Prédikációk

Szeretett Testvéreim!

A Bibliaolvasó Kalauz mára rendelt újszövetségi szakaszát olvastam fel. Ötezer ember megvendégelése. A történet ismert előttünk. Jézus tanítása közben beesteledett, a sokaság megéhezett, majd Jézus 5 kenyérből és 2 halból jól lakatta őket úgy, hogy 12 kosárral maradt az ételből.

A mai délelőttön a történetben elhangzó párbeszédeket szeretném mindenki szívére helyezni. A tanítványok szólalnak meg először és ezt mondják: „Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak.” (14, 15). A jó szándékú tanítványok megoldást keresnek, ill. javasolnak Jézusnak, a felmerülő problémára. De mi a probléma?

Életünk során előfordul, hogy megakadunk, és nem tudjuk, hogyan tovább. Minden olyan élethelyzet, amelyben váratlan dolgok történnek, és mi nem számítunk rá, megakadást okozhatnak. Például, amikor eltervezzük a nap feladatait, pontos időbeosztást készítünk, de valami közbe jön, és borul minden. A legtöbb ember ilyen helyzetben mérgelődik, és bosszús lesz, mert saját terveit keresztülhúzza valami.

Váratlan esemény lehet egy olyan kiadás, amely nem volt be kalkulálva, de szükségessé vált. Megakadunk akkor is, amikor egy betegség akadályt képez a nyaralás elé. Váratlan dolgok sokasága történhet akkor, amikor elveszítünk egy családtagot, vagy számunkra fontos embert. ’Még mennyi tervünk lett volna!’

A váratlan élethelyzetek bizonytalanságot és félelmet generálnak, és pontosan ezt a kiszolgáltatottságot vihetjük egyenesen az Úr Jézus elé! Mennyi mélyről jövő imádság hagyta már el szánkat! Amikor csak mondjuk, panaszoljuk, kérdezünk, és Isten segítségét kérjük a kilátástalannak tűnő helyzetben!

Saját bőrömön is már tapasztaltam, hogy megoldásra váró élethelyzetben imádságaim gyakran tartalmaznak konkrét kéréseket, pontosabban megfogalmazva, megoldások különböző variációit, mintha súgni szeretnék Istennek… Vagy inkább segíteni akarnék Neki, hogy így és így cselekedjen.

Ilyenkor hamar rádöbbenek, hogy Istennek nincs szüksége az én tanácsaimra, sem pedig a segítségemre nincs ’rá szorulva’! Jézus azt tanítja, hogy „Kérjetek, és adatik nektek…”, „Mert aki kér, mind kap…” (Mt 7, 7a és 8a). Ez így is van! Ki kell mondanunk azt, amire vágyunk, amit szeretnénk, azonban meg kell tanulnunk azt is kimondani, hogy „legyen meg a te akaratod” (Mt 6, 10).

Történetünkben a tanítványok felmérik emberi lehetőségeiket, és arra jutnak, hogy a sokaságot haza kell bocsátaniuk, mert nincs ennivalójuk. Jézus határozottan válaszol: „Nem kell elmenniük: Ti adjatok nekik enni!” (14, 16). Mintha Jézus azt sugallná: ’oldjátok meg!’

Valljuk be őszintén, nagyon sokszor érezzük, hogy könyörgésünkben egyedül maradtunk, mintha Isten nem hallana minket. Oly sok ideig tart minket a várakozás állapotában, hogy állhatatosságunk, kitartásunk mértéke egyre csökken. Pedig Isten Igéje állhatatosságra tanít minket!  Vajon mi lehet Isten célja azzal, hogy látszólag válasz nélkül hagy minket? Miért tart minket oly sokszor bizonytalanságban?

Azért, szeretett Testvérek, hogy ezekben a várakozásokban meg tanuljunk bízni Benne! Azzal, hogy újra és újra bevonulunk a mi kis belső szobánkba, és szívünket feltárjuk Isten előtt, azzal egyre közelebb kerülünk Hozzá! Azzal, hogy újra és újra Istenhez fohászkodunk, elég alázatossá válik a szívünk, hogy ne a konkrét megoldásokat soroljuk Istennek, hanem hittel ki tudjuk mondani: ’Kérlek, Uram, adj nekem bölcsességet!’

Olyan ez a bölcsesség, mintha lelki szemeink megnyílnának, és a Szentlélek megláttatja velünk azt, hogy szorult helyzetünkben hogyan cselekedhetünk helyesen!

A tanítványokban itt még nem tudatosul, hogy az 5 kenyéren és 2 halon túl, van még valami, ami megoldhatja helyzetüket! Ha azokba a bizonyos váratlan helyzetekbe kerülünk, általában csak annyit veszünk észre, hogy kevés. A tanítványok is pontosan ezt akarták kifejezni Jézusnak, amikor a darab számokkal jöttek…

El kell jutnunk odáig hitünkben, hogy miután számba vettük emberi lehetőségeinket, és esetleg felmértük, hogy mindenünk, amink van, kevés, számoljunk azzal is, hogy ezt a keveset Jézus képes megáldani, sőt megsokszorozni!

Amikor Jézus ezt mondja: „Hozzátok ide nekem azokat!”, azzal azt akarja nekünk megtanítani, hogy vigyük elé azt a keveset is! Vigyük oda Őelé a hétköznapi, anyagi problémákat, a gyászunkat, a betegséget, a lelki fájdalmakat, kudarcokat!

Ezek oly kevésnek tűnnek emberileg, és olyan nagyon meg tudnak minket gyengíteni, de ha Jézus elé visszük, Ő azon a kevésen is Úrrá lesz!

Ez a hit lényege! Hogy bizalommal fordulok a Szentháromság Istenhez, és elhiszem, hogy képes rajtam segíteni, és megáldani, még azt a keveset is, amim van!

Az éhes sokaság evett és jól lakott az 5 kenyérből és 2 halból. Olyannyira, hogy 12 tele kosár maradék megmaradt. Ezt a fajta lelki jól lakást szeretnénk mi is érezni! Azt, hogy lelki szomjúságunk és éhségünk egyszerre csillapodik. Jézus ezt az állapotot szeretné elérni mindnyájunk szívében! Hogyne akarna nekünk még többet adni, amikor önmaga feláldozásával utat nyitott nekünk az örökkévalóságba!

Az üdvösség Isten jelenléte az életünkben. Tehát az üdvösségünk már e földi életünkben megkezdődhet, ha teret engedünk a Szentháromság Istennek életünk minden területén! Lám, Jézus a legtöbbet akarja adni, de örök életünk mellett Ő a földi szükségeinkkel is foglalkozik.

Merjük Elé vinni gondjainkat, problémáinkat, szükségeinket, és Hozzá való könyörgésünkben maradjunk állhatatosak! S hogy valóban megértsük, Isten hogyan munkálkodik imádságainkra válaszul, egy verssel szeretném érzékeltetni:

Erőt kértem az Úrtól, -
s ő nehézségeket adott, melyeken megedződtem.

Bölcsességért imádkoztam, -
és problémákat adott,
melyeket megtanultam megoldani.

Előmenetelt óhajtottam, -
gondolkodó agyat és testi erőt kaptam,
hogy dolgozzam.

Bátorságot kértem, -
és Isten veszélyeket adott,
melyeket legyőztem.

Szeretetre vágytam, -              
és kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,
hogy segítsek rajtuk.

Kegyes jóindulata helyett
alkalmakat kaptam a jóra.

Semmit nem kaptam, amit kértem,
és mindent megkaptam, amire szükségem volt.

Meghallgatta imádságomat!   Ámen.

Szabó-Lovász Adrienn