Prédikációk

Szeretett Testvéreim!

Ma Bibliavasárnap van. Ez azt jelenti, hogy minden év márciusának 1. vasárnapján a református gyülekezetek aznapi perselypénze céladomány: a Biblia terjesztését segíti, és támogatja.

Ha jobban bele gondolunk azonban, minden vasárnap a Biblia vasárnapja. Minden vasárnap a Szentírás alapján merülünk el a hitigazságokban, és mint Isten élő és ható Igéje, lelki táplálékunk is, hogy hitünk egyre erősödhessen.

A Szentírás egésze a Szentháromság, egy Istenről szól! A Bibliában lévő 66 könyv arról tesz bizonyságot, amit Isten szólt és tett az ember javára és üdvösségére.

Ezen a mai napon felolvasott Igénk alapján az imádságról szeretnék beszélni. Az imádságról, amely lehetővé teszi, hogy a Biblia Istenével kapcsolatba lépjünk, és megismerjük Őt teljes hatalmában, igazságában, és szeretetében!

Az imádságról egyszer ezt olvastam: „A lélek lélegzetvétele.” A levegő szerves része az életünknek. Ha nem volna oxigén, nem volna élet sem. Észre sem vesszük, hogy milyen sokszor veszünk levegőt egy nap, hiszen már rutinná vált, úgyis mondhatnánk, hogy természetes. Csak akkor eszmélünk erre, amikor meg vagyunk fázva, és alig jutunk levegőhöz!

Lelkünknek is szüksége van lélegzetvételre. Lelkünkben ugyanis egy rejtett világ lakozik, és rengeteg érzelem van benne. Van, hogy azt fogalmazzuk meg egy-egy nehéz időszakban: „Betelt a pohár. Elegem van. Nem bírom tovább.” Ez többnyire akkor fordul elő, amikor kimerülünk lelkileg és testileg is, és egyszerűen besokallunk.

Borzasztóan nyomasztó a frusztráltság, bűntudat, reménytelenség érzése, és az is, amikor ránk telepedik a nagy betűs SZOMORÚSÁG. Ilyenkor szükségünk van arra, hogy a kis szelepeket megnyissuk, és el kezdjünk szelektálni, hogy levegőhöz, reménységhez és békességhez jussunk. Hát ezt a célt is szolgálja az imádság.

A Zsoltárok könyvében olyan sok drága imádság található! Istent magasztaló és dicsőítő imádságok; önvizsgálatra sarkalló, bűnvalló imádságok, másokért való könyörgések, amelyek tanítanak minket imádkozni!

Bizony van az úgy, hogy elkeseredésünk és reménytelenségünk olyan nagyon ránk telepedik, hogy már nem nyílik a száj az imádságra. Van az a pont olykor, amikor nem tudunk mit mondani az Úrnak; amikor egyszerűen olyan nagyon fáj, és olyan nagyon lehúz a helyzet, amiben vagyunk, hogy már a szavak is elfogytak…

Ezért olyan nagyon hálás dolog, és ajándék a kezünkben lévő Biblia, mert megfogalmazza azt, amit mi már nem tudunk! Sorai tanítanak arra, hogy mindig teljes alázattal, önmagunkat oda szánva, mindig hálát adva szólítsuk meg a mi Teremtő Istenünket! És megtanít arra is, hogy soha ne feledkezzünk el semmilyen jótéteményéről! Mert bizony: „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről száll alá”! (Jk 1, 17).

Az imádság egy eszköz a mi kezünkben, mellyel kapcsolatba léphetünk, és kapcsolatot tarthatunk mi teremtmények a Teremtőnkkel. Azért is fogalmaztam úgy, hogy eszköz, mert gyakran előfordul, hogy egy tragédiában, betegségben, gyászban nincs más fegyverünk, és nincs más eszközünk, csak a könyörgés!

Azt mondja a Jakab levele: „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” (5, 16b). Igaz az az ember, aki Krisztusban megigazított. Nem tökéletes és nem bűntelen, mégis kegyelmet és bűnbocsánatot nyert személy. Nagy az ereje az olyan embernek, akinek életének alapja Krisztus, és aki elfogadta az érte hozott áldozatát. Akkor van nagy ereje, ha buzgó, soha el nem fáradó, kitartó ez a könyörgés.

A gyermekek olyan állhatatosan tudnak kérni a szülőktől, ha vágynak valamire. Soha nem adják fel, és újra meg újra bepróbálkoznak, lelkesedésük kicsit sem hagy alább. Mi ebben a buzgólkodásban kicsit megfáradtunk. Pedig lelkünk oly sok mindenre vágyik, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy oly sok mindenre van szüksége.

Jézus arra bátorítja övéit, hogy „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek.” (Mt 7, 7). Jézus bíztat, hogy merjünk kérni, merjünk Elé állni, és Ő nem marad tétlen!

Ez a „merjünk Elé állni” kifejezés tulajdonképpen azt tükrözi, amiről a megterített Úr asztala is beszél. Szabad oda menni, szabad könyörögni a bűnbocsánatért. El lehet mondani, meg lehet vallani Istennek mindazt, ami lehúz, megkötöz, nyomaszt, és terhel!

Amikor az imádságról beszélünk, nagyon fontos, hogy kihangsúlyozzuk: az imádság nem csupán egyéni, hanem közösségi is lehet. Fontos, hogy lelkünkkel lélegezzünk, és kapcsolatba kerüljünk az Úrral, de az is elengedhetetlen, hogy egy közösség tagjaként emeljük fel szavunkat az Úrhoz, és együtt könyörögjünk Hozzá! Óriási ereje van a közös imádságnak például akkor, amikor valakit konkrétan imádságban hordozunk. Amikor oda emeljük Isten elé.

Keresztyén feladatunk, hogy nem csak magunkért, hanem másokért is felelősek vagyunk, így a másokért való imádságban is egymás terhét hordozzuk, engedve Krisztus parancsának. Felelősök vagyunk közvetlen szeretteinkért, barátainkért, lelki testvérekért, a környezetünkben élőkért, sőt!

Országunk vezetőiért, feljebbvalókért, tanárokért, tanítókért, óvoda pedagógusokért, közösségek vezetőiért, közösségekért, hiszen ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt.

Jézus Krisztus az egyetlen Közbenjáró Isten és emberek között, és hála legyen azért, mert Ő már megtette az első lépést az emberiség felé, és halála és feltámadása óta is esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.

Ezért lehet erő a mi könyörgéseinkben, és ezért szabad nekünk is könyörögnünk, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. Éljünk az imakérés, és imádkozás csodálatos lehetőségével! Ámen.

Lovász Adrienn