Prédikációk

Kedves Testvérek!

Húsvét után egy héttel vagyunk. Ilyenkor, talán még aktuálisabb számunkra arról beszélni, mit is jelent Jézus Krisztus áldozata számunkra a mindennapokban.

Olyan sokszor halljuk, már az ifjak is tudják, konfirmációra meg is tanulják, mégis, nagy kérdés azt hiszem, hogy mennyire tudjuk a magunkénak vallani a megszentelt, Istennel töltött élet megvalósítását.

Pál apostol a római gyülekezetnek írt hitvallásában nagyon szépen összefoglalja Krisztus váltáságnak hatását, ebből olvastam fel most két részletet.

A húsvéti igehirdetésemet ott fejeztem be, hogy Jézus feltámadása elhozta nekünk az igazi, Istennel töltött életet.

Pál apostol pedig kifejti, hogyan és miért lehetünk Isten közelében.

A lekcióként felolvasott szakasz siralmas képet fest az emberiségről mindannyiunk számára. Nincsen igaz ember egy sem….valamennyien megromlottak…szájuk átokkal és keserűséggel van tele…a békesség útját nem ismerik.

Mennyi szomorú, elkeserítő tény. Mert sajnos ezek tények, nem feltételezések, vagy fikciók. Nincs kivétel egy sem.

Egy prédikátor ezt így fogalmazta meg szemléletesen: „csak az a különbség közöttünk emberek között, hogy az egyiknek az orra két centivel van a vízszint alatt, a másiké fél méterrel, de kivétel nélkül mindenkié a víz szintje alatt van, és előbb-utóbb ebben az állapotban elpusztul.”

Értjük? Ilyen az eredendő bűn alatt élni. Lehetünk közelebb, lehetünk távolabb az igaz úttól, az Isten országától, de amíg át nem lépte a küszöböt valaki, mind kívül van rajta. Viszonylagos különbségek vannak köztünk, de az állapotunk ugyanaz, amíg Jézussal valaki nem köti össze az életét.

Mert a bűn a Biblia tanítása szerint nem cselekedetek összessége vagy következménye, hanem állapot.

Az az állapot, amibe beleszületünk. Lehet magyarázni, hogy nem tehetek róla, mert nem én szakítottam arról a fáról, de akárhogy magyarázzuk is, kívül vagyunk az Isten országán, és a bűn állapotába születünk.

A viszonylagos különbségek mégis fontosak, mert nem mindegy az, hogy milyen szomszédja van valakinek: csendes, megértő, segítőkész, vagy pedig olyan, ahol örökké zaj van, veszekedés és se éjjel, se nappal nincs nyugalma az embernek, mert kicsinyes is, rosszakaratú és örökké furkálódik. Egyáltalán nem mindegy.

De a Biblia azt mondja: az állapota mindkét embernek: a jónak is, meg az ilyen gonosz embernek is ugyanaz, amíg Jézus nélkül van. "Mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül."

Az egyik szerencsésebb alkattal születik, mert olyan szelíd, jámbor fajta. Az egyiknek kedvezőbbek a körülményei és több lelki finomsággal éli a mindennapjait, de ettől függetlenül Jézus nélkül az "Isten előtt" mindnyájan halálra méltó bűnösök vagyunk. Mert mindnyájan részesei vagyunk annak a lázadásnak, amivel az első ember elszakította magát Istentől.

A jó emberekre is érvényes ez, hogy mindnyájan vétkeztek.

Erről beszélgettem valamelyik nap két fiatallal. Hogy hogy is van ez? Hogy dől el, hogy valaki üdvösségre jut-e, vagy sem? Elkezdtek kérdezni, hogy ha volna egy igazán, nagyon jó ember….és itt félbe is szakítottam őket, hogy bűntelen ember nem létezett soha Jézuson kívül, így ne is folytassák.

Mondhatom, el is keseredtek rendesen. Mert valljuk be őszintén, olyan nehezen fogható fel, miként is működik Isten rendje, és mennyire másként tekintünk mi a jó és rossz különbségére, mint az Úr.

Szeretünk menekülő útvonalakat gyártani. Szeretünk másokat mentegetni. Szeretünk arra gondolni, hogy azért nem kell ezt annyira szigorúan venni.

Azonban, amiképp azt az úrvacsorai ágendában is elismerjük, hisszük és valljuk, hogy mindenestől fogva gyarlók, esendők és bűnösök vagyunk, kik Isten ítélőszéke előtt meg nem állhatunk, sőt büntetést, halált és kárhozatot érdemlünk.

Ez hitünk egyik alapja. Innen indul minden. Hogyha idáig eljutunk, hogyha felismerjük, egyedül nincs remény arra, hogy egyáltalán Isten közelébe kerüljünk, akkor fog igazán megérinteni minket a húsvéti evangélium, a krisztusi örömhír:

Isten ingyen igazít meg az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban lett váltság által. Őt rendelte Isten engesztelő áldozatul az ő vére által azoknak, akik hisznek. Ebben mutatta meg igazságát.

Meg kell látnunk helyzetünk reménytelenségét, hogy igazán megérezzük a kegyelem nagyságát. Nem nekünk kell a büntetést elhordozni. Nem nekünk kell megharcolni az útért, és elérni az elérhetetlent.

Mert az egyetlen, és örök engesztelő áldozat már be lett mutatva.

Ott a Golgotai kereszten a legtisztább áldozati bárány lett feláldozva. Aki Őbenne hisz, vagyis abban, hogy Ő helyettünk, a mi bűneink miatt halt meg a kereszten, abban ez a hit olyan erővé válik, hogy megváltozik és nem ismétlődnek azok a bűnök, vagy nem olyan durván ismétlődnek, de valami lényegi változás bekövetkezik az életében, és ténylegesen bocsánatot kap Istennél.

Az egész fejezetben ezt magyarázza Pál apostol. Arra vezeti rá az olvasókat, hogy nem cselekedetekben, jóságos emberi tettekben kell keresni az üdvösséget. Hiszen mi magunk képtelenek vagyunk jót cselekedni. Isten egyetlen fizetőeszközt fogad el, és az Jézus Krisztus vére. És aki az Ő vérében hisz, az érte bemutatott engesztelő áldozatot Isten neki tulajdonítja, és az ilyen ember bocsánatot kap.

Ilyenkor lesz valóság az, amit a Kolosséiakhoz írt levélben így olvasunk: "Jézus által békéltetett meg önmagával mindent, a földön is, és a mennyben is úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által." (1,20),

vagy "Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára." (2,14).

Szeretett Testvérek! Húsvét után vagyunk. Nem csak egy héttel, hanem közel 2000 évvel.

Ránk már nem úgy érvényes az ószövetség, mint Jézus előtt. Ránk már elsődlegesen a feltámadt Krisztus evangéliuma vonatkozik, mely személyes kapcsolatot feltételez, személyes kapcsolatot eredményez.

Kapcsolatot Jézussal. És Jézuson keresztül az Atyával.

Mert ez az ajándék nekünk adatott. Mehetünk Hozzá. Fordulhatunk Hozzá.

Ha Jézusban hiszünk, ugyanolyan igazak vagyunk, mint amilyen Jézus.

Ez a Biblia egyik legbotrányosabb kijelentése.

Nem hitte el Pál apostol hallgatóinak és olvasóinak a többsége. Újra és újra elölről kezdik.

Aki Jézusban hisz, az az Isten előtt igazzá válik, akkor is, ha nem követi mindenben a törvény betűjét, és így cselekedeteiben felfedezhető a bűn. A halálra ítélt vádlottat maga a bíró menti fel.

Azt hiszem, nem nehéz megértenünk, hogy milyen botrányos tanítása ez ma is a Bibliának. Hányan vannak, akik nem értik meg igazán, kinevetik, vagy kigúnyolják.

Pedig Isten, Jézus Krisztus miatt igaznak mondja a bűnöst. Mindenki tudja, hogy bűnös. De Ő a teljhatalmával és szeretetével megbocsát neki.

Odataszigálják a házasságtörésen kapott asszonyt Jézus elé. A Mózes törvénye szerint az ilyennek meg kell halnia. Te mit mondsz? Jézus egy ideig nem mond semmit, aztán azt mondja: Aki közületek nem bűnös, az kezdheti a kivégzést, mert tényleg meg kell halnia a törvény szerint, de akkor mindenkinek meg kell halnia a törvény szerint, aki a házasságtörés bűnével elmarasztalható. Aki nem marasztalható el, tessék, kezdje. Ilyen nincs. Szépen elsompolyognak, s akkor azt mondja az asszonynak: Senki nincs, aki kárhoztasson? Én sem kárhoztatlak. Megbocsáttattak a te vétkeid, eredj el békességgel. Egy másik helyen azt mondja: eredj el, és többé ne vétkezzél!

És hol marad az igazság? Meg van írva a törvényben: halálra kell kövezni az ilyet. Meg van írva, de az Isten kegyelme ilyen nagy, hogy megkegyelmez a bűnösnek. Nem mondja, hogy nem bűnös. Azért mondja: megbocsáttatott a te vétked. De neki van hatalma és irgalma elengedni a büntetést. A halálra méltó bűnöst felmenti a halálos ítélet alól.

Ezt végképp nem értették Jézus idejében sem. Gondoljunk csak a szőlőmunkások példázatára. Hogy fel voltak háborodva, hogy az, aki egy óra hosszát kapált este, ugyanannyit kap, mint aki hajnaltól estig kapált. Aki hajnaltól estig kapált, az is annyit kapott, amennyiben megegyeztek, és az nagyon jó napszám volt, amit Jézus említ a Bibliában. A Gazda, aki Istent példázza, azt kérdezi: Miért vagytok felháborodva? Ki rövidült meg? Senki. Mindenki többet kapott, mint amennyi járt volna, de legalább is megkapta bőven a magáét. S akkor azt mondatja Jézus a példázatbeli gazdával: Azért, mert én jó vagyok, ti háborogtok? Tudjátok ti, mi az: jóság? Amikor valaki nem érdemli meg, és mégis kap valami meglepetés ajándékot. Amikor valaki nem dolgozott meg érte, és mégis kap pénzt. Ezt olyan nehéz megérteni? Olyan nehéz. És amikor rólunk van szó? Akkor nem nehéz? Nem érdemlek semmi jót, és Jézus érdeméért minden jót kínál nekem. Vagy ez rendben van, ha nekem bocsát meg, csak a többin hajtsa végre az ítéletet?

Mennyire más a mi emberi ítéletünk, mint az Isten kegyelme.

De milyen jó, hogy ennyire más! Hogy nekünk nem kell attól tartanunk, hogy Isten csak annyira lesz türelmes, megbocsátó, vagy irgalmas, mint amennyire mi vagyunk másokkal.

Ugye, akkor azért lenne miért aggódni!

De nincs miért. Mert a kegyelem ajándék. Erről beszél az apostol, erről beszél a golgotai kereszt, erről beszél az üres sír, erről beszél a feltámadott Jézus cselekedetei által.

Ő szeret, és ha mi szeretjük Őt, akkor nincs szükség másra.

Persze, fontos, hogy komolyan vegyük, az is fontos, hogy hálából igyekezzünk minden nap az Ő dicsőségére élni.

Hálából. Nem azért, hogy majd kapjak tőle valami jót, hanem azért, mert minden jót megkaptam tőle érdemem nélkül, és neki ezt meghálálni nem tudom, de hálás vagyok neki, és ez a hála jellemzi az egész további életemet és gondolkozásomat.

Olyan világosan lehet látni a gyülekezetben, hogy csak az ilyen emberek tudnak örömmel, és sokszor határok nélkül szolgálni. Nem a gyülekezetnek tesznek szívességet. Végképp nem a lelkészeknek, vagy akárkinek. Hálásak az Úrnak, és szolgálnak másoknak úgy, hogy nem is akarják, hogy észrevegyék. Nem tapsot várnak meg elismerést. Ők már mindent megkaptak, amire szükségük van. Nem kell nekik már semmi. Emberek elismerése végképp nem. Tele van a szívük Isten iránti hálával, és kicsinyenként ebből valamit törleszteni szeretnének. Nekik öröm, ha valamit tovább tudtak adni másoknak abból, amit ők is úgy kaptak. Erre csak a Szentlélek tesz késszé bárkit is.

Isten ide akar elsegíteni mindnyájunkat.

Szeretné, hogy mindannyiunk élete hálás és örömteli élet legyen. Ragyogó, mások számára sugárzó élet.

Ezért szól ma és minden héten az evangélium.

Hogy megerősítsen, hogy kétségeinket eloszlassa, hogy félelmeinket elcsendesítse.

Emlékeztet. Figyelmeztet. Vezet a mindennapokban.

Arra vezet, hogy ne legyünk kis igényű hívők, hanem igényesek. Amit Isten ígér, azt kérjük, arra törekedjünk, ahhoz ragaszkodjunk, miközben hálát adunk azért a piciért is, akár milyen kevés, amit már elvégzett az életünkben. Meg ne álljunk ott! Azt mondja a Biblia: növekedjetek, ebben az irányban lehet, és kell nekünk növekednünk. Akkor sokféle nehézség között is ott lesz a szívünkben az Isten iránti hála.

Ezzel mindig együtt jár egy csendes öröm. Az a békesség, hogy Ő tudja, mit tesz velem, és úgy van az jól. Az a reménység, hogy akármit hoz a jövő, azt hozza, amit az én Uram elkészített.

A bebiztosított, a lelkiekben gazdaggá lett embernek a nyugalma. Ide akar minket elsegíteni a mi Urunk.

Hagyjuk hát rá az életünket!

Ámen

Mándi Kitti