Prédikációk

Kedves Testvérek!

Gyakran találkozhatunk olyan személyekkel, akik fenntartásokkal kezelik a hitet és Isten dolgait. Külön facebookos csoportok jöttek létre azért, hogy minél hangosabban lehessen szidni a hívőket, és minél keményebben lehessen támadni azokat, akik a mindennapokban is vallást tesznek.

Nagyon érdekes, mostanában, mintha engem elkerülnének az ilyen találkozások, talán azért, mert kevésbé vagyok „kint” a társadalomban. Viszont élénken élnek bennem az emlékek, és lelkésztársaim is tudnak cifra dolgokat mesélni arról, hogyan is próbálja „helyre tenni” a porszemnyi, múlandó ember a magasságos Istent, hogyan szabja meg, és jelenti ki: az egész tévedés.

De sajnos nem kell elmenni a nagyvilágig, sajnos hívő körökben is találkozni olyan személyekkel, akik saját kétségeket nagy hangon mondva, mások hitét is megrendítik, ha egy- egy nehéz helyzetbe kerülnek életük során. Már a Bibliában is találunk ilyen alakokat, gondoljunk csak Jób könyvére.

Mik azok az állítások, melyek a leggyakrabban elhangzanak az ilyen vádló, kételkedő párbeszédekben?

• Ha lenne Isten, nem hagyná, hogy ilyen szörnyűségek legyenek a nagyvilágban.
• Ha lenne Isten, nem lenne bűn a világban.
• Ha lenne Isten, biztosan megakadályozná a rossz dolgokat az emberek életében.

S valóban, akár elfogadható kifogások is lehetnének, ha egyet érthetnénk az ilyen felszólaló világképével. Ugyanis, aki azzal vádolja az Urat, hogy mert nem tesz jót a világgal, és benne velünk emberekkel, nem ment meg és nem óv meg mindentől, nem állítja meg a puskagolyót a levegőben, annak a világról alkotott elképzelése valahol a középkorban ragadt. A világmindenség középpontja ugyanis nála az ember, és minden de minden azért van, hogy neki jó legyen és vele jót tegyen, minden körülötte kering és érte van.

Mondjuk, így belegondolva sajnos nem csak középkori felfogás ez, hanem mai is. Hiszen ma sem szól másról minden, mint hogy mi legyünk a középpontba, nekünk jó legyen, minket kiszolgáljanak. Elkényelmesedett nyugati társadalmunk hozadéka, hogy ha kifizethetem, akkor nem én fogom megcsinálni, tegye meg más.

Ugyanakkor, a Biblia világképe másmilyen. A világmindenség középpontja ugyanis az Úr Isten. Akinek nincsenek térbeli, időbeli korlátai, akire nem érvényesek a fizikai törvények, akinek egyetlen szavára szárazföld emelkedett ki a végtelen vízből, és olyan folyamatok zajlottak le, melyekhez a tudomány mai állása szerint évmilliárdok szükségesek. Ő az, aki mindent, ami létrejött, életre hívott, és kormányoz.

Ez a mindenható Isten volt az, Aki megteremtett mindannyiunkat, és gondját viseli a teremtett világnak. Aki az Édenbe helyezte Ádámot és Évát, mígnem a bűneset következtében el kellett azt hagyniuk.

A Biblia világképében minden Isten teremtő akaratából jött létre, Aki pedig szabadságra teremtette ezt a világot.

A bűneset következménye lett viszont az, hogy az ember képtelen lett a jó cselekvésére, mert szívét és életét beszennyezte a bűn.

Amikor tehát elfogja az embert a kételkedés, a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne szerető Isten ezen a tragédiákkal teli világon, és hogyan vallhatják sokan, hogy figyel ránk és szeret minket, miközben betegségek, terhek, gyász nehezíti életünket, akkor figyeljünk az Ige szavára, melyet Ézsaiás oly nagyon a fogságban szenvedő nép szívére helyezett:

„Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.”

Ugyanis a bűn mindannyiunk életében gátként lehet ott az Istennel való kapcsolatunkban. A fogságban élő nép nagyon direkt módon érthette ezt, hiszen panaszuk az volt, Isten nem hallja meg őket, mert messze vannak Jeruzsálemtől, és nem tudja megszabadítani őket, mert hát na, idegen földön nincs ereje, nincs hatalma erre. Ők még határokhoz kötik Istent.

Nekünk már mást jelent ugyan az az igeszakasz. Már eszünkbe juttatja a vádaskodó ateistákat, a kételkedő hívőket, az érdeklődő, kérdező keresőket.

Miért ilyen a világ, ha tényleg olyan az Isten, mint amilyennek a Bibliában olvassuk?

Ez az ézsaiási ige tökéletesen megválaszolja a kérdést: mert Isten soha nem olyan lesz, amilyennek mi emberek gondoljuk. Ő már hamarabb volt, mi te, vagy én. Tehát közelítsük meg a dolgot máshonnan. Nem Isten a gyenge, velem van valami baj.

Nézzünk körül a világban. Egyrészt, ha arra gondolunk, hányan vannak, akik gőgöségükből, önteltségükből kifolyólag nem hajlandóak meghallani a hozzájuk szóló Igét. Süketek maradnak a fülek, mert a világ zaja sokkal nagyobb.

De elválaszthatja a hívő embert is a bűn az Úrtól, ha inkább választjuk a rossz szokásokat, vasárnap délelőtti bevásárlást, főzést, alvást, az Isten dolgai helyett.

Nem kell drasztikus dolgokra gondolni. Volt már olyan, hogy ellustálkodtuk a napi csendes perceket, mert a telefonunk, vagy az internet beszippantott, és rohannunk kellett? Vagy megígértük valakinek, hogy imádkozunk érte, és aztán mégsem tettük meg, mert más fontosabb volt? Ragadtak már el az érzelmek annyira, hogy nem keresztényi módon viselkedtünk?

Annyi mindent kérdezhetnék, és tudom, valaki mindig igennel tudna felelni, mert önmagunktól nem vagyunk mások, csak folyton próbálkozó, de folyton elbukó, bűnös emberek. Még akkor is, ha merő jószándék vezérel minket minden nap. Mégis csak hibázunk, mégis csak tévedünk, mégis csak becsapunk, mégis csak megbántunk, mégis csak szomorúságot okozunk.

Nem azért, mert az Úr nem szeret. Nem azért, mert nem lenne ereje megváltoztatni. Nem is azért, mert nem létezik. Hanem azért, mert a világunk középpontjában mi vagyunk. Mert az irányítás a mi kezünkben van. Mintha az autóba, a volán mögé egy látássérült embert ültetnénk be. Minden jó szándéka ellenére sem tudja elvezetni az autót sérülések nélkül hosszú távon.

Ilyen a bűn az ember életében. Ráereszkedett a látásunkra, és eltompítja érzékelésünket. Keresünk, de nem találunk. Indulunk, de eltévedünk. Simítanánk, de ütés lesz belőle.

Testvéreim!

Tudom, a bűn kérdés mindig olyan fájó az emberek szívében. Mert nem jó érzés beismerni, hogy nem vagyunk hibátlanok. Másokon hamar észre tudjuk venni, de magunkon már nem olyan egyszerű. Hiszen bennünk annyi a jó szándék. És csak véletlenül volt úgy, meg csak azért voltunk undokok, mert szeretjük a másikat, és azért hazudtunk, mert így nem fájt annyira…. és sorolhatnám. Mentegetjük magunkat.

Addig azonban, amíg mentegetőzünk, nem tud rajtunk az Úr Jézus segíteni. Amíg a bűnös asszonyhoz hasonlóan nem tudunk könnyes szemmel az Úrhoz menni, addig nem tud nekünk megbocsátani. Mert Ő nem fog beleavatkozni az életünkbe a mi akaratunk ellenére.

Isten épen ezért, a Megváltót, akiről Ézsaiás is beszél, nem úgy küldte el, hogy mennyei dicsőségének és erejének látványa már félelemből is Isten felé hajtsa az emberek szívét.

Ő szelíden, csendesen érkezett erre a világra. Soha nem volt erőszakos, és nem akart senkit sem minden áron megtéríteni. De adott esélyt mindenkinek. Tanított, gyógyított, és szeretett. Azok pedig, akik ezt látták, hallották, megélték, esélyt kaptak arra, hogy Őt válasszák. Ez az esély pedig azóta is adott.

Isten ma sem akarja hangosabban és erőszakosabban hívni magához az embereket. Mert a hit sosem lehet erőszakból és félelemből fakadó. A hit mindig szeretetből fakad. Az Isten irántunk való szeretetéből.

És ezért olvastam fel a bűnös asszony történetét. Mert amíg Jézus házigazdájának nem igazán volt fogalma arról, mit is jelent Isten irántunk érzett szeretete, ez az asszony pontosan értette.

Az Ézsaiás által leírt bűnös állapotból ugyanis magunkat nem szabadíthatjuk meg. Nem tudunk hirtelen csak jót tenni. Viszont, ha felismertük bűneiket, akkor mehetünk az Úrhoz, és Ő megszabadíthat mindezektől.

Mert Istennek ez a terve. Megbocsátani minden bűnünket, eltörölni hűtlenségünket.

De nem olyan tessék- lássék módon. Hogy azért mindig érezd rosszul magad miatta, és jusson eszedbe, hogy egyszer régen mit tettél. Ő olyan bocsánatot ad számunkra, mely teljes, és örök érvényű. Az előtte kitárt szívet megtisztítja, és Szentlelkével tölti be. Új életcélt ad neki, és erőt annak végrehajtásához.

Miért lehetséges ez? Hogyan tud Isten újat teremteni ott, ahol már minden elromlott és törött?

Ézsaiás arról beszél, hogy eljön az, Aki megbocsátja a bűnöket. Eljön az, Aki megszabadít a megkötözöttségektől. Eljön Sion népéhez, és Jákób megtérő bűnöseihez.

Mit jelent ez?

Sion, elsősorban a júdeai hegylánc egyik hegyének a neve, amelyen megépült Jeruzsálem. Ezt a térséget Dávid foglalta el a jebúsziaktól, és később, Salamon király itt építette meg az Úr hajlékát, a templomot. A Sion tehát templom-hegyet jelent, ahova minden zsidó elzarándokolt évente legalább egyszer, hogy dicsőítse Istent.

A prófétai könyvekben illetve a Zsoltárok könyvében a Sion más jelentést és tartalmat kap. Megjelenik az a kifejezés, hogy: „Sion leánya”. Ez a megnevezés azokra vonatkozik, akiknek valamilyen kapcsolatuk van a Sion-hegyen levő templommal. Így már érthetőbb a válasz arra a kérdésre, hogy kihez jön el a Megváltó: azokhoz az emberekhez jön el, akik kapcsolatban állnak a templommal, vagyis Istennel!

Mindezeket tudva, most vizsgáljuk meg magunkat, és nézzük meg mennyire mondható el rólunk az, hogy Sion leányai vagyunk? Van-e nekünk valódi templomos életünk? Vágyakozunk-e tiszta szívvel az Úr hajléka után?

A Megváltó azonban nemcsak Sionhoz, Sion leányaihoz jön el, hanem „Jákob megtérő bűnöseihez” is. Jákóbot mind ismerjük az ószövetségből. Ő, aki csalóként kezdte az életét, bátyját és apját csúnyán rászedte. Azonban érdekes változás történt életében. Amikor családjával és vagyonával együtt hazatér atyjának földjére, azt tudjuk, hogy egy nagy változás ment végbe a Jákob életében: a csaló név helyett új nevet kapott, Izráelt, ami Isten harcosát, hősét jelenti. „…mert küzdöttel Istennel és emberrel, és győztél”- olvassuk az Igében. Levetkőzte hamis és csaló életét és Isten harcosának ruháját öltötte magára. Mindezeket tudva most ismét tegyük fel a kérdést: kihez jön el a Megváltó? Ahhoz, aki le tudja vetkőzni hamis és csaló életét, és be tud állni Isten katonáinak a sorába.

Eljött a Megváltó. Itt volt testben az Úr Jézus, és Szentlelkében azóta is jelen van. Megszólít sokat terhelt bűnöst, és önmagát dicsőítő bűnöst egyaránt. Hívogat mindenkit magához, és ígéri átformáló, szent jelenlétét.

Testvéreim!

A döntés csak a miénk. engedjük, hogy Ő legyen az életünk Ura, elfogadjuk hatalmát az életünk felett, és könnyek között valljuk meg nap mint nap gyarapodó bűneinket, vagy inkább a kételkedő önmegváltók táborát szaporítjuk, és farizeusi módon ülünk tökéletesnek tűnő életünkben.

Tudom, hogy fáj beismerni, hogy bűnösök vagyunk, de soha nem szabad itt megállni. Mert Isten szeret, és megbocsát. Azt olvassuk a 103. zsoltárban: „Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz.”

Merjünk erre hagyatkozni, és örvendezéssel menni Hozzá, minden élet Urához!

Ámen

Mándi Kitti