Prédikációk

Elérkezett hát! 20-20, 2020.

Bezárult egy ajtó, és azzal a lendülettel kinyílt a következő. Egy újabb évtized utolsó évébe léptünk bele, csupán pár órával ezelőtt. Mindannyiunknak mást s mást hozott az elmúlt év. Volt, akinek boldogságot, új szerelmet, volt, akinek nehézséget, szomorúságot tartogatott. Úgy hiszem, hogy elmondhatjuk, hogy mindent összevetve ez is egy változatos év volt. Az elmúlt éjszaka mindenki elmondta az ilyenkor szokásos köszöntéseket, és poharak koccanásától csengtek a szobák, már ha el nem nyomta az utcákról érkező hangok sokasága, mely az ünneplők hangjából és a pattogó tűzijátékok keverékéből álló szinte megállíthatatlan örömujjongás biztos jele volt. A Tv sugározta az ilyenkor szokásos ünnepi műsorokat, mely főként kabaré jelleggel bír, éjfélkor pedig felcsendül nemzeti imádságunk a Himnusz is. Eltelt még egy év. Mától legalább egy hónapig folyamatosan elrontjuk majd a dátum felírását. Mától új emberek vagyunk. Legalábbis ezt így szeretnénk. Hiszen, mindig mindent egy új nappal, vagy héttel, esetleg egy újév eljövetelével szoktunk elkezdeni. A fordulótól mindig, minden más. Újévi ígéretek, fogadalmak kötése hagyja el a szánkat: „Idén megtanulok egy új nyelvet!” „Idén többet fogok olvasni!” „Ez az év teljesen más lesz, több időt töltök majd a családommal, és a barátaimmal!” „Több időt fordítok magamra is!” Mennyi, és mennyi ígéret. Mindezt sokszor nemcsak a körülöttünk állóknak tesszük, hanem saját magunknak fogadjuk meg, hogy idén más lesz. Január elsejével minden megváltozik. Aztán nem telik bele 1-2 hét és már a lelkesedésünk csökken, kevesebbet gondolunk a kitűzött céljainkra, sokkal kevesebbet foglalkozunk bármivel is. Hiszen, nincs rá idő. Rohanó életünk nem engedi meg. S, sorban jönnek a kifogások. Pedig, talán csak egyetlen oka van. Nem is gondoltuk olyan komolyan, mindazt, amit egy pár órája még olyan nagy lelkesedéssel ígértünk meg… saját magunknak. Azzal pedig, hogy folyton felhagyunk mindennel, ami nehezünkre esik, ami nem kényelmes számunkra csak azt érjük el szeretett testvérek, hogy közben az idő is lassan kipereg a kezeink közül. Sokszor talán nem is az a problémánk, hogy megununk valamit, hanem lehet az, hogy inkább félünk, megijedünk, hogy talán túl nagy változás lenne az az életünkben. Egy új munkalehetőség, egy esély, hogy tovább fejlesszük magunkat a már tanult szakterületen, esetleg emberi kapcsolatainkban haladhatnánk egyről a kettőre. Mi pedig megtorpanunk, az első akadálynál feladjuk, pedig tegnap este a koccanó poharak csilingelő hangja közt olyan bátran mondtuk… idén más lesz. Az idő elválaszt bennünket, saját magunktól. Lassan visszacseppenünk a megszokott kis életünkbe, a jól beindított mókuskerék ismét új lendülettel indul, s mi csak hajtjuk előre, de nem látva, hogy mi felé robogunk. Elfelejtjük, mindazt, amit szilveszter estéje előtt éreztünk, mindazt a szeretetet, a hála énekének hangja már szinte csak dúdol a lelkünkben, pedig pár napja még zengte a dicséretet. Mi történik Január elsejével? Minden, amiért olyan szépen haladtunk, amiért felkészítettük magunkat, szívünket-, lelkünket, most odalett? Elhalványodott? Hogyan történhetett? Az újév beköszöntével lassan szitálva megérkezett a hó, és sötét is, ez igaz, de az a fény, mely kigyúlt Karácsony alkalmával, és olyan szépen világított tegnap estig, még ott van. Nem csak a fenyőfák díszelegnek még, vagy a főtér borul fénybe esténként, hanem ott van még az a fény a mi lelkünkben, a mi szívünkben. Ne csomagoljuk el a karácsonyfadíszekkel! Ne felejtsük el az ének zengését, legalább dallamát vigyük magunkkal a szürke hétköznapokba. Olyan szépen le tudtuk csendesíteni a mi lelkünket az ünnepre, hogy valóban csak az öröm és háta énekének volt helye benne. Ez kitart még pár hétig, úgy, ahogyan az újévi ígéreteink szoktak. De, mi lenne, ha ez nem így lenne? Mi lenne, ha, ezzel az énekkel más lenne a helyzet? Ha, akkor is tovább élne, ha már nagyon eltávolodtunk a karácsony ünnepétől, az óév búcsúztatásától, és az újév érkeztének örömétől.

Mit csinálunk akkor, ha túlzottan zajos körülöttünk az élet, mit teszünk, ha szomorúak vagy épp vidámak vagyunk? Énekelünk, vagy zenét hallgatunk. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele testvérek, de, akkor tudok a legjobban dalra fakadni, mikor épp fája torkom, tudom, hogy ez furcsán hangzik, de valahogy mindig akkor jön, rám az énekelhetnék, amikor alig jön ki hang a torkomon, vagy épp akkor, amikor már kifelé tartok egy betegségből. S, bizonyára sokan ismerik közületek azt az élethelyzetet is, amikor zenével, valahogy sokkal jobban telik az idő, jobban megy a munka. Valahogy, olyankor szinte szárnyal az ember lelke, s sokkal inkább kedve van mindenhez.

Testvérek! Ma reggeli igénkben is a zsoltáros egy felszólítással indítja hozzánk való mondandóját. „Énekeljetek új éneket az Úrnak, énekelj az Úrnak, te egész föld!” Ez a felszólítás legyen a mi vezérfonalunk az elkövetkező 365 napban is. Minden napunkon, amikor új nap indul, egy friss új kezdet, ne felejtsünk el az Úrnak hálát adni. Ez az, amiben nem fáradhatunk el! Az Úrnak való szívből jövő éneklésben. S most bizonyára többen gondolnak arra, hogy: „de hát én nem is tudok énekelni, vagy én nem játszom hangszeren!” S, ez valóban lehetséges. Lehet, hogy nem mindenkinek van talentuma, ahhoz, hogy szépen más fülének tetszetősen énekeljen. De, testvérek! Itt, most nem is arról van szó, hogy másnak tetsszen az énekünk. Itt, egyetlen Egy Valakiről van szó. Ő pedig nem más, mint ami Urunk Istenünk. Itt van hát egy teljesen újév, tele új lehetőségekkel, tele új reményekkel, tele olyan napokkal, melyeket megkezdhetünk, sőt úgy is kell megkezdenünk, hogy hálát adunk a mi Urunknak, hogy felhozta ránk napját, hogy egészségünk van, hogy vannak embereink, hogy Ő velünk van. Mert, Ő, az, aki soha meg nem szűnik a mi társaságunkban lenni. Nem szűnik meg mireánk figyelni. Nem tette ezt az elmúlt évben, és nem teszi meg ebben az évben sem. Így hát, ha tettünk is fogadalmat az elmúlt éjjel, egyet még tegyünk hozzá itt, most. Fogadjuk meg, és gondoljuk is komolyan, hogy mi sem szűnünk meg az Ő velünk közölt kegyelméért naponként hálát adni. Tudjuk nagyon jól, hogy ezt több formában is át adhatjuk Neki. Hálánkat, mintha egy gyönyörű borítékba zárt csodálatos képeslap lenne, arról a helyről, ahol jártunk. A Béke, és Remény által uralt helyen, ott, ahol tudjuk, minden a javunkra van. Vele jártunk jó reménység szerint előző évünkben is, tegyük ezt idén is. S, bár együtt utazunk, együtt járjuk be az élet útját, neki adjunk hálát a megtett útért, minden napon.

Bizonyára vannak dolgok, amiket nehezen tudunk szavakba önteni, de arra ott van az ének szava, vagy a zene lágy dallama. Victor Hugo ezt így fogalmazta meg: „A zene kifejezi mindazt, ami szavakkal elmondhatatlan, mégsem maradhat kimondatlanul.”

Bizony sokszor fejezzük ki magunkat nehezen szavakban, nem mindannyian vagyunk a szavak emberei, de egy dal mindenki szívében ott van. Felcsendül, ha társai körében van, megszólal, ha otthon, csendes magányában épp tesz,- vesz. Az énekszó lecsendesít, megnyugtat, vagy ha kell, akkor munkára ösztönöz. S, milyen jó az szeretett testvérek, hogy ugyanezt az énekszót, ugyanazokat a dallamokat, melyek a mi lelkünkben vannak, arra is felhasználhatjuk, hogy az Urat dicsérjük és dicsőítsük vele.

Hogy mondja igénk? Ez a gyönyörű himnusz, mint általában a himnuszok egy felhívással kezdődik, melyet, már megnéztünk, de van a felhívásban egy szócska, ami talán elkerülte figyelmet. Ez pedig nem más, mint az „új” szócska. S, hogy miért fontos ez most? Miért kell a mi lelkünkben, a mi szívünkben új dalnak életre kelnie? Nem, csak azért, mert mától egy újévbe léptünk, nem csak azért, mert most már mindenhová 2020-t kell írnunk, s mert minden újévhez, új dal dukál. Persze, ez is benne van, de egy teljesen más üdvtapasztalatról beszél itt a zsoltáros. Ha kicsit tovább megyünk, akkor látjuk, hogy minden nép törzséhez szól az intés, a felszólítás az énekre. Itt már nem csak egy kiválasztott népről van szó, akik az Urat dicsérik az új kezdetért, s minden nagyságáért. A felszólítás most már mindenkinek szól. Isten az egész világ Isten. Ebben a zsoltárban mutatkozik meg a mi Urunk ereje és győzelmének bizonysága. S, mi a jó ebben? Nincs benne harc, nincs benne kényszer. Az Úr nem fegyverrel szerzi meg magának az Ő gyermekeit. Hanem, láthatóvá válik mindenki számára, hogy Ő az egyetlen. A zsoltárból két gondolat is következik. Az egyik, hogy minden más isten köddé válik, s nem lesz többé. A másik azonban a misszió az emberek felé „tegyetek tanítványokká minden népeket”. Testvérek! Ez a feladat, a mi feladatunk is. Beszéljük el, mondjuk el ebben az új- évben a népek, az emberek közt, ahol csak járunk, a közértben, a piacon, egy baráti beszélgetésnél, az Ő dicsőségét. Beszéljünk róla! Legyen ez a mi újévi ígéretünk, melyet be is tartunk! Ne adjuk fel a legelején, de dobjuk be a törülközőt két hónap után. E mellett az ígéret mellett, e mellett a feladat mellett igyekezzünk kitartani ebben az évben, s majd utána is.

Énekeljünk hát új éneket az Úrnak! Dicsérjük és dicsőítsük Őt, aki mindeneknél hatalmasabb, s ezt ne rejtsük véka alá. Mondjuk ki, beszéljük el az embereknek. Tegyünk róla tanúbizonyságot mások előtt, s szavaink, tetteink, melyeket másokért teszünk ebben az évben is új és csengő énekszóként hat majd az Úr előtt. Testvérek, mindent mondatunkban, minden tettünkben ott van, és ott kell, hogy legyen szívünk, lelkünk dallama, mely már az új ének. Nem kell hát félni attól, hogy „nincs jó hangom”, vagy „én nem tudok énekelni”. Minden rezgésünk, minden mozdulatunk, melyet jó szívvel, teszünk, melyben ott van a mi szívünk minden dobbanása, olyan, mint egy gyönyörű szonett az Úr előtt.

Úgy énekeljünk új éneket ebben az évben, hogy mi is felszabadulunk általa. Felszabadultan, örömmel és hálával éljük mindennapjainkat, s ez a dal, mely megszólal bennünk a külvilág számára is egy csodálatos módon hallatszani fog. Mert, ha bennünk dal van, azt más is hallja, sőt látja rajtunk. Mutassuk meg, mutassuk ki, hogy kihez szól a hálaének, ki az, aki olyan hatalmas, hogy megérdemli szívünk mindendobbanásával és cselekedeteink minden mozzanatával énekelt énekünket. Munkálkodjunk, az Ő érdeméért, s feladataink elvégzésében Neki adjunk hálát, a velünk közölt kegyelemért.

Testvérek! Adjunk hálát, az elmúlt évért, mely lehetett jó vagy rossz, de jó tanítómesterül szolgált. Minden, ami történt az Ő akaratában történt, még akkor is, ha most még nem értjük. Legyen az jó vagy legyen az rossz, ami történt veled, adj hálát érte. Most itt, a gyülekezet közösségében, az elmúlt év dalát csomagoljuk el, őrizzük meg emlékként a szívünkben. De, adjunk hálát az új évért, az új napokért és lehetőségekért. Hiszen előttünk áll egy teljesen új lehetőségekkel tarkított év. S az év minden napján ott a lehetőség, hogy hallassuk a hangunkat, énekeljük dalunkat. Kilépve az ajtón, már új énekkel a szívünkben kezdjük meg ezt az évet is. Dicsérjük Őt, hogy megélhettük az új ének korszakát is. Magasztaljuk Őt, ahogyan a zsoltáros teszi, s kéri fel a népeket, közte téged és engem is.

Ez az év is 365 nap, új és új lehetőség arra, hogy Neki adjunk hálát, arra, hogy énekkel a szívünkben lépjünk az utcára, hogy az emberek lássák rajtunk Ki az, akinek életünk dala szól, hogy ők is kedvet kapjanak az énekhez, s csatlakozzanak hozzánk.

Legyen ez a mi új célunk ebben az évben szeretett testvérek! Minél több ember számára megmutatni, hogy Kihez is tartozunk, Ki miatt és Kiért éneklünk? Lássák meg, hogy milyen csodálatos és jó tartozni Valakihez! S, dalunk hallatán más szívek is felcsendülnek majd, mások tettei is szintén dalra gyújtanak. Kívánom, hogy ebben az évben minél több ember énekeljen új éneket az Úrnak, mert megérdemli! Így legyen! Ámen.

Turucz Imola