Prédikációk

Kedves Testvérek!

Képzeljük egy kicsit magunkat az elbeszélő helyébe. Mit érezhetett?

Sötét van... Egyedül vagyok... Körülöttem csak romok, sírás, a távolból harc hangja hallatszik... Ülök egy kövön, és azon gondolkodom, lehet- e még ennél is rosszabb? A teljes kiábrándultság kellős közepén ráébredek, senki sincs, akihez szólhatnék, akinek fontos lennék.

Küldenének bárkit is, hogy megkeressen? Ugyan! Senkinek sem számítok. Hát csak ülök tovább trónszékemnek kinevezett kövömön, és a magam alkotta képzeletvilág felett uralkodok. Bár nem nevezném uralkodásnak azt, hogy mindenféle halálnemeken gondolkodva fontolgatom annak valószínűségét, hogy vajon mégis melyik fog utolérni…De már minden mindegy…úgyis halott vagyok. Nincs remény…

Az imént elmondott gondolatok hallatán sokféle érzés, vagy gondolat indulhatott el most mindenki elméjében. Ráhangolódhattunk az igeszakaszra, de az is lehet, hogy a napjainkban jelenlévő egészségügyi helyzet kapcsán már nekünk is átsuhantak ilyen gondolatok a fejünkben.

Lehet-e még ennél rosszabb?

Ez az a lelkiállapot, melyben valóban életet mentő lehet az az ige, amit Ézsaiás prófétán keresztül mondott az Úr Izraelnek, és amit nekünk is mond. Mert miről is van szó itt? Valami olyan csodálatos és hatalmas ajándékról, melyet érdemes évezredeken keresztül tanítani, hirdetni, megélni és másokkal is éreztetni. Az Isten szeretetéről és hatalmas jóságáról.

Azt gondolom, fontos erről nekünk is egyre többször hallani, mert viharvert világunkban talán néha mi magunk is kételkedünk benne.

A legjobb keresztény emberrel is megesik időnként, hogy úgy érzi, elhagyta az Isten. Imádkozik, könyörög, de úgy tűnik, az élete mégis rohamosan gurul lefelé a lejtőn. Semmi sem sikerül úgy, az ereje meggyengül, és az ima mintha süket fülekre találna. Kétségbeesik, és hála a mindig jelenlevő Kísértőnek, megkérdőjelezi a Mindenható odafordulását, rosszabb esetben létezését. Bizony, gondoljuk csak bele, milyen hamar elcsüggedünk, ha úgy látjuk késik az Úr.

Kedves Testvéreim!

Mindezek ellenére, az Úr mégis fontosnak tartja, hogy vigasztalja és buzdítsa gyermekeit. Hogy miért?

Mert szeretete irántunk oly nagy és hatalmas, hogy nem nézheti szó nélkül elkeseredésünket. Valami olyat ígér, ami egész életünkre érvényes, hatályos, és olyan hatással lehet, mint semmi más. Azt mondja, ha más meg is feledkezne rólad, én nem feledkezem meg.

Gondoljunk csak bele: a Teremtő Úr minden egyes benne hívőre emlékezik, gondolt visel rá, és meghallgatja. Hatalmas dolog ez!

Az igében az Isten és ember közötti kapcsolatot az anya és gyermeke példájával szeretné közelebb hozni a hallgatósághoz. Úgy szeret az Úr, mint az anya saját méhének gyümölcsét, testéből lett testet, lénye egy darabját. Az itt jelen levő édesanyák biztosan jobban tudják nálam, de azt hiszem, az anya gyermek kapcsolat valóban a legkülönlegesebb ezen a világon, még az apa gyermek kapcsolatnál is több, szorosabb, elválaszthatatlanabb.

Még az állatvilágban is azt láthatjuk, hogy az újszülöttről anyja gondoskodik, ápolgatja, nevelgeti, tanítgatja, mindaddig, míg az teljesen nem tud önálló lenni.

Tudja ezt a próféta is, éppen ezért teszi hozzá, hogy ha esetleg el is hagyna bárki, akár az édesanyád, én, az Úr, soha nem hagylak el.

Ennek szemléltetésére hozza a tenyérbe vésést. Hova írjuk fel a nagyon fontos dolgokat? Remélem nem vagyok vele egyedül, ha a tenyérbe írást az egyik legjobb emlékeztetőnek tartom.

Amikor pedig valamit teszünk, óhatatlanul is kezünkre téved a tekintetünk. Ha tehát valamit a kezünkre írunk fel, biztos, hogy napjában többször is elő fog kerülni, és eszünkbe jut. Épp így, az mennyei Atyánk sem feledkezik meg rólunk egy pillanatra sem.

Szoktunk mondani, sőt az elsős iskolai hittan könyv ezt a címet is kapta: Isten tenyerén. Ott vagyunk mind. Abban az óvó, féltő, vigyázó tenyérben, melyből kihullani nem tudunk, mert Atyánk vigyáz ránk. Természetesen időnként elő fog fordulni, hogy úgy érezzük, nincs is az a tenyér, de ilyenkor jusson eszünkbe, hogy valakinek olyan fontosak voltunk, hogy hajlandó volt feláldozni az egyszülött Fiát, azért, hogy minket a tenyerébe helyezhessen.

Ennek tudatában azt hiszem, nekünk nem maradt más hátra mint, megértve ezt a csodát, hálát adni, megköszönni, megerősödni, újra felegyenesedni és bízni.

Bízni Abban, Aki megígérte, egyetlen percre sem hunyja be a szemét, hanem mindig mellettünk marad, és gondoskodik rólunk.

Bízni Abban, Aki pajzsunk és erős várunk!

Kedves Testvérek!

Nem hiszem, hogy kívánhatnánk többet, mint amink van. Higgyük el, minden ami megtörténik velünk, a javunkra fog szolgálni! Még ha most nem is látjuk értelmét, csak szomorúságát.

Legyen ez megerősítés és bátorítás.

Tudjuk együtt mondani a verset a szerzővel:

Életem ott van Isten tenyerén

Azért nem félek én,

bármi fáj nekem,

Mosolyog a szemem.

Száz jajszó között is bízom vakon,

Hitem fel nem adom!

Rámtörhet vadul ezer baj veszély,

Isten így szól: ne félj !

Miért is, mitől is félhetnék én:

Az Isten tenyerén?

Valljuk ezt hittel!

Ámen

Mándi Kitti