2013.

Keresztyén Testvéreim! Kedves adventi gyülekezet!

Türelmesen örvendezzetek!

Bevezetés

A napokban hallgattam a rádiót, és az egyik reklám arra figyelmeztetett, hogy már csak 2 hét van karácsonyig. Amikor a TV-t nézzük, vagy az internetet böngésszük a különböző médiumok fenyegetően hirdetik, hogy karácsony rohamléptekkel közeledik. Már csak 15 nap, hogy megvegyük az ajándékokat, már csak 14 nap, hogy mindent előkészítsünk, mert igen nemsokára itt van karácsony. Olyan, mintha ez az ünnep valamilyen feladat lenne, egy próbatétel, amelyen jól kell teljesítenünk, nem szabad elbuknunk. Csak egy olyan esemény, amelyet nehezebb előkészíteni, mint megünnepelni azt. És valljuk be valóban minden ünneplés előtt sok az előkészület, esküvő előtt, születésnap előtt sorolhatnánk. Viszont arra kérlek benneteket, hogy ne úgy gondoljunk most karácsonyra, mint egy feladatra, hanem gondoljuk azt, hogy mi csak vendégek vagyunk a mi Urunk Jézus Krisztus születésnapjára. Mert minden ünnep, akkor a legjobb mikor nem mi vagyunk a szervezők, a rendezők. Nincs semmi gond, teher, probléma. Csak a felhőtlen öröm és boldogság. A mai alkalmon arra hívlak benneteket, hogy örvendezzünk együtt az Úr Jézus Krisztus születésének ünnepére készülve.

I. A szétszakadt nép újra egyesül

Advent 3. vasárnapja van, meggyújtottuk az adventi koszorú 3. gyertyáját, és a keresztyén hagyományok szerint ez az ún. Gaudete vasárnapja, azaz Magyarul az Örvendezés alkalma. Ézsaiás próféta gyönyörű költeményének minden sorából kiviláglik a megígért átváltozás, a szabadítás öröme. Ezt mondja:

„Örülni fog a puszta, […]
vígad a pusztaság ,
Kivirágzik a nárcisz, […]
Kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei,
Szökellni fog a sánta, mint a szarvas,
És ujjong a néma nyelve.
Mert víz fakad a pusztaságban.”

Izrael ebben az időben rendkívül sanyarú helyzetben van. A háború sújtotta vidék szinte kopár pusztaság volt régi önmagához képest. Kr. e. 587-ben a Babiloni birodalom legyőzte az országot. Jeruzsálem odaveszett, a templomot lerombolták, a népet fogságba hurcolták. Kilátástalan volt a helyzet és ekkor szólalt meg a próféta, Ézsaiás. Üdvösséget hirdet, új kezdetet, megújulást ígér nem csak az országnak, hanem az egész teremtett világnak. „Örülni fog a puszta, szökellni fog a sánta, a vakok szemei megnyílnak” Érdekes, hogy mi, emberek pont az ellenkezőjét okozzuk az ún. haladás útján előretörve. Az őserdőket pusztasággá változtatjuk, a levegőt beszennyezzük, a tengerek vizébe elsüllyedt tankhajók olaját engedjük. És a sánták, vakok, némák, betegek élete ma sem könnyebb. Az egészséges emberek alkoholistákká, drogsokká válnak. Az emberek luxucikkjeik közémenekülnek, és elfordítják fejüket a betegek, a gyászolók és szenvedők arca elől, és az egészség, a biztonság és a jólét kényelmében ringatják magukat.

Ézsaiás nem csak Izraelnek, nekünk is szól. A kérdés, hogy mi milyen problémával jöttünk ide az ÚR elé advent 3. vasárnapján. Mert bizony nem csak akkor, hanem ma is vannak gondok, bajok. A világunk széttöredezett, a társadalmunk apró darabokra hullik. A mobiltelefon, az internet, a facebook, a cset sajnos nem hozott minket egymáshoz közelebb, hanem inkább csak még jobban elválasztott minket. A családok is felbomlanak, és egyre több a válás vagy az egyedül élő, magányos özvegy. Bármilyen gondunk, bajunk van, legyen az testi nyavalya vagy lelki gyötrelem, szerelmi bánat, gyász Ézsaiás próféta azt üzeni, hogy van megújulás. Az Úr Isten tudja, hogy mi a problémánk, számon tartja azt, és segít nekünk, ha eljön az ideje. Ahogyan a fogság után újra egyesült Izrael népe, úgy mi is, a mi családjaink, a mi közösségeink is újra egyesülnek majd, az Isten akarata szerint.

II. A Türelmes várakozás

A kontraszt az első és második olvasmány között talán nem is lehetne erősebb. Ézsaiás, ahogy az előbb tárgyaltuk szinte türelmetlenül sürgeti az Úrnak megszabadító és megújító kegyelmét. Addig a másik oldalon Jakab egészen mást üzen: türelemre int bennünket. A két igét tehát, ha összerakjuk: Várjuk türelmesen az Úr megújító kegyelmét. Hűha. Elég nehéz feladat. Sosem felejtem az egyik első karácsonyomat. Nagyon szerettem a legókat, és az egyik nagy vágyam az volt, hogy megkapjam a nagy kalózhajós legót. Benn a szobában kellett várni - türelmesen - szenteste, aztán mikor kiengedtek, láttam, hogy ott vannak az ajándékok a fa alatt és köztük a várva várt nagy kalózhajó. Már szaladtam oda, hogy kibontsam, amikor rám szóltak, hogy „Nem! Türelem! Előbb a vacsora!”. Micsoda kegyetlenség?! Képzeljétek el micsoda gyorsasággal fogyott el a vacsora, és énekeltük el az ekkor szokásos karácsonyi énekeket. Örvendezni az Úr jövetelének és türelmesen várni? Körülbelül olyan, mint egy kisgyereknek türelmesen vacsoráznia az örvendetes ajándéka mellett. Lehetetlen, egy szinte feloldhatatlan paradoxon. Pedig, ha belegondolunk keresztyén hitünk számos paradoxonból áll. Hogy lehet az, hogy egy Istent imádunk, amelynek mégis ugyanakkor három személye van? Hogy lehet Jézus Krisztus, akinek testet öltését nemsokára ünnepljük egyszerre ember és Isten? Hogy lehet egyszerre örvendezni és türelmesen várakozni? Keresztyénekként arra hívott el bennünket Isten, hogy ezekben a paradox kettős helyzetekben éljük meg az életünket.

„Legyetek tehát türelemmel” Így kezdődik a Jakab levelében felolvasott szakaszunk. Jakab a földművelő munkájához hasonlítja a türelmet, mert ő is úgy várja a korai és kései esőt. (Exkurzus: a korai eső a magok vetését segítette, mert megpuhította a száraz földet, a kései eső pedig könnyebbé tette az aratást a földművelők számára.)

Mindenek előtt azt gondolom, hogy a szövegünk egy nagyon jó kérdést vet föl: Milyen helyzetekben helyes türelemre inteni az embert? Mikor erény a türelem? Testvéreim! Sokan közülünk úgy nőttünk fel, hogy azt tanították a türelem az egy erény. Sokféle munka vagy tevékenység nagyon sok türelmet kíván meg. Egy asztalos, üveges vagy mesterember mikor a végső simításokat végzi a művén, vagy egy festő vagy bármilyen művész tökéletesíti az alkotását az rendkívüli koncentrációt követel. A könyvelő is, amikor mérleget készít az adott hónapról vagy időszakról bizony nagyon akkurátusnak és türelmesnek kell lennie, amikor munkáját végzi. Ugyanígy mikor valamilyen képességet sajátítunk el vagy tanulunk meg az is sok türelmet igényel. Évek gyakorlása kell ahhoz, hogy jól játszunk el egy Bach vagy Mozart darabot. Az autóvezetés megtanulása is sok időbe kerül. Rendkívül sok szó memorizálása és ismétlése kell ahhoz, hogy egy idegen nyelvet magunkévá tegyünk. Azt hiszem, hogy mindannyian értjük mit is jelent a türelemnek ez a fajta „a gyakorlat-teszi-a-mestert” formája.

A türelem ugyanakkor olyan helyzetekben is erény tud lenni, amikor az embernek semmilyen befolyása nincs az események lefolyásában. Ha dugóban ülünk, vagy ha sorban állunk és szinte végeláthatatlannak tűnik a sor hossza („mi mozog gyorsabban: a gleccser vagy ez a sor?), vagy mikor a boltban mi következnénk, de a pénztáros épp most tanulja, hogyan is kell a gépet kezelni és ügyetlenkedik, akkor ezekben a helyzetekben elkerülhetetlenül benne a késés, az értelmetlen veszteglés. És ilyenkor két választásunk van, érezzük, hogy megy föl a vérnyomásunk, elvesztjük önuralmunkat, idegeskedünk, vagy pedig türelmesek maradunk.

III. A türelmetlen várakozás – mikor jössz már, Uram!

Azt hiszem, hogy Jakab, mikor a földművelő példáját hozza, akkor inkább erre az idegőrlő várakozásra utal. A földművelő ember már elvetné a földbe a magot, már learatná a termést, de előtte nincs választása meg kell várnia az esőt. Ugyanígy mi is. Advent 3. vasárnapján egy furcsa kettős, paradox helyzetben vagyunk. Ézsaiás prófétával együtt örvendezünk, és alig várjuk Szabadító Urunk érkezését. Vele együtt mondjuk, hogy:

„Örülni fog a puszta, […]
vígad a pusztaság ,
Kivirágzik a nárcisz, […]
Kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei,
Szökellni fog a sánta, mint a szarvas,
És ujjong a néma nyelve.
Mert víz fakad a pusztaságban.”

De akkor hogy lehet, hogy mégsem örül a puszta? Hogy mégsem szökell a sánta? Hogy lehet, hogy a természetet egyre jobban szennyezi az emberiség? Hogy lehet, hogy egyre több a társadalmi igazságtalanság a földön? Hogy lehet, hogy egyre jobban szegregálódik a világunk. Egyre több a szegény, nincstelen és boldogtalan ember? Mikor jössz már el, Uram? Kiáltjuk mi is Ézsaiással együtt.

Ugyanakkor türelmesen várunk, mert tudjuk, hogy az Úr akarata bekövetkezik. Ő megtartja ígéreteit. Jézus újra eljön közénk, hogy igazságával újra megítéljen bennünket. Ezt ünnepeljük Advent 3. vasárnapján. Örvendezünk az Úr testet öltésének, mert közeleg karácsony ünnepe. Újra együtt lesz a család, újra együtt ehetünk, ünnepelhetünk, énekelhetünk és vigadhatunk. Sajnos a világunk azonban nem tökéletes és ezért sok a szenvedés, betegség és nélkülözés. De a mi feladatunk az, hogy higgyünk az Istenben, örvendezzünk és vigadozzunk, és ugyanakkor türelmesen várjunk, hogy mikor jön el újra közénk Jézus.

            Marana tha. Jöjj el, Urunk!

Ámen

Mike Martin