2012.

2012. november 11. vasárnap Lovász Adrienn
2012.11.12
Lekció: Lk 6, 43-46
Textus: Péld 4, 23

 

Szeretett Testvéreim!

Emberekkel beszélgetve újra és újra rádöbbenek, hogy vannak, akik értéktelennek tartják az életüket. Van, aki nehezebb időszakában érzi ezt, tehát csak ideiglenesen; van, akiben állandósult ez az érzet, és a mindennapokat is ez az űr tölti be. Elszomorodva hallgatom ezeket a vallomásokat, mert hiszem és tudom, hogy mindannyian okkal és céllal lettünk teremtve, és a mi mennyei Édesatyánk mindenkit értékesnek teremtett.

Mert hogyan is szól a Hegyi Beszéd egyik leírása? „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. NEM VAGYTOK-E TI SOKKAL ÉRTÉKESEBBEK NÁLUK?” (Mt 6, 26). Vagy eszembe jut Pál apostol rómaiakhoz írott leveléből egy gondolat: „Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem MINDNYÁJUNKÉRT odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?” (Rm 8, 32).

Van mindnyájunk életének egy része, ami a legértékesebb. Ez az érték pedig nem más, mint a szívünk. A szív egyrészt a keringés központi szerve. Addig van élet, amíg ez a szerv ritmusos összehúzódásaival biztosítja az állandó véráramlást testünkben. Másrészt a szívünk az a hely, ahol mindenféle érzelem megtalálható. Oly sok hatás ér bennünket: vannak stressz helyzeteink; vannak konfliktusaink; vannak félelmeink; ugyanakkor gyakran érzünk kitörő örömet; szavakban ki nem fejezhető boldogságot – ezek mind a szívünkben találkoznak.

Talán sok ember azért érzi magát értéktelennek, és így életét értelmetlennek, mert folyamatosan olyan hatás éri őket, melyeket képtelenek egyedül feldolgozni. Ez a sok idegesség; magány-érzet; valamitől való állandó félelem vagy anyagi megszorítás azt eredményezi, hogy kiszorítja a szívből a boldogságot keltő érzést. Az ilyen ember nem tud már örülni annak, hogy van ereje felkelni; hogy van kenyere, amit megehet és vize, amivel olthatná szomját. Nem teszi boldoggá az a látvány, ha süt a nap, vagy megérhette a tél érkeztét. Az ilyen ember csak arra tud koncentrálni, ami nincs; vagy ami rosszabb az ő életében, társához képest…

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” (Préd 4, 23). Jogosan tehetjük fel a kérdést: ’mit óvjak azon, ami tele van keserűséggel; aggodalommal és szomorúsággal’? Igen, ebbe az irányba is elindulhatunk, de szeretnék egy másik megközelítésből érkezni a szívekhez!

Miért annyira értékes a szívünk, hogy őrizni, óvni kelljen azt? Azért, kedves Testvérek, mert amilyen a szívünk, olyanok vagyunk mi. Ha hit van benne, a hit emberei vagyunk; ha szeretet van benne, a szeretet emberei vagyunk; ha a Szentlélek van benne, akkor lelki emberek vagyunk.

Amilyen a szíved, olyan vagy magad is. Ha Isten szerint őrizni kell a szívünket, akkor azt jelenti, hogyha nem őrizzük, akkor el is lehet veszíteni azt. De mivel veszíthetjük el a szívünket?

I. Ha szétosztjuk azt. „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” (Mt 6,24). Ebben a hitetlen világban azzal szembesülünk, hogy sokan nem tudják, hogy mit vagy kit kövessenek. Oly sok vonzó van, amit a világ kínál! Elismerés, népszerűség, csillogás, hatalom, földi kincsek gyűjtögetése… Ugyanakkor, például karácsony ünnepén telve vannak a templomok, és a ”szeretet ünnepén” mindenki kicsit jobbá válik. Megnyugszik és befogadja az evangéliumot, ami a kicsi Jézusról szól, a testet öltött Szeretetről! Akkor majdnem minden az emberi értékekről szól; akkor minden békességről, megbocsátásról és esetleg mások megsegítéséről szól. Azonban, ha véget ér az ünnep, úgy ér véget az emberek lelkesedése is egymás és Isten iránt…

II. Aztán azzal is elveszíthetjük szívünket, ha engedjük, hogy a bűn mérgező halálos mérge beáradjon a szívünkbe. Hogyan kerül be a bűn mérge a szívbe? Az érzékszerveinken keresztül. A szemünkön, szánkon, fülünkön, orrunkon, kezünkön – minden testrészünkön keresztül. Amit érzünk és tapasztalunk érzékszerveink által, az könnyen kihatással lehet tetteinkre. Elég egy pillanat, és máris elcsábulunk: hallgatunk a médiára; hiszünk az újságban olvasott szavaknak és máris háttérbe szorul Isten írott Igéje és elhalkul Isten szelíd, megszólító szava…

 

„A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Lk 6, 45). Milyen sokszor csak azért tesszük a gonoszt; azért hibázunk vagy súlyos bűnöket követünk el, mert nem óvtuk meg szívünket! Engedtük, hogy magával ragadjanak minket a körülmények és a világi hatások befolyásolják tetteinket, szavainkat, olyannyira, hogy ez a keserűség és elkeseredettség hangzik ajkunkról!

Milyen igaz, hogy amivel csordultig van a szívünk, azt szólja a szánk is! Amivel csordultig van a szívünk, azt cselekszi a kezünk is…

Szeretett Testvéreim, nem kell ennek így lennie! Nem kell mindig azzal az érzéssel együtt élnünk, hogy mennyire gyarlók, bűnösök és reménytelen emberek vagyunk, hiszen van megoldás!

Hogyan óvhatjuk meg szívünket?  Kinél is lehetne jó helyen a szívünk? Hitvesnél; gyermeknél; barátnál; vagy saját magunknál? Képesek vagyunk mi megőrizni tisztán a szívünket? Ők meg tudják őrizni nekünk? Valószínűleg nem.

Olyan valakinek kell odaadni, akinél a legjobb helyen van, aki betakarja és megvédi és gonosz kezekbe nem adja. Olyan Valakinek kell odaadni, Aki képes megtölteni szeretettel, örömmel, békességgel, reménnyel, - mindazzal az érzéssel, melyek oly sokszor elhalványulnak bennünk! Olyan Valakinek, Aki a szívek vizsgálója, a lelkek megítélője.

Azáltal, hogy valaki megkeresztelkedik, - Isten megelőlegezett kegyelméből az anyaszentegyházhoz tartozik; azáltal, hogy konfirmál, bizonyságot tesz hitéről – a gyülekezet felnőtt tagjává válik; DE: azáltal, hogy valaki megszületik és szívét mennyei Édesatyjának adja, azt jelenti, hogy ő Isten gyermeke, akit Isten oltalmaz, szeret, erősít és megajándékozza apró csodákkal és nagy ajándékokkal.

Azt írja Reményik Sándor egyik versében: „Tedd a kezedet a szívedre; hallgasd, figyeld, hogy mit dobog; ez a finom kis kalapálás, nem a legcsodálatosabb dolog?”

Szeretett Testvéreim! Az, hogy dobog a szívünk, csodálatos dolog! Az, hogy Isten képes megtölteni értékekkel, kivételes dolog. Az, hogy Isten megteremtett minket; gondunkat viseli; megszabadít minket bűneinktől és az örökkévalóságba terelget minket, - az pedig szavakkal ki nem fejezhető érzés!

EZÉRT VAGYUNK MI MINDNYÁJAN ÉRTÉKESEK ÉS FONTOSAK AZ ATYA ISTENNEK! Ámen.

Lovász Adrienn

 

vissza