogy milyen sokszor csak beszélünk és beszélünk, miközben nem vesszük észre, hogy olykor a két fülünket kellene használni, és tudni csendben maradni, és meghallgatni a másik embert!

Néha olyan érzésem van, hogy én is híján vagyok valamelyik képességnek… Sokszor van úgy, hogy nézek, de nem látok. Hallok hangokat, még sem értem, amit a másik hang üzen nekem. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül! Nem mindig alkalmazzuk jól képességeinket! Van, amikor nézünk egy számunkra idegen embert és véleményezzük a külsejét, vagy a személyiségét 2 mondat (!) után és következtetünk arra, hogy jó vagy rossz ember. Ez olykor csalóka, mert csak nézem ezt az idegent, de nem látom benne azt a szerethető teremtményt, akinek Isten őt megalkotta…

A példáknak csak eleje van, de vége alig! Mire szeretnék rávilágítani? Jézus azt mondja tanítványainak: „Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van és mégsem hallotok?” (8, 18). Jézus azoknak az embereknek teszi fel a kérdést, akik napokkal előtte végig nézték, hogy hogyan csendesítette le a tengert, miközben ők kicsinyhitűek maradtak és végignézték két ízben is a kenyérszaporítás csodáját, amikor szintén nem tudták elhinni, hogy Jézus minden körülmény felett áll és Neki minden lehetséges! Most is van valami problémájuk…

A történet úgy kezdődik, hogy a vallási hatóságok képviselői, a farizeusok vitatkozni kezdtek Jézussal. Nem meglepő ez, hiszen mióta Jézus tanított, betegeket gyógyított és halottakat támasztott fel, folyamatosan azon vannak, hogy megkísértsék és bebizonyítsák, hogy ő bizony nem Isten Fia, csak egy hétköznapi ember.

Jelt kívántak. Kevés volt a sok gyógyítás, a kenyérszaporítás csodái, a vízen járás és a mennyek országáról szóló bölcs tanítások. Ez az a tipikus eset, amikor azt mondhatnák a farizeusok, hogy ’Hiszem, ha látom!’. Elhiszem, hogy Te vagy a várt Messiás, ha itt és most jelt adsz nekünk. Bizonyítsd be, hogy Te vagy az!

De sokszor megtévesztő is ez a mondat: ’Hiszem, ha látom!’. Azért, mert ha csak akkor vagyok képes hinni valakinek vagy valamiben, amikor látom, az azt is jelenti, hogy hitem folyamatosan meginog; nem vagyok biztos abban a dologban; nincs meggyőződésem róla… Nagyon becsapós ez, mert az embereknek sem láthatjuk a szívét, hogy mit is rejt a szíve, csak azt látjuk, amit visel, és ahogy pillanatnyilag viselkedik. Vajon ez elég ahhoz, hogy elhiggyem, hogy ez az ember jóindulatú vagy épp rosszindulatú? Ezek után ismerem őt igazán? Dehogy ismerem… Még, jó, hogy elhisszük, hogy mindenkinek van szíve a jóra… talán…

Az Ószövetségben a „jel” elsősorban nem az erő megmutatását szolgálta, hanem azt bizonyította, hogy egy kijelentés, vagy cselekedet hiteles és megbízható-e. A farizeusok nem csupán valami nyilvánvaló csodát követeltek, hanem azt, hogy Jézus tévedhetetlen bizonyítékkal szolgáljon arról, hogy személye és küldetése Istentől származik.

Márk különbséget tesz a csoda és a jel kifejezések között. A jel Isten Jézusban való jelenlétét és erejét bizonyítja. A csodára való felkérés lehet egy ember hitének jogos igénye, de ez a kérés azért nem jogos, mert hitetlenségből fakad.

Nos, ez a hitetlenség vezérelte a farizeusokat, amikor mennyei jelt követeltek Jézustól. Miután Jézus válaszolt nekik, azonnal hajóba ült tanítványaival és elmentek a túlsó partra. Ez azért lehet számunkra érdekes, mert ez a nagy hirtelenség adhat választ arra, hogy a tanítványok miért vittek csak egy kenyeret magukkal.

A hajóban egy olyan szituáció alakul ki, amely minden nap körülvesz minket. Jézus még a vita körül gondolkodik és nem akar elvonatkoztatni, míg övéi egyre azon aggódnak, hogy kevés a kenyér! Pedig Jézus valóságosan ott volt velük! Pedig Jézus már napokkal azelőtt gondoskodott 5000 férfiról 5 kenyérből és 2 halból, ill. enni adott 4000 embernek is 7 kenyérből és „néhány kis halból” (Mk 8, 7).

Milyen sokszor előfordul ez velünk is Testvérek! Jézus ott áll a szívünk ajtaja előtt, és testileg-lelkileg felkészült a velünk való közösségre – mi pedig éjt nappallá téve dolgozunk; sietünk; telefonálunk; koncentrálunk; aggódunk… vagy épp szórakozunk, de Nélküle… De sokszor előfordul, hogy Ő tanítana minket és készen áll az áldásra és mi arra nem vagyunk képesek, hogy megálljunk, Rá figyeljünk és elfogadjuk az Ő áldásait!

Vajon volt már olyan alkalom az életünkben, amikor kerestük Őt imádságban, dicsőítésben, Ige olvasásban és azt mondta nekünk, hogy most nem alkalmas??? Vagy jártunk már úgy valaha, hogy minőségi időt szántunk Rá, és Ő nem adott nekünk lelki táplálékot; lelki felfrissülést; békességet vagy tanácsot??? NEM HISZEM!

A helyzet pedig fokozódik, amikor nem is értik a tanítványok, hogy Jézus miről beszél: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától! Erre tanakodni kezdtek arról, hogy nincs kenyerük.” (8, 15-16).

A tanítványoknak egyben igazuk volt: a kovásznak valóban van köze a kenyérhez. De Jézus most egészen mást akar üzenni! Tudjuk jól, hogy egy kevés kovász nagy mennyiségű kenyértésztát meg tud keleszteni, ha összekeverik vele. A kovász általános zsidó hasonlat volt a láthatatlan, erőteljes hatásra. Jézus azonban itt egyfajta bomlasztó hatásról beszélt az övéinek! Itt a kovász a hitetlenség fokozatos növekedésére utal. Ez a hitetlenség állt a farizeusok jel-kérése mögött, hiszen ők már eldöntötték Jézus sorsát, ahogyan Heródes is…

Jézus a farizeusoknak egy kérdéssel felelt: „Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony, mondom néktek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.” (8, 12). Jézusnak ez a kérdése jelzi, hogy ez a negatív hozzáállás hatással van egész Izraelre, ezért óvta tanítványait ettől, és elvárta tőlük, hogy jelek nélkül is higgyenek.

A Mester hamar észrevette, hogy tanítványai nem értik, amit mond. Nem azért feddte meg őket Jézus, mert nem figyeltek Rá, hanem azért, mert nem értették: mi a jelentősége, hogy Jézus velük van! Ezért szólnak a szigorú szavak: „Hát még mindig nem veszitek észre, és nem értitek? Még mindig olyan keményszívűek vagytok? Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van, és mégsem hallotok?” (8, 17-18).

Megérkeztünk ahhoz, hogy bizony a tanítványok is csak néztek Jézusra, de mégsem látták Őt igazán. Hallották beszédét, mégsem értették, miről beszél. Kezeikkel valóságosan tapinthatták Őt, és mégsem hitték el, hogy velük van, és gondot visel róluk… Milyen szomorú ez! Mintha mi lennénk Vele egy hajóban, és mintha mi értetlenkednénk! Mintha mi nem akarnánk elhinni, hogy valóban velünk van; képes átjárni úgy a szívünket, hogy beleborzongunk; és mintha mi akarnánk eltolni a Vele való találkozónkat újra és újra, holott Ő mindig készen áll velünk találkozni!

Úgy viselkedünk, mintha lelki szemeink megvakultak volna és lelki füleink megsüketültek volna! Hiába az üres vallásosság, tradíciókkal karöltve, ha nem kezdjük el használni lelki érzékszerveinket és nem hisszük el, hogy az igaz hit lelki látást adhat és az Ige hallásból van, akkor ezek a vallásos szokások csak berögződések maradnak!

Jeremiás így jegyzi le az Úr Isten szavait: „Halljátok csak, oktalan és esztelen nép, amelynek van szeme, de nem lát, van füle, de nem hall!” (Jer 5, 21).

Akarunk látni, szeretett Testvérek? Akkor kezdjük elhinni, hogy a Jézusba vetett hit által Isten megnyitja lelki szemeinket és értelmünket! Akarunk hallani? Akkor kezdjünk el odafigyelni Jézus beszédeire, és figyeljünk arra, hogy mire akar indítani minket Szentlelke által! Akarjuk Őt igazán érezni? Akkor tegyük le a telefont; szakítsunk időt munka közben Rá; és akarjunk Vele találkozni minden nap, hogy áldásait átvehessük és hálát adhassunk Neki minden jótéteményéért! Ámen.

Lovász Adrienn