Prédikációk

2020. december 6. vasárnap - Mándi Kitti
2020.12.07
Textus: Zsid 12, 12- 15

Kedves Testvérek!

December első vasárnapján már több, mint egy évtizede össze szoktunk gyűlni, imádkozni a Kárpát- medence magyarságáért. Bár a nőszövetség kezdeményezte, de nem csak asszonyok, hanem férfiak is szép számmal jelen szoktak lenni.

Ez a mai alkalom azonban más. Most nem tudunk egymás mellett imádkozni, de hiszem, hogy bármikor ezt a mai alkalmat megnézi valaki, tud velem együtt könyörögni a teremtő Istenhez.

Hiszen most nem csupán az adott területek saját nehézségei miatt fontos az imádság, hanem az egész világot terhelő helyzet is imára indít bennünket.

Milyen érdekes. Ez az advent nagyon más. Azonban akkor viszonyulunk hozzá jól, ha keressük benne a lehetőségeket.

Most, hogy sokkal inkább beszűkült az életterünk, több időnk jut az imádságra. Az Istennel való viszonyunk elmélyítésére.

Hiszen ez az előttünk álló Ünnep Isten szeretetéről, a vele való viszonyunk mélységéről szól. Hogy megértjük-e, Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak, s ebben a világban nekünk személyesen is. Az Ünnep csodája ebben található. Hogy Isten olyan nagyon szeretett…

Nagy találkozás ez, melyre fel kell készülni.

A felkészülés folyamata pedig nem csak a mi életünk szempontjából fontos, hanem hogy ebben a feladatban nekünk is mások felé kell fordulnunk.

Arról beszél a levél írója, hogy nem csak a körülöttünk lévő világot kell rendben tartani, és sok energiát belefektetve széppé tenni.

Fontos tisztában lennünk azzal is, hogy mi kell a belső, lelki környezetünk tisztán tartásához. Mik azok a veszélyek, amik lelkünket fenyegetik, és mit tudunk ellenük tenni?

Az egyik ilyen veszélyforrást így jelöli meg az ige, hogy keserűség. Tegyük fel a kérdést magunknak, mit is jelent a keserűség fogalma?

Milyen következményeket okoz neki, a környezetének, s emberi kapcsolataiban? Végül a szépíteni akaró ember vágyát kifejezve: hogyan lehet innen továbblépni? Hogyan lehet elkerülni, hogy a keserűség fokozódjon, hatását továbbra is kifejtse?

Nem tudom, hogy kinek milyen benyomásai vannak, de azt hiszem, a keserűség a mindennapjaink része. Nagyon ritka az, amikor egy telefonbeszélgetésbe nem keveredik némi keserű érzés a mostani helyzettel kapcsolatban. Azonban az a legcsodálatosabb, amikor egy nehéz helyzetben lévő testvértől hangzik el a legőszintébb bizonyságtétel az Úr megőrző erejéről.

Erősítjük egymást. A lankadt térdeket, és erőtlen karokat. Mert a keserűség csak megnehezíti a dolgot.

Olvastam egy történetet.

Egy pszichológus sétált körbe a teremben, miközben a stresszkezelésről beszélt a hallgatóságnak. Amikor felemelt egy vízzel teli poharat, mindenki azt várta, hogy a "félig tele vagy félig üres" kérdést teszi fel. Erre ő mosolyogva megkérdezte: "Milyen nehéz ez a pohár víz?"
Különböző válaszok érkeztek a hallgatóságból a víz súlyát megbecsülve.
Ő így válaszolt: "A víz abszolút súlya nem számít. Hogy milyen nehéz, attól függ, hogy meddig tartom. Ha csak egy percig tartom, nem probléma. Ha egy óráig tartom, fájni fog a karom. Ha egy napig tartom, elzsibbad és érzéketlenné válik a karom, majd megbénul. Egyik esetben sem változik a víz súlya, de minél tovább tartom, annál nehezebb lesz."

Így működik a bennünk lévő keserűség is. Először csak kicsit morcossá tesz, utána feszültté, mely öngerjesztő módon, többet le sem tud állni. A legkisebb dolgon is fennakadunk, türelmetlenségünkben másoknak rosszat okozunk, és már ébredéskor is arra gondolunk, jaj mi lesz még ma!? A legtöbben csak a túlélésre játszanak. Ó, legyen már az ünnep, addig mindent kibirok!

Keserűség. Sajnos igencsak veszélyezteti a hívő embert is.

Mi is az a keserűség, ami ott van az életünkben sokszor, és honnan jön? A keserűség az ige szerint olyan, mint egy piciny kis mag, amiből elkezd fejlődni valami. Felnő, és utána mérgezni kezd.

Következményei lehetnek a keserűségnek az ember saját énképét tekintve, hiszen aki megkeseredik, az nagyon sokszor irreálisan, a valóságtól eltérően kezdi saját magát, létét, lehetőségeit, helyét látni ebben a világban. A keserűség és a harag soha nem jó tanácsadó.

Aki megkeseredik, az sosem tud igazán, száz százalékosan használható lenni még Isten kezében sem, hisz ezek a rossz érzések uralják.

A hideg időben mindig eszembe jutnak gyermekkorom disznóvágásai, és az, hogy mennyire kellett figyelni a máj mellett az epére, mert ha csak egy kicsi is kifolyik belőle, az tönkre teheti az egész májat, hiszen mindent megkeserít, és ha lemossuk sem lesz teljesen olyan, mint volt.

A keserű ember életén is meglátszik, hogy bizony, mivel van tele a szíve.

Az ige arról beszél, hogy a keresztyén ember felszabadulhat arra, hogy a saját emberi igazságát, szempontjait felváltsa az Úr Jézustól kapott igazsággal és az Ő szempontjaival. Nem azért, mert szeretne minket egyfajta vezetettségben tartani, ahol nem lehet önálló gondolatunk se. Sőt, még ha jót gondolnánk, akkor is nemet mondanának rá felülről. Éppen ellenkezőleg, mert a saját igazságaink nagyon sokszor csak keserűséget szülnek.

Nagyon furcsa gyógymód az, amit a Zsidókhoz írt levél írója olvasói elé tár.

A 14. vers ezt mondja: Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. A békességet és a szentséget ajánlja nekünk Krisztus példáján keresztül, amelyek szorosan összetartoznak és szorosan követik egymást. De mit is jelentenek ezek?

Mit jelent a békesség és a szentség?

Vegyük először a békességet. Az apostol, amikor azt mondja, hogy kövessétek a békességet, nem azt a békességet ajánlja nekünk, amely a szentséget figyelmen kívül hagyja, és arra vesz rá minket, hogy úgy éljünk, mint hogyha Jézus Krisztus nem tisztított volna meg minden bűnünkből.

Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy mennyire fontos a békesség, és mindannyian jobban szeretünk békében élni, mintsem vitatkozások és ellenségeskedések közepette. Ezért a békességért sok mindent megteszünk, sokszor sok mindenben engedünk. Azonban ez sajnos gyakran azt jelenti, hogy a bűnnel szemben is engedékenyekké válunk a békesség kedvéért. Elnézünk dolgokat, na jó, ez még belefér – gondoljuk.

De Isten arra szólít fel minket, hogy ne így keressük a békességet, hogy közben bűnt követünk el. Legyünk békességben az emberekkel, de a bűnnel sosem, ne engedjünk annak. Kövessétek a békességet, mondja az apostol, de miközben követjük, engedjük meg, hogy a szentség őrizze a cselekedeteinket, gondolatainkat, utunkat. Mert a békesség szentség nélkül a világgal és a bűnnel való megalkuváshoz vezet. Erre gondol az apostol, amikor felszólít bennünket, hogy törekedjetek a békességre

Az ige szerint ugyanennyire fontos az is, hogy törekedjünk a szent életre. Azok, akik a szentségben való növekedésre koncentrálnak hívő emberként, sokszor abba a hibába és bűnbe esnek, hogy azt hiszik, hogy mindenkivel szemben mogorvának, mindenkivel szemben vitatkozónak, szőrszálhasogatónak, vagy mindent kritizálónak kell lenniük. Mert minden betű fontos, és csakis a betű fontos. Az ő szentségük csupa negatív dologból, tiltakozásból, ellenkezésből áll. Azt mondják, hogy egy keresztyén ember ezt nem teheti, azt nem teheti, és nem egészséges mértékben mondják, hanem minden egyes esetben. Van olyan eset, amikor már csak a vitatkozás kedvéért ellenkeznek, és mindenben megtalálják a hibát, mindenért felszólalnak, és mindenkibe belekötnek.

Az ilyen emberek vallásossága főként ellenkezésből és egyedülállóságból áll. Azért mondom, hogy ellenkezésből, mert saját „szentségüket” abban akarják megmutatni, hogy ők különbek másoknál, hogy ők jobbak, kritizálhatnak mindenkit, mert mindenki fölé helyezik magukat.

És azért mondom, hogy egyedülállóságból áll, mert miközben másokat kritizálnak, nem törődnek azzal a testvéri kötelékkel, egységgel, amelyet a Szentírás hangsúlyoz és figyelmünkbe ajánl.

A békesség árán is szentek akarnak lenni. Ilyenek voltak régen a farizeusok, és ilyenek manapság modern korunk farizeusai is. Az ilyenek számára igénk bölcsen azt tanácsolja, hogy kövessétek a szentséget, de kövessétek a békességet is.

Az, hogy valaki kedves, a testvérére figyel, nem összeegyeztethetetlen azzal, hogy Isten iránti hűséggel akar élni, azaz törekszik a szentségre és a parancsolatoknak való engedelmességre. Nem szükséges másokkal szemben kíméletlennek lennünk ahhoz, hogy előrébb jussunk a megszentelődés útján. Ehelyett az Ige a gyengédséget, a megértést, érzékenységet ajánlja figyelmünkbe, hogy annak az embernek a szívében, aki a szentséget keresi, ezek legyenek meg.

Legyünk az igazság iránt elkötelezettek. Nem azt jelenti a szentség, hogy adjuk fel a Biblia igazságait, és ne ragaszkodjunk az Igéhez. De egyúttal azt is ajánlja az Ige figyelmünkbe, hogy legyünk jóindulatúak, könyörületesek és előzékenyek másokkal szemben. Nézzünk ebben a tekintetben is Jézus példájára. Legyünk az Ő szelídségének és határozottságának is követői. Kövessük a békét, de ne a szentség rovására. És kövessük a szentséget, de ne veszélyeztessük vele a békét.

Mi lehet most számunkra, adventi bezártságban élők számára a legfontosabb üzenete mai igénknek?

Az, hogy bármi is történjen, bármilyen nehéz is legyen ezt a mostani adventet békességben és szentségben megélni, nem szabad, hogy a keserűség verjen bennünk gyökeret.

Isten Igéje arra hív bennünket, hogy a béke útját járjuk, odafigyelve a szentségünkre, és akkor tudunk majd megfelelő módon viszonyulni minden helyzethez.

Hagyjuk, hogy a rágörcsölés helyett az Ünnepelthez közeledjünk. A külsőségek logisztikázása helyett a szeretetben töltött percek legyenen a lényegesek, és az aggodalmat váltsa fel az imádság!

Kövessük a ige szavát:

„Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon. Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűség gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön.”

Ámen

Mándi Kitti

 

vissza