2013.

Az elmúlt héten kijelölt újszövetségi  igeszakaszt olvastam fel, és, annak egy részletét szeretném Isten Lelkét segítségül hívva és várva magyarázni.

14 éves lehettem, amikor a váci gyülekezetben egy ifis alkalmon a lelkész felolvasta ezt a nagyon ijesztő igét. Akkor találkoztam először azzal, hogy lehet káromolni a Szentlelket, és ennek egyenes következménye a kárhozat. Nagyon megijedtem – mint utólag kiderült, nem egyedül éreztem így – és azonnal feltettük magunknak a kérdést, ugye még eddig nem káromoltuk az Isten Szent Lelkét? Ugye eddig még nem követtük el a Lélek elleni bűnt?

A  lelkész az alkalmon elmondta – ez meg is maradt azóta bennem – hogy aki elkezd gondolkozni azon, hogy káromolta-e valaha a Lelket, vétkezett-e ellene, és ez  a tudat bántja őt, az szinte biztos lehet abban, hogy nem tette még meg.

Mi is a Lélek káromlása? Az Isten káromlását – sajnos tudjuk mit jelent, az utcákon számos alkalommal hallhatunk primitív vagy nem primitív emberek szájából őt becsmérlő kifejezéseket. Ilyenkor az ember elszomorodva felteszi magában a kérdést, hogy vajon ez az ember hiszi-e Istent. Mert ha nem hiszi – ez a valószínűbb – akkor ocsmány szájjal miért illeti Istent? Miért illet gonosz szavakkal, mocskos kifejezésekkel egy számára nem létező valakit?

Ha pedig hisz benne, akkor hogy teheti ezt? Sokszor humorosnak tűnő megszólalással próbálják értelmezni megszólalásukat, nagyapámnak egy istenkáromló parasztember azt mondta: „Tudja, Tiszteletes Úr, nem oda megy ez, ahova az imádság!” Pedig, ha belegondolunk, mégis odamegy: mert minden tettünkért, szavunkért, gondolatunkért egyszer Előtte kell számot adnunk!

De mi a helyzet a Lélek káromlásával?

A gyakorlott bibliaolvasó, az igehirdetésre odafigyelő figyelmes hallgató nagyon pontosan tudja, hogy az igehelyek nem értelmezhetők a közvetlen szövegkörnyezetük nélkül, keresnünk kell a szöveg összefüggéseit. Keresnünk kell azt, hogy vajon Jézus miért mondta ezt a mondatot? Mik voltak a kijelentés elhangzásának körülményei? Kinek mondta? Mi lehetett a célja ezzel? Ha e kérdésekre választ kapunk, megfejtődik számunkra sok igerész. Mindehhez nem kell más, mint az, hogy vegyük a fáradtságot magunknak, és nézzük meg a környező részeket, úgy ahogy azt Máté evangélista elénk tárja (Máté 12)

Mi derül ki a hosszabb felolvasott igerészből? Mit tudunk meg? Adott egy élethelyzet, amely élethelyzetben egy vak és néma embert visznek Jézushoz, akit a gonosz ereje gyötört. A korszakban a betegségek egy részét – különösen a testi elváltozással nem járó betegségeket – a gonosz lélek munkájaként értelmeztek. Megszállottaknak tartották őket, ezért olvashatjuk többször is, hogy Jézus betegeket gyógyított, és ördögöket űzött. Nem egyszerűen csak betegeket gyógyított, hanem ettől elválasztva ördögöket űzött, amely szintén egy-egy ember teljes gyógyulásához vezetett. Lelki eredetűnek értékelték a betegségek egy részét, és a gonosz erejét fedezték fel a nyomorúság mögött.

Jézus meggyógyítja ezt az embert, mire a farizeusok a csodajelet, amely Isten országának Jézus személyében történő elérkezésére mutatott rá, a sátán, Belzebúb erejeként definiálják.

Gondoljunk bele! Jézus, Isten Szentlelkét segítségül hívva meggyógyít egy nyomorult embert, mire a farizeusok az ő szabadító munkáját a sátán erejével azonosítják! Nyilvánvaló isteni csoda történik, és ők az ördög erejéről beszélnek!

Mindenek előtt, ahogy Jézus arra rámutat: nem logikus az érvelésük. Hiszen, ha Ő a sátán erejével győzi le a sátánt, akkor a sátán birodalmában megkezdődött a meghasonlás, tehát végleg vége az ő uralmának. Teljesen logikátlan, hogy a sátán adna neki erőt arra, hogy ellene törjön, az ő birodalmát veszélyeztesse. De, a logikátlanságnál sajnos sokkal többről van itt szó a farizeusok részéről:

Olyan fokú ostobasággal, és gonoszságból fakadó csőlátással van dolga Jézusnak, mint földi életében kevés alakalommal. Sokszor nem értették, sokszor támadták, sokszor fordultak ellene, de ami ez alkalommal történik, az kilóg még ezen történések sorából is.

Ezért hangzanak el szájából az ítéletes mondatok, minden bűn megbocsáttatik, csak a Szentlélek káromlásának bűne nem.

Mi lehet akkor ez a bűn, ezen ige alapján?

1. Hogy realizálódik ez ma? Ugyanúgy, ahogy a történetben! Isten Szentlelke nyilvánvaló csodákat tesz, és az ember ezt nemhogy nem látja, de egyenesen más oldal erejeként fogja fel. Isten Szentlelkének nyilvánvaló munkáját a sátán erejével mossák össze.

Lehet ennek oka rövid vagy hosszú távú politikai érdek, lehet gazdasági érdek, lehet hatalomféltés, lehet egyszerű gonoszság, lehet félelem is.

Hogy juthat el ide az ember?

Hogy juthat el ilyen téves ítéletre? 

Azt hiszem, hogy aki ide eljut, annak már szívében megátalkodottnak, keménynek, érzéketlennek kell lennie Isten dolgaival szemben, az ilyen ember tulajdonképpen tehát nem Isten által zárattatik ki az örök életből, hanem magát zárja ki abból.

2. Ha kicsit továbbgondoljuk az igerészt, akkor még valamire rájöhetünk a Szentlélek káromlásával kapcsolatban.

Van egy evangéliumi rész, amelyben Jézus azt kérdezi tanítványaitól, hogy kinek mondják Őt az emberek. Majd, közvetlen ezután megkérdezi tanítványait: „És Ti kinek mondotok engem?” Péter válaszol a kérdésre, ezt mondja: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia”. Jézus pedig dicsérte Péter felismerését: „Boldog vagy Simon, Jónának Fia, mert nem test és vér jelentette ezt ki neked!” A történet alapján bátran kijelenthetjük, hogy a Szentlélek által ismerhetjük meg Krisztust. Ismerhetjük fel benne Isten Fiát, a Megváltót. A Szentlélek munkálkodik bennünk, úgy, ahogy konfirmációs káténkban is olvashatjuk: „A Szentlélek teszi gyümölcsözővé  Krisztus váltságát bennem, az egyház közösségében, és a világban”.

 Ha tehát valaki következetesen Jézus ellen fordul, megkeményíti a szívét Jézussal szemben, aki megveti Jézus nevét, evangéliumát, cselekedeteit, tanítását, megveti a kereszten végbement áldozatot, az hátat fordít nemcsak neki, hanem a benne megjelent kegyelemnek is. Annak a kegyelemnek, amelyet a Szentlélek tesz gyümölcsözővé bennem. Az ilyen ember szintén magát zárja ki a kegyelemből! Maga lesz saját kárhozatának okozója!

3. Még egy dolgon gondolkodtam el: érdekes, hogy ez a rész az emberek számára arról szól, hogy van egy bűn, amely nem bocsáttatik meg! Van egy bűn, amelynek következménye, büntetése - mindegy mit tesz is az ember, miután elkövette, a kárhozat. És ez, az embert félelemmel tölti el.

Nos, fordítsunk rajta egy kicsit, hogy örömüzenettel a szívünkben zárhassuk le mai együttlétünket, és azt is vigyük magunkkal a figyelmeztetésen kívül otthonainkba: Olyan csodálatos, annyira szerető, és annyira kegyelmes Istenünk van, aki egyetlen bűn kivételével mindent megbocsát nekünk! Isten bűnbocsátó kegyelme sokkalta nagyobb annál, mint amit mi el tudunk képzelni! Annál pedig még nagyobb, mint amit érdemelnénk. Az ő bűnbocsátó kegyelme azonban nagyobb minden gonoszságunknál!

Szeretett Testvéreim!

Fel a fejjel tehát, elég a csüggedésből!

A kereszt alatt lerakhatjuk minden bűnünket, nyilvánvalókat és titkoltakat egyaránt!

Lerakhatjuk azokat, amelyeket nagy bűnnek érzünk, és amelyek szinte összenyomnak bennünket, amelyek alatt összeroskadunk, és lerakhatjuk aprónak érzett, kis bűneinket is.

Emeljük fel fejünket – hisz ahogy a szép gyülekezeti énekben énekelni szoktuk minden úrvacsoraosztásnál: mily jó, ha bűntől már szabad, az Úr szolgája vagy!

Emeljük fel fejünket, mert ha Isten nem kárhoztat minket, akkor mi se kárhoztassuk magunkat! Mennyi élet tragédiájává válik: Isten megbocsát, de én képtelen vagyok arra, hogy megbocsássak – magamnak. A Misszió című világhíres filmben a főszereplő pap, vezeklésképpen egy hálóban fegyvereket húzott maga után, hogy az emlékeztesse a bűnére. Egy alkalommal, egy szinte függőleges vízesés mellett mászva, csaknem lerántotta a teher. Ekkor társa levágta a súlyokat, és azok a mélybe zuhantak. Majd ezt mondta: Isten megbocsátott neked, te se kárhoztasd magad!

Ő megbocsátott, csak tudjunk élni a kegyelemmel. Így legyen, Ámen

Juhász András