Prédikációk

Drága testvérek! Bizonyára, mindannyian emlékszünk még gyermekkorunk egyik igen csak kedves játékára, melyet sokszor akár, napokig képesek voltunk játszani. Persze nem megállás nélkül, de mondhatni folytatólagosan. Ez a játékunk, pedig nem más, mint a bújócska. Mindannyiunk emlékeiben felelevenedik egy kép erről a játékról, hogy milyen szívesen játszottunk, és mennyire jó érzés volt, amikor megtaláltuk, azokat, akik elbújtak. Természetesen fordítva azért kicsit más volt a helyzet, olyankor bizony bosszankodtunk, hogy nem sikerült rendesen elrejtőznünk. Milyen jó is azért mégis, ilyen vidám emlékekre visszagondolni. Felnőttként, aztán elfeledkeztünk róla, hogy mennyi és mennyi örömöt okozott ez a játék, habár ha jól belegondolunk, akkor bizony, még mind a mai napig megőriztük, csak épp nem a vidám változatát. Hogy mire is gondolok pontosan? Nos, mikor volt a legutóbb, hogy valami jól elbújt, vagy inkább mondjuk így, jól eltűnt? Bizony, felnőttként már nem a játszópajtásainkat keressük, hanem sokszor arra a bizonyos „jó helyre” elpakolt tárgyat, amit semmiképp sem szabad elveszítenünk szem elől.

Hogy miért ez a gondolatsor? Azért, mert bizony sokszor, nem csak a mi szeretett tárgyainkat veszítjük szem elől, mint például a kulcsinkat, vagy épp a telefonunkat, esetleg a szemüvegünket, hanem egy sokkal fontosabb tényezőt felejtünk el, mely életünk része, legalábbis mindenképp az szeretne lenni, még akkor is, ha mi nem veszünk tudomást róla, esetleg elfelejtjük.

Drága testvérek! Olyan sokszor játszunk magával az Úr Istennel bújócskát. Hogyan? Nos, van, hogy nagyon is közel érezzük Őt magunkhoz, a mi életünkhöz. De olyan is van, hogy mi magunk kerülünk messzire, mert nem érezzük szükségét az Ő jelenlétének, sokszor pedig úgy érezzük Ő távolodott el mellőlünk. Bárhogy nézzük, keressük, kutatjuk, nem találjuk Őt. Eltűnt volna? Vagy csak életünk hatalmas forgatagában már képtelenek vagyunk Őt észrevenni? Az Ő kezének munkáját meglátni a mindennapokban, szeretetének jelét az égre festve, vagy épp szívünket melengetve.

Dávid a 19 zsoltár írója egy kis támpontot ad nekünk, arra nézve, hogy hogyan is tudjuk megtalálni, vagy inkább fogalmazzunk így felismerni az Úr munkáját életünkben, és a mindennapokban.

Maga a zsoltár egy hosszas ecseteléssel kezdődik. Dávid, elénk hozza mindazokat a gyönyörűségeket és nagyszerű dolgokat, melyek mind-, mint az Úr munkáját viselik magukon és Őt dicsérik és dicsőítik mindenféle szó nélkül. Az első részben, rögtön magunk előtt látjuk a fenséges, és hatalmas eget, mely oly sok égitest színpadává válik egy nap leforgása alatt. A gyönyörű bársony vásznon éjszaka megjelennek a csillagok a hold társaságában, követve azt a parancsot, melyet még megalkotásukkor kaptak Teremtőjüktől. Az idő váltakozásával, aztán szépen lassan elérkezik az „őrség- váltás” ideje, hiszen a hold lenyugtával, egy szívmelengető jelenség veszi kezdetét, mely szintén megszabott feladatát teljesíti. Ez pedig nem más, mint a napnak feljötte. Ezért, pedig minden alkalommal hálát adunk, amikor reggel még kicsit álomtól szédülten kitekintünk az ablakon. Mert, lehet, hogy nem mindannyian gondolunk ilyenkor arra, hogy „Köszönöm Uram, hogy ismét felhoztat életadó napodat!”, azonban egy hasonló, szívet melengető érzés, mindannyiunkat hatalmába kerít, hiszen, így egy új nap veheti kezdetét, új lehetőségekkel.

Az ég tehát, minden lakójával együtt Isten dicsőségének tanúja és hirdetője. Ezek a teremtmények, minden mozdulatukban az Úr dicsőségét és jelenvalóságát hirdetik. Nem tudom, hogy a testvérek, hogy vannak vele, de hasonlóképpen láthatónak és érezhetőnek mondhatjuk Istenünk jelenlétét, egy nagyobb eső után az égen megjelenő szivárványra tekintve. Sokunknak, bizonyára eszébe juthatnak Mózes első könyvében lévő mondatok: "Amikor felhőt borítok a földre, és feltűnik az ív a felhőn, akkor visszaemlékezem a szövetségre, amelyet kötöttem veletek és minden élőlénnyel, amely testben él, és nem lesz többé a víz özönvízzé minden test pusztulására." /1 Móz. 9,14-15/ Olyan csodálatos, hogy az Úr akár ilyen apróságnak tekinthető jelenségben is megtalálható, és felfedezhető. A zsoltáros azt mutatja meg nekünk, zsoltárjának elején, hogy hogyan is hirdeti az ég minden „beszédével” Isten dicsőségét. Mert, nem véletlenül álltak össze, és végzik mindennapi feladatukat, hanem csodálatos módon lettek teremtve a nagy Építész által. Olyan csodálatos dolog, szeretett testvérek, belegondolni abba, hogy milyen gyönyörű is az elrendezése ezeknek a hatalmas égitesteknek, és milyen csodálatos az ő sokféleségük, mely mind- mind Alkotójukat dicséri, az Ő keze munkáját.

S, nem csak minden alkotása mestermű, hanem végtelen bölcsességéről tesz tanúbizonyságot, az a pontos váltakozása a nappalnak és éjszakának, melyet ismerünk. Dávid, tehát ezekkel a mondatokkal akarja jelezni, hogy habár talán nem halljuk az Urat, mert lehet, hogy nem szól egy szót sem, mégis a napok és éjszakák rendszeres és hasznos váltakozása mégis elegánsan hirdeti az Ő dicsőségét. Így, aztán ha kellően figyelmesek vagyunk mi is észrevehetjük az Úr munkáját és jelenlétét, és mi is, akár az ég lakói dicsérhetjük őt teljes szívünkkel és teljes lelkünkkel.

Ezek után, aztán egy kis eltérést láthatunk zsoltárunkban, méghozzá, a természet csodálatos működéséről, és abban a mi Urunk szerepéről áttér a törvény fontosságára és jellemzőire. Bizony, bármennyire is ódzkodunk tőle a törvények és szabályok életünkre nézve elengedhetetlenek. Hiszen gondoljunk csak bele, hova jutnánk, ha egyáltalán nem tartanánk be semmilyen szabályt. Jelen világunkban, sajnos már látjuk ennek előjeleit, hiszen másról sem szónak a híradások, mint gyilkosságról, lopásról, csalásról, rongálásról. Olyan az elmúlt időszak, mintha a világ kifordult volna a sarkaiból, de talán még van néhány szabály, melyet nem hágott át az emberiség. Olyan, ez a mi mostani világunk, mint azon gyermekek, akiket abban az időben neveltek, mikor az mondták, hogy nehogy „nemet” merjünk mondani a gyermeknek. Aztán sokan ezekből a gyermekekből, akik nem ismerték a „nem” szó rájuk vonatkozó oldalát. Sokszor nyilatkoztak arról, hogy azt érezték, hogy szüleik nem szeretik őket eléggé, nem törődtek velük, még annyira sem, hogy megszabják, mit tehetnek és mit nem. Úgy érezték, hogy nem voltak elég fontosak, ahhoz, hogy törődjenek azzal, hogy mit tesznek az életükben. Nos, drága testvérek, sokszor mi is ilyenek vagyunk, pedig nekünk azért még vannak életünket szabályozó törvények, ha csak a tízparancsolat mondataira gondolunk. Bizony, az Úr parancsai, törvényei az Ő szeretetének jelei. Ő azt szeretné, ha megtapasztalnánk az Ő szeretetét, és törődését a mi életünkben. Ezért a munka és nem más tulajdonának elvétele az Ő szemében helyes cselekedet. Ezért mondja, hogy a pletyka és rosszindulat megmérgezi az ember lelkét, s ha a lélek beteg az gyakran vezethet testi gondokhoz is, melyet aztán sokszor évek hosszú kezelései sem tudnak maradéktalanul eltüntetni. A hálával és dicsőítéssel teli szív, azonban egészséges és vidám, hiszen az Urat szolgála minden dobbanásával. A parancsolatok, tehát inkább jót tesznek, mintsem rosszat. Hiszen az Úr soha nem akar az Ő gyermekeinek rosszat. Nem vesz el életet, sokkal inkább megtartja azt. Vezérfonalak az életünk labirintusában, melyben olyan sokszor képesek vagyunk eltévedni, és közben teljesen elveszteni a reményt, hogy egyszer még jó irányba haladhatunk

De természetesen, igaz, hogy ezeknek a parancsolatoknak teljesen eleget tenni nem tudunk, ezért is van szükségünk még valamire a mi életünkben, ahhoz, hogy az valóban teljes és Isten számára kedves élet lehessen.

Ez a valami, pedig inkább valaki. Krisztusra van szükségünk.

Az Úr tudja és ismeri az emberi lelket és teljesítő képességet. Tudja, hogy milyen nehéz ilyen szigorú szabályrendszert, törvényt maradéktalanul és tökéletesen betartani. Az emberek számára szinte lehetetlen. De, ekkor sem hagyja magára az embert, hanem kimutatja az Ő hatalmas szeretetét, méghozzá, abban, hogy egészen lehajol hozzá, hogy vele legyen, hogy segítségére legyen. Az Ő szeretetének megtestesülése, pedig nem más, mint Jézus Krisztus, aki a törvény betartására a bűnök eltörlésére, és egy fontos kapcsolat, méghozzá az Isten és ember közti kapcsolat helyreállításáért jött közénk emberek közé. Az Úr ezt a hatalmas, és felfoghatatlan ajándékot szánta nekünk, akik semmit nem tudunk cserébe adni. De, az a csodálatos, hogy nem is kell, hiszen ez ingyen kegyelemből, egyedül Krisztusért a miénk. Ő általa van jogunk Atyának szólítani az Urat, és hozzá bármikor, bátran fohászkodhatunk. Mert Ő a mi Atyánk és mi az Ő gyermekei vagyunk.

S, ha úgy érezzük, hogy jelenlegi helyzetünkben, a mi életünkben valaha is eltértünk, vagy eltérünk, esetleg szem elől tévesztjük az Urat, mint annak idején, a gyermekjáték során a társainkat, akkor induljunk ez azon az úton, melyet Ő maga adott nekünk, hatalmas szeretet jeleként. Keressük Krisztust, hogy megtaláljuk az Atyát, mert az Ő szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül eljutunk az Atyához. Krisztus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”/Jn 14,6/

Ha nehézségekkel kell szembenéznünk, akkor is tekintsünk, a mi megváltó Krisztusunk keresztjére, és jusson eszünkbe, hogy az Úr soha nem hagyott bennünket magunkra, Ő mindig az Ő teremtményével, az emberrel maradt. Még akkor is, amikor az szem elől tévesztette. Mert Ő soha nem téveszt szem elől bennünket. Ámen.

Turucz Imola