Prédikációk

Kedves Testvérek!

Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy különleges pünkösd az idei.

Én nagyon vártam, és biztos vagyok benne, hogy a most itt jelenlévő testvérek is vártak erre a találkozásra.

Ugyanakkor nagy kérdés, hogy hogyan készültünk fel a Pünkösdre? Mit várunk ettől az ünneptől? Hogyan jöttünk el ma ide, a templomba, a gyülekezeti közösségbe? Milyen váradalmak, elképzelések fogalmazódtak meg bennünk, mikor eldöntöttük, ma végre templomba jövünk?!

Mert biztos, hogy vártunk valamit. Valami ismerős érzést. Vagy valami újat, mint amiben mostanában részünk volt. Vártunk találkozásokat, összenézéseket, ismerő vagy kevésbé ismerős arcokat.

A tanítványok is vártak. Jézus mennybemenetele után várakoztak. Azt ígérte nekik a Mester, hogy elküldi a Pártfogót, ők pedig kíváncsian várták, milyen lesz majd az a pillanat. Nem tudták elképzelni, de Jézus ígéretére támaszkodva biztosak lehettek benne, csodás révbeérés lesz számukra az Isten Lelkével való találkozás.

Isten Lelkének ismerete ugyanis nem volt idegen számukra. A világ teremtésének kezdetén már olvassuk, Isten Lelke lebegett a vizek felett. A választott nép pedig jól tudta ezt.

A próféták életét is áthatotta Isten Lelkének ereje. Hozta- vitte őket a Lélek. Viszont akkor még csak egyes személyekkel került kapcsolatba.

A felolvasott igében viszont, Ézsaiás prófétánál előre meg van jövendölve, hogy lesz még itt változás. Lesz még idő, amikor fiak és lányok, idősek és fiatalok mind megkapják a Szentlelket, a Pártfogót.

Erre a változásra azonban várni kellett. Várni, mert még nem volt előkészítve minden.

Meg kellett várni, hogy a Megváltás munkája elvégeztessen. Mert a Lélekkel való kapcsolathoz szükséges, hogy közünk legyen a Megváltóhoz. Az értünk született, meghalt és feltámadt Úrhoz.

Az első Pünkösdkor a bezárkózott tanítványok erőt kaptak, és ezzel az erővel indultak neki a nagyvilágnak bizonyságot tenni Istenről.

Életük, életterük, és az, hogy mennyit látnak a világból, gyökeresen megváltozott. Az addigi négy falat felváltotta az ismeretlen aggasztó és egyben izgalmas újdonsága. Érezték szívükben a vágyat, hogy a bennük már bizonyossággá érlelődött hitet másokkal is megosszák, a velük történteket másoknak is elmondják. Nem volt ez már nehéz, vagy szégyellni való, mert nem voltak többé egyedül. A Szentlélekkel felvértezve bátran mertek elindulni a misszióba.

Kedves Testvére!

Ha nem is bujdokolva, de lekorlátozva éltük mi is az életünket az elmúlt időszakban. Minden, ami megszokott volt, eltűnt, és új dolgokat kellett beépítenünk a mindennapjainkba. Nem mehettünk akkor és oda, ahova szerettünk volna, viszont csak bizonyos időben mehettünk bárhova. Más lett a munka, más lett a gyerekek életritmusa, más lett még az istentisztelet módja is.

De ma egy korszak véget ért, végre összegyűlhettünk, együtt lehetünk, ha nem is úgy, mint korábban.

Együtt lehetünk, ünnepelhetünk, úrvacsorai közösségben lehetünk, és életünket, lelkünket áthathatja Isten mindent átjáró Szentlelke. És az ézsaiási ige épp oly vigasztaló lehet számunkra, fogságunkból szabadultak számára, mint a fogságban lévő nép számára volt.

Milyen hatása van ennek az életünkre nézve?

Ézsaiás így fogalmaz: „Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a száraz tájra. Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra. Növekednek, mint fű a víz mellett, mint csatornák mentén a fűzfák.

Olyan szép és bíztató ez a kép. Isten számára olyanok vagyunk mind, mint a zöldellő vetés. A kert, melyben apró kis zöld szálak jelentik, igen, vannak itt igére éhező szívek, Isten után vágyódó lelkek. Jelzik, igen, a magvetés megtörtént, és sikeresnek bizonyult. Egy reményteli kép, melyhez Isten ígérete társul. Annak az ígérete, hogy a magvetés után nem hagyja az Úr a mi életünket, zöldellő hajtásunkat magára.

Időről időre lehetnek terméketlenebb, megtorpanásra késztető időszakok, de mindezek felett, és mindezek alatt sem hagy el bennünket szent jelenléte, Pártfogó, vigasztaló Lelke.

A felolvasott ézsaiási ige úgy mutatja be a Szentlelket, mint vizet. Mégpedig azért, mert Nélküle minden dolog megromlik és elpusztul a kiszáradás következtében.

Szoktuk mondani egy- egy szívünkhöz nőtt berendezési tárgyunkról, hogy vigyázz, ennek lelke van!

Milyen érdekes, már teljesen beépült az a gondolat a világlátásunkba, hogy bizony, ha lélek van valahol, az életet is jelent. Isten Lelke pedig különleges életet jelent. Különleges, mert Isten nem csupán megteremtésében, hanem egyéniségében, gondolataiban, véleményformálásában is részt vesz.

Ahogy Ádám a teremtés hajnalán megkapta Isten Lelkét, úgy a megtérő, újjáteremtett ember is megkapja Isten Szentlelkét.

Szentlelke olyan lehet a mi életünk számára, mint a hűsítő, enyhet adó, napokban gyakran megtapasztalt eső, melyet a szomjas föld gyorsan magába szív, s a hajtások szinte szemmel látható módon növekednek tőle.

Mit jelent ez? Azt, hogy Isten mindig azt adja, amire a leginkább szükségünk van. Ő bizony, hiányokat betöltő Úr.

Az ige mondanivalójába beleágyazódik egy mondat: „Kiárasztom lelkemet utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.” Ezzel válik a veteményeskert példázata csodás pünkösdi evangéliummá.

A sokszáz éves prófécia az első Pünkösdön beteljesedett, és azóta is az emberiség mindennapjainak része.

A kiszáradt lelkű emberiség reménye az Isten „esőt” adó Szentlelke!

Az eső hull mindenhová. Azonban ha behúzódunk, elbújunk előle, nem érhet az eső. Viszont, ha kimozdulunk, kilépünk a világosságra, a fényre, a tágas terekre, bőven megázhatunk.

Ilyen ez a helyzet lelki téren is.

Isten Lelke árad az egész világon. Hol hirdetik az evangéliumot, ahol összegyűlnek Isten jelenlétét kérve, ott jelen van az Úr Lelke által, ahogy ígérte.

Azonban nem formál át mindent, nem újít meg mindent, csak ahova lehetőséget kap belépni, ahol engedélyt kap tisztítani, ahova meghívják, és örömmel üdvözlik.

Testvéreim!

Sokáig voltunk most bezárva. Társas kapcsolataink lekorlátozódtak, a közös időtöltések megszűntek. Viszont magányosságunkban, és közösségeinkben is áradhat Isten életet adó Lelke, ereje.

Őrá nem vonatkoznak óvintézkedések, és a lezárt ajtón is át tud hatolni.

Ő a legjobb társaság, akár imádság, akár igeolvasás során kérjük segítségét.

Viszont ehhez bátor lépésre van szükség. Kilépni elrejtett, bűnös életünkből, aláállni megtisztító esőjének, és megújult életre indulni a Krisztus útját követve.

Az első Pünkösd ajándéka, hogy többé nem kell bűneik kordonjával elzárt ajtók mögött várni szabadítást,  mert a Lélek eljött, és mint zuhatag, elmos minden nem Isten szerint valót, és betölti fonnyadozó életünket, megerősít, vagy ha már szárba szökkentünk, felfrissít, de mindenképp áldást hoz számunkra.

Ezen a különleges Pünkösdön adjunk hálát Isten Szentlelkéért, hogy egybegyűjtött minket. Hogy megtartotta hitünket, és megerősítette reménységünket Krisztusunkban.

Kérjük a Szentlélek Istent, hogy formája át életünket, és méginkább vonjon be bennünket áldott munkájába, Isten dicsőítésébe tettekkel és szavakkal.

Ne maradjunk a sötétségben, eresz alatt, szárazon. Álljunk ki, és fogadjuk áldását, és annak minden következményét, és feladatát.

Ma, amikor az úrasztala előtt megállunk, így vegyük magunkhoz a szent jegyeket.

Ámen

Mándi Kitti