Prédikációk

Kedves Testvérek!

Azt hiszem, most mindenki furcsán érzi magát. Talán a médiában hallottak miatt. Talán egy távolban élő rokon miatt. Talán nem tudja, mi lesz hétfőn a gyermekével. Talán aggódik a messze élő szüleiért. Talán azért, mert tegnap a piacon nem jutott hozzá a húshoz, amiből a vasárnapi ebéd készült volna, mert elkapkodták. Talán azért, mert mikor bejött a templomba, megszabták, hogy hova ülhet. (Ebben ez úton is köszönöm az együttműködést.)

Ha szertenézünk, azt látjuk, körülöttünk minden felbolydult. Félelemmel néznek az emberek, rémhíreket ont a média, és nem tudjuk, hogy kinek higgyünk, vagy hova forduljunk. Mindenkinek van véleménye, és van, aki mindent un már, és elege van ebből az egészből.

Senki sem érzi magát kényelmesen, vagy teljes biztonságban.

Azt hiszem, ilyenkor, ezekben az embert próbáló időszakokban a legfontosabb beletekintenünk Isten Igéjébe, ahonnan választ, megoldást, útmutatás kaphatunk a betűt megelevenítő Szentlélek Isten munkája által.

Mit látunk az Igében? A textusként felolvasott igeszakasz Péter apostol pünkösdi beszédének részlete. Egy olyan alkalommal szólalt meg ez a bizonyságtétel, mely szintén rendkívüli helyzet volt. Isten Igéje ugyanis rendes és rendkívüli időben egyaránt szól.

Péter azért állt ki az ünnepre érkező tömeg elé, mert Isten Szentlelke az átélt tapasztalatot bizonyságtétellé formálta benne.

Hiszen Péter egyike volt azoknak a tanítványoknak, akik végig követhették az Úr Jézust, és mégis elmenekültek, amikor Jézust elfogták, majd keresztre feszítették. Elmenekültek, mert féltek. Mert nem tudták, hogyan lesz tovább. Mert nem látták az értelmét a történteknek, és megrendült a hitük, a bizalmuk. Nem értettek semmit, csak azt látták, ami eddig működött, az mind szertefoszlott.

Ne felejtsük el, Péter volt az első, aki hittel vallotta, hogy Jézus a Krisztus. Mégis, a feltámadás után 50 nap kellett, hogy kiálljon bizonyságot tenni.

Mert Isten Szentlelke nélkül nem érthette, mi is történt eddig.

Amikor pedig a Szentlélek kiáradt rá és a többi tanítványra, minden világossá vált. Mert rávilágított az Úr kegyelme. Megmutatta az értelmet, és azt, hogy ez mit jelent a mindennapokra nézve.

Onnantól kezdve pedig ki kellett menni. El kellett mondani. Mindenkinek a figyelmét rá kellett irányítani arra az egyszerű tényre, hogy Isten nélkül nem lehet teljes az ember élete. Istennel viszont minden értelmet és magyarázatot nyer.

Jézus Krisztus halálon is győzedelmes ereje megment minket is attól, hogy a kétségbeesés, a rémület, a tétovaság és a céltalanság csapdájába essünk. Mert Ő azért jött el, hogy megszabadítson. Engedte, hogy elfogják, engedte, hogy elítéljék, engedte, hogy kivégezzék minden bűn nélkül, hogy minket, bűneinktől, gyengeségeinktől megkötözött, esendő és gyenge embereket megszabadítson.

Erről a Jézus Krisztusról tesz bizonyságot Péter, és beszédének a hatására több ezren fordítottak hátat elfajult nemzedéküknek és megkeresztelkedtek.

E külső jel, a keresztség jele akkoriban jóval hangsúlyosabb volt, mint manapság: a Krisztus melletti radikális döntést és nyílt kiállást jelentette, annak bizonytalan, életveszélyes voltával együtt. Ezt a veszélyt nem enyhíthették vagy csökkenthették emberi megfontolások és óvintézkedések.

Egyedül a Szentlélek közösséget teremtő ereje lehetett képes arra, hogy az első keresztényekkel elfeledtesse kiszolgáltatottságukat, és bátorsággal töltse el őket a legnagyobb veszedelem közepette is.

A Péter által idézett dávidi zsoltárt egy emberként imádkozhatták úgy, „mintha szíven találták volna őket”, mintha maga Krisztus tanította volna nekik ezt az imádságot: „Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam. Ezért örül a szívem, és ujjong a nyelvem, és még testem is reménységben fog nyugodni, mert nem hagyod lelkemet a holtak hazájában, nem engeded, hogy Szented elmúlást lásson. Megismerteted velem az élet útjait, betöltesz engem örvendezéssel a te orcád előtt.”

Keresztény testvéreim!

Azt mondtam a keresztség sákramentumának kiszolgálásakor, hogy bátor bizonyságtétel ilyenkor Isten színe elé járulni. Nem elbújni, nem félelmeinknek teret adni, hanem életünket egyedül a teremtő Isten kezébe helyezve, imádságos lélekkel bízni Isten szabadításában.

Böjtben vagyunk, s íme, a mostani helyzet még inkább az elcsendesedés felé vezet bennünket.

A felolvasott 25. zsoltár a nagyböjt 3. vasárnapjának hagyományos kezdő zsoltára.

Az akkori keresztyénség, akik kialakították ezt a liturgikus rendet, a szenvedése felé tartó Krisztus hangját hallotta meg ebben a zsoltárban.

Szemem állandóan az Úrra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából…

Átérezhetjük mi is, egyedül az Úrra nézve lehet reménységünk. Merjünk úgy rátekinteni, ahogy az Úr Jézus tette: hittel, bízva az Ő mindenek felett álló, halálon és betegségeken is győzedelmeskedő erejében, és abban a gondviselésben, mely elsegített bennünket e mai napig, és melyről a Heidelbergi káté 1. kérdés felelet oly szépen megemlékezik: Életemben és halálomban egyetlen vigasztalásom, hogy az én hűséges Uramnak és megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérén minden bűnömből megváltott, és úgy megőríz, hogy az én mennyei Atyámnak akarata nélkül, még csak egy hajszál sem eshet le a fejemről, sőt mindennek az én üdvösségemre kell szolgálnia…”

Testvéreim!

Szolgáljon e mostani csendes idő is a mi üdvösségünkre. Vezessen közelebb az Úrhoz. Erősítse meg hitünket és Istenben való bizalmunkat. Rendszeresítse az imádságot az életünkben. Templomba járásunkkal legyünk bátor bizonyságtevőkké a mindennapokban. Idős embertársainkon való segítségnyújtásunkkal pedig legyünk Isten cselekvő irgalmának és szeretetének gyakorlói a mindennapokban.

Vezessen bennünket Isten Szentlelke, és a kellő időben Ő mutassa meg nekünk, mi végre történt mindez.

Mert a hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.

Merjünk hinni, és valljuk együtt a zsoltárossal, az Úr Jézussal és Péterrel:

„Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam. Ezért örül a szívem, és ujjong a nyelvem, és még testem is reménységben fog nyugodni.

Ámen

Mándi Kitti