Prédikációk

Pünkösdöt ünneplő Gyülekezet!

A teremtéstörténetben, egészen pontosan az ember teremtésénél ezt olvassuk: „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé.” (1 Móz 2, 7). Ezután történik a bűneset, s az első emberpárnak el kell hagynia az Éden kertjét. Sok-sok évvel később, miután megtörténik a mi megváltásunk Krisztusban, a feltámadás után 50 napra töltetik ki Isten Szentlelke az emberekre.

A bűnös, gyarló, engedetlen embert nem hagyja Isten elveszni, nem hagyja magára, hanem betölti őket Lelkével. Bizony, pünkösd előtt ilyen minden ember, aki megragadt a bűnnél, a lelkiismeret-furdalásnál, a reménytelenségnél és csüggedésnél! De Istennek hála, kitöltetik a Szentlélek, és Péter bizonyságtételére mintegy 3000 ember adja át Krisztusnak a szívét!

Pünkösdkor mindig eszembe jut Péter, Jézus egyik tanítványa. Roppant heves természetével és lelkesedésével szerethető emberré válik. Gyakran egy túlbuzgó kisdiák van a szemeim előtt, aki mindig tanára kedvében akar járni, mindent kipróbálni és minden kérdésre válaszolni. Szerethetővé válik, mert mindig ott van, ahol Mestere. A tanítványok belső köréhez tartozik kezdettől fogva – Jakabbal és Jánossal együtt.

Mindent szívesen kipróbál, még a vízen járást is: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!” (Mt 14, 28). Egészen addig, amíg Jézusra szegezi tekintetét, a víz felszínén marad, amint figyelme a szélre és az őt körülvevő körülményekre összpontosul, süllyedni kezd. És máris jön a kétségbeesés: „Uram, ments meg!” (Mt 14, 30b). A merészség és a csőd egyetlen történetben! 

Ő az a tanítvány, aki megfogalmazza, megvallja Jézusnak: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” (Mt 16, 16). Micsoda erős hit, és micsoda vallomás! Ekkor nevezi Krisztus „Kősziklának”.

Amikor Jézus először beszél haláláról és feltámadásáról, Péter azonnal tiltakozni kezd: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” (Mt 16, 22). „Távozz tőlem, Sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére.” (Mt 16, 23) – érkezik Jézustól a határozott válasz. Alig pár vers van Péter két mondata között, és milyen ellentétes az ő megnyilatkozása! Szerethető, mert egyszer magabiztos, céltudatos; másszor hirtelen fellobbanó, és túl „emberi”.

A lábmosás alkalmával mit mond Jézusnak? „Az én lábamat nem mosod meg soha.” „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” (Jn 13, 8). „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!” (Jn 13, 9). A tanítvány, aki elég gyakran „átesik a ló túloldalára”.

A Gecsemáné-kertben ő vállalkozik, hogy vigyáz Jézusra, és menten elalszik, majd ő az, aki kardot ránt, hirtelen felindulásból, és már el is rohan… Kajafás udvarán is ő az egyik merész, aki odamegy a tömegbe, de már tagad is! „Azután kiment onnan, és keserves sírásra fakadt.” (Mt 26, 75b).

És ezen a ponton Péter, az a szerethető, lelkes, merész és heves ember összeomlik. Élete csődöt mond. Már-már ő is úgy érezheti, hogy összeomlott az élete. Semmi sem sikerül.

Mindent elrontok. Egyes helyzetekben semmi bölcsességem nincs. Azt bántottam meg, akit a legjobban szeretek. Milyen ember vagyok én?! Ilyen a pünkösd előtti ember. Csalódottság, reménytelenség, borúlátás jellemzi, miközben önmagát ostorozza. Csak a hibák, bűnök, mulasztások, rossz döntések, konfliktusok, gondok kapnak hangsúlyt, és hirtelen beborul az ég a feje fölött.

Pedig Jézus nem hagyja magára Pétert sem (a többi tanítvánnyal együtt), de a mindenkori embert sem! Hisz mi is történik a feltámadás utáni 40 napban?

Jézus többször megjelenik feltámadott testben a tanítványoknak. Miért teszi? Azért, hogy saját szemükkel bizonyosodjanak meg arról, hogy az Ő halálon is győzedelmes ereje nem mese, nem kitaláció, hanem valóság. Aki erre képes, az nem lehet más, mint az élő Isten Fia!

Ezek azok a találkozások, melyek alkalomról alkalomra erősítik Péter hitét, és ezek a találkozások gyógyító hatással voltak rá, hiszen bocsánatot tudott kérni Mesterétől, és önmagának is meg tudott bocsátani!

Ez a Péter már a pünkösd utáni ember! Ez az az állapot, melyről ezt mondhatjuk: sok mindent elrontottam már életemben, de a Lélek képes engem bölcsességgel megajándékozni, hogy megtaláljam a megoldásokat! Azt bántottam meg, akit a legjobban szeretek. Milyen ember vagyok én?!

Igen, olyan ember, aki esendő, gyarló, és mégis, a Szentlélek átformáló erejével képes megváltozni. Képes bocsánatot kérni, képes belenézni önmagába, kimondani hibáit, bűneit, szembenéz azokkal, és a Lélek vezetésével el kezd gyógyulni.

A csalódottságot, reménytelenséget, borúlátást felváltja a változás szele, melyben az ilyen esendő ember is meglátja a reményt, megtalálja a békességet és megkapja Istentől az erőt, hogy felvegye a küzdelmet az életében szereplő rossz és gonosz ellen.

A személyes pünkösdöt megélt Pétert Jézus még Feltámadottként megkérdezi: „Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” – „Igen, Uram, te tudod, hogy jobban szeretlek téged!” (Jn 21, 15). Ezt követően szinte azonnal még kétszer történik hasonló kérdés-felelet közöttük, miközben Péter elszomorodik, hogy Jézus többször is meg akar bizonyosodni, hogy szereti-e Őt!

És itt következik Péter személyének csodálatos összefoglalása, mely beszél a pünkösd előtti, heves természetű Péterről, és a pünkösd utáni, a Szentlélek vezette Péterről. „Bizony, bizony, mondom néked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahová akartál; de amikor megöregszel, kinyújtod a kezedet, más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” (Jn 21, 18).

Ez a pünkösd lényege! Amíg személyes életünkben nem töltetik ki a Szentlélek, amíg emberi vágyaink, mohóságunk, saját elképzeléseink vezetnek minket, csak megyünk a magunk útján. Legtöbbször csalódásokkal és kudarcokkal van tele ez az út, melyekbe belefáradunk, és testileg-lelkileg meggyengülve térünk nyugovóra.

Amikor személyes életünkben kiárad a Szentlélek, kinyitjuk szívünket, kinyújtjuk kezünket az ég felé, és visz a Lélek olyan utakon, melyek nem könnyebbek, nem biztos, hogy mindig egyszerűbbek, mégis „szelek szárnyán” suhanunk. Az a szél visz minket előre, amely nem tudjuk, honnan jön, és hova megy, mégis magával ragad minket.

Szeretett Testvérek, azért beszéltem Péterről, mert két arcát ismerjük meg a Szentírásból, és bizony ez a két arc, két lelkületet mutat nekünk. Van egy óembere, akiben benne vannak a saját elképzelések, és önös célok; és van egy újembere, akiben benne él a Szentháromság Isten, és iránta való elkötelezettsége, buzgósága!

Nos, a pünkösd számunkra azt jelenti, hogy Isten bennünk van. Bennünk munkálkodik, minket akar átformálni, bűneinktől megszabadítani, és egy olyan életre felkészíteni, amely nem öncélú, hanem Isten akaratának beteljesülése lehet, életünk minden területén.

Péternek sikerült átadnia magát a Szentléleknek, ajánljuk fel mi is magunkat, testünket és lelkünket Őneki, hogy minden tettünk, szavunk és gondolatunk a Szentháromság Istenre mutasson! Ámen.

Szabó-Lovász Adrienn