2012.

Kedves Testvéreim!

Ilyenkor, advent idején legtöbben olyan szorító vágyakozással ülünk le a templomban istentiszteleten, hogy most jobban szeretnék odafigyelni, most jobban szeretném odaszentelni magamat Isten igéjének meghallására, most jobban szeretnék csendességben lenni, mint máskor. S amikor hazamegyünk akkor is él bennünk a vágyakozás: szeretném igazán megélni az adventet. Aztán eszünkbe jut a sok tennivaló, sok gond, és hirtelen egy szürke téli napon találjuk magunkat, amelyben nincs semmi meghitt, semmi szent. Csak az akarás, csak a kell, csak a számlák, csak a rémhírek, melyeknek vagy van valóságalapjuk, vagy nincs. Hamar úgy érezzük magunkat mégis és már megint az adventi időszakban, hogy csak telik, de mi nem kerültünk hosszú időre Isten közelségébe. Valahogy elgurul az adventünk, mint ahogy elgurult annak a szegény asszonynak a drahmája.

De hát tíz volt neki, ebből egy nem nagy veszteség – így gondolkozunk sokan. Mire is az a nagy felhajtás, hogy felforgatja a házat azért az egyetlen érméért? Mert neki nagyon fontos volt. Abban a korban a lányok menyasszony korukban kaptak tíz drachmát a vőlegényüktől, melyeket láncra fűzve viseltek a nyakukon. Különösen erős érzelmi szál kötötte azokat az érméket a viselőjükhöz. Ma talán a karikagyűrűnek van ilyen jelentősége. Ezért volt olyan fontos neki, hogy megtalálja az elgurult drahmát, talán éppen, mielőtt a férje hazaér. Ennek az asszonynak tehát érthető, hogy sokkal drágább volt az a kis elgurult érme, mint amennyi a valódi értéke volt, nagyjából egy akkori napszámos egy napi bére lehetett. Mit is élhetett át, míg kereste? Míg felsöpörte a házát, lámpást gyújtott. Talán az imádságát formálgatta magában, és éppen úgy imádkozhatott, mint ahogy a 25. zsoltárban hallottuk. „Benned bízom, Uram, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim!” Elvesztettem valamit, ami fontos volt számomra.

Vajon nem mi is így keresünk valamit, ami nagyon fontos a számunkra? Vajon nem mi is így keressük az elgurult adventünket, időnket, az adventi időszak szentségét és fényét? Mert advent az év 52 hetéből csak egyszer van, négy hétig, és már megtanultuk, hogy nem halogathatjuk az adventi csend és adventi megszentelődés keresését a következő adventi hetünkre, mert akkor sem lesz rá több időnk. Az advent már csak egy nagy rohanás, már csak egy nagy elmebaj, az advent már csak a türelmetlenségről és túlhajszoltságról szól, és úgy nehezednek ránk a feladatok, mint ahogyan az asszonyra az elveszett drahma problémája. Vajon nem mi is így keressük önmagunkat? Mikor találjuk meg, amit keresünk? Hogyan is lehetne igazi, Isten előtt élő önmagunkat is, adventünket is megtalálni? Gondos kereséssel, lámpást gyújtva, nyitott szemmel, kitakarítva az egész életteret.

Az Úr Jézus egy tanításában, az evangélium másik részében a figyelmet a természetre irányítja és most én is ezt szeretném tenni az Ő szavaival: „Nézzétek meg az égi madarakat!” Szeged városának lakói a téli időszakban többször emelik az égre a tekintetüket, mint az év más szakaszaiban. A vonuló darvak hangja vonzza oda a szemünket, akik a nap bizonyos óráiban, szép rendben, V alakban repülnek át a város fölött. Mi jut eszünkbe amikor rájuk nézünk? Micsoda rend, micsoda összhang, micsoda erő az, ami hajtja őket! Egy irányba repülnek mind, egy úton – délelőtt, délután pedig vissza. Nem kérdés a számukra, hogy melyik ez az irány. Ismerik Istennek a számukra megalkotott útját, kérdés és ellenkezés nélkül haladnak azon. Nekünk is így kell haladnunk az ünnep felé. Szükséges egy irányba haladni keresztyén testvéreinkkel, a gyülekezettel, kérni a zsoltáros által megfogalmazott imádság szavaival: „Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem”. Kedves Testvéreim! Ha megismerjük Isten útját, akkor világosság gyúl a szívünkben, világosság lesz körülöttünk és bennünk, és megtaláljuk, amit keresünk, megtaláljuk elvesztett időnket, megtaláljuk elvesztett békességünket, megtaláljuk elvesztett értékünket. Ha Isten útjára, az Ő általa megszabott útra lépünk, akkor abba az irányba haladunk, mely Hozzá visz közel, egyre közelebb. Ez azonban azt is jelenti, hogy valami mástól eltávolodunk. Attól távolodunk el, ami most eltakarja előlünk azt, ami elveszett. A darvak ismerik a saját útjukat. Milyen jó lenne, ha mi is rátalálnánk arra az útra, melyen járnunk kell, melyen járva megtalálhatjuk önmagunkat. A zsoltáros biztat: „Jó és igaz az Úr, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat.”

A Jézus által elmondott példázatnak, mely a drahma kereséséről és megtalálásáról szól, van még egy nagyon fontos üzenete a számunkra. Sokszor érezzük azt, hogy elvesztettünk valamit, talán önmagunkat, lelkünk egységét, békességét is és keresünk mindenhol, mindenben erőforrást, segítséget. Testvéreim, nem csak mi keresünk. Isten is keres bennünket. Jézus azért jött el a világba és azért született meg az első karácsony éjjelén, hogy majd megkeresse és megtalálja az elveszettet. Mert Isten számára is elveszettek vagyunk, nem csak magunk számára. Keressük a jó utat, a jó irányt, a jó közösséget, a jó mintát, a jó példát, és az Úr Jézus azért született meg, hogy nekünk ezt megadja. Keressük életünk értelmét, létünk értelmét, és az Úr Jézus azért halt meg a kereszten és támadott fel harmadnapon, hogy ezt nekünk megadja, megtaláljuk. Nem csak mi keresünk, hanem Isten is keres bennünket, Téged is Testvérem.

Ideje lenne egymásra találni. Ideje lenne békességre, egységre, szeretetre, megszentelődésre, bűnöktől való szabadulásra találni, mert Isten kegyelme az, amit valójában mindnyájan keresünk. Lehet, hogy nekünk is van kilenc drahmánk, de a tizedik nélkül lényegtelen az összes többi kilenc. Lehet, hogy van sok értékünk, lelki vagy fizikális értelemben, de ha nincs Krisztusunk, akkor az életünk értéktelen. Krisztus egészen nagy árat fizetett azért, hogy bennünket megkeressen, megtaláljon, Egy önfeláldozó, szolgáló, mindhalálig engedelmes 33 évet, egy egész életet, botlás nélkül, melynek a vége kereszthalál, kín és gyötrelem volt, majd pedig a feltámadás és az Atya dicsősége. Az Úr Jézus megtette a maga ’nagytakarítását’, meggyújtotta a lámpást, Testvérem, látod-e már? Csak Benne, csak Vele találhatod meg azt, ami elgurult, ami elveszett.

A megtalálás nagy öröm, nagy békesség, ünnep a mennyben, de a keresztyén gyülekezetben is. A példázatbeli asszony összehívta a barátnőit, hogy megossza velük örömét, és ez a mennyei örömöt mutatja, mely egy megtérő bűnös felett van. Szólítsuk meg az Urat, hívjuk életünkbe lámpásával, nagytakarításával és kérjük, hogy mutassa nekünk a jó irányt, mert mi is szeretnénk megtanulni azt, amit a darvak már tudnak. Ámen.

Matosné Bokor Anikó