Prédikációk

Sámuel könyvét olvashattuk és olvashatjuk a Bibliaolvasó Kalauz szerint, e történetet néhány nap múlva. Izraelről szól ez a könyv, és a bírák korának késői, a királyságnak pedig korai szakaszát tárja elénk. Királyok, vezetők  kerülnek elénk, a könyvet olvasva. Talán, első hallásra felvetődik: mit tanulhatunk mi Izrael királyaitól? Egyáltalán, mi köze a mi életünknek egy király életéhez. Reményeim szerint sokat tanulhatunk, mégpedig azért, mert ők is csak emberek voltak, jót és rosszat egyaránt cselekvők, készek Isten követésére, és megtagadására.

A Szentírásban pedig nem csak jó királyokról olvashatunk, sőt a jó királyoknak nem csak jó cselekedeteit láthatjuk, de láthatjuk kicsinységüket, és bukásaikat is. Azt hiszem, ha alázattal figyelünk életükre, amely most a Szentírás lapjai alapján megelevenedik előttünk, vezetést kaphatunk életünkre, és választ kérdéseinkre. És, nem csak egy nemzeti ünnep után - amikor államalapításunkra és népünk megtartott életére emlékezve adhattunk hálát – hanem életünk minden napján tanít bennünket e bibliai könyv, mint népet, nemzetet, hogy azon nép életén van áldás, amely a Mindenható Istenben bízva, hozzá tartozva éli életét.

Ma, Saulról szeretnék szólni közöttetek.

Saul, Izrael első királyaként egy nagyon nehéz időben került a trónra. Izraelt sok oldalról szorongatta az ellenség, pusztították a filiszteusok,  őket, akik hatalmas hadsereggel rendelkeztek, szervezett városállamokban éltek, és ismerték a vas megmunkálásának titkát is, és a leigázott népek előtt ezt titkolták, és eltiltották őket a vas feldolgozásától. Izraelnek fegyvere sem volt tehát. Sámuel ekkor kente királlyá Sault, aki teljes erőbedobással kezdte meg uralkodását: az Úrra figyelve. Hatalmas győzelemmel felszabadított egy ostromlott várost – megmentve férfiait az örökös gyalázattól, hadat vezetett a filiszteusok ellen, sokszor győzelemmel. Megszervezte az új, állandó hadsereg alapjait, bátor, kiváló harcosként, nagy stratégaként vett részt az ütközetekben. Nem kedvelte a fényűzést, királyi székhelye inkább erőd volt, mint palota.

Ám valahol valami megváltozott. Van egy Dsida vers, amelynek éppen ez a lényege: "Valahol valami eltörött, valahol valami nincsen rendben." Saul életében is történt egy kisiklás, az, amelyet éppen felolvastam, amely gyökeresen megváltoztatta életét, amely után nem volt képes talpra állni, amelynek végén törvényszerűen várta a bukás, és az öngyilkosság.

Azért szeretnék beszélni erről, mert Izráel első királyának élete példa. Példa arra,- sajnos negatív példa - hogy jó kezdet után is el lehet tántorodni, el lehet bukni. (Gazdag ifjú példázata- reményteljes kezdet, a fiú Jézushoz ment, és feltette a legfontosabb kérdést, amit ember feltehet: „Jó mester, mit cselekedjek, hogy az örök életet elnyerjem?” És, szomorú befejezés-elment, mert sok vagyona volt- Az Újszövetség legszomorúbb története).

Eszembe jut, Saul története kapcsán a sok-sok keresztelő gyülekezetünkben. Milyen örömteli kezdet! Gyermekek fogadtatnak be az egyházba! A Szentháromság Isten szövetségébe! Aztán, amikor a levelet kiküldjük nekik, amelyben hittanos csoportba, konfirmációi előkészítőre hívjuk a gyermeket, a szülők-keresztszülők fogadalmára hivatkozva, sokszor választ sem kapunk! Gyönyörű kezdet, és elhibázott folytatás!

Eszembe jut az a szomorúság, amit egyházi oktatási intézmények fenntartói oly sokszor megélnek! A szülők fogadkoznak, hogy a gyülekezet oszlopos tagjai lesznek, csak kerüljön be a jó óvodába, iskolába gyermekük, és eleinte így is tesznek! Aztán azt tapasztaljuk, hogy nemhogy a templomba alig jönnek, de a családi napokra is mint emelt szintű gyerekmegőrzőbe csak belökik a gyermeket.

Eszembe jutnak a konfirmációk semmivel össze nem hasonlítható alkalmai, amikor valaki a gyülekezetek teljes jogú tagjává lesz, és az, hogy hol vannak a 10 éve, 20 éve konfirmáltak, miért hiányzik e korosztály oly sok tagja a templomokból?

Eszembe jutnak azok a temetések, amikor valakiről csak halálában derül ki, hogy valamikor reformátusnak keresztelték. Volt valamikor, régen egy csodálatos kezdet az életében, de félrement az élet.

És, nézzünk az egyház életén kívüli életterületeket is! Nézzünk a családi élet területére! A gyermekek születése mennyire csodás kezdet! Isten gondviselő szeretetének bizonyítéka minden megszületett gyermek! Mennyi akarat, mennyi szeretet veszi őket körül! Csodás kezdet? Kétségkívül az! És, sok gyermeknél, „valahol valami eltörik”.

Megrendülve olvastam egy szülő által írt könyvet, amelyben gyermeke halála után beszél arról az útról, a kábítószerről, amely a gyermek halálát okozta. Figyelemfelkeltésnek szánta, hogy más szülők okuljanak, amíg nem késő, az ő megélt szenvedéséből, amit akkor érzett, amikor gyermeke letért a jó útról, és már nem tudott segíteni rajta. De, nem csak a kábítószer által lehet elkallódni, számtalan olyan csábító lehetőség fenyegeti egész élet során az embert, amikor letér a keskeny útról!

Valahol, valami eltörött, valahol valami nincsen rendben…

Ma, amikor imádkozunk, szóljon első könyörgésünk azokért az emberekért, akiknek élete valahol elromlott! Akiknek élete félresiklott, ahol az ígéretes kezdetet rossz folytatás követte, hogy legyen még visszatérés számukra! Imádkozzunk ma a megkeresztelt, de a gyülekezetbe ténylegesen soha be nem került gyermekekért, a „kikonfirmált-vagy lekonfirmált” fiataljainkért, idősebb testvéreinkért, a félresiklott életű családokért, gyermekekért, felnőttekért!

Nézzük meg ezután, hogy miről is szól a történet!

 Saul, a király, várja az ország vallási vezetőjét, a prófétát, aki megígérte, hogy eljön. Saul várakozik, és mivel a próféta által megjelölt idő fogyóban van, Saul elkezd rettegni. Félelme fokozatosan túlnövi őt, és esztelen lépésre vezeti. Saul, Sámuel hiányában áldozatot mutat be! Mai eszünkkel nézve ez nem tűnik nagy bűnnek, de abban a korban mindez főbenjáró vétek volt. Az áldozatot egyedül pap, vagy papi származású, Isten szolgálatára elkülönített-kiválasztott ember mutathatott be.

Saul politikai vezető volt, és e lépéssel át akart venni a vallási vezető szerepét is Izráel népében. Nem elégedett meg a politikai-katonai hatalommal, több kellett neki. Ám ezzel a lépéssel veszélyes vizekre evezett: más népeknél a király egyben vallási vezető is volt, Isten népében azonban e cím, feladatkör nem illette meg a királyt, nehogy túl nagynak érezze magát, és felfuvalkodjon. Nehogy az istenkirályság gondolata megforduljon fejében, amely a környező népeknél bevett gyakorlat volt.  Saul bemutatta az áldozatot, és Sámuel ekkor jelenik meg. Saul pedig hiába magyarázkodik, Sámuel kimondja Isten ítéletét: nem teszi állandóvá Isten Saul házának uralkodását Izraelben.

Mi az, amit e történetből megtanulhatunk? Amire Saul példáján keresztül vezetni akar Istenünk?

1. Saul nem tudott várni. Türelmetlen volt, és türelmetlensége félelemmel párosult. Nem hitt igazán Istenben, csak magában, ezért kellett cselekednie, akkor is, amikor az volt az Úr parancsa, hogy várjon.

Pedig, gyakran az Isten nem vár tőlünk mást, mint azt, hogy tudjunk várni. Tudjunk leülni, és reábízni magunkat. Nem nagy tettet vár, csak feltétlen bizalmat. Feltétlen hitet, és engedelmességet, azt, hogy az ember tudja, hogyha Isten megígért valamit, az be is fog teljesedni. Ahogy az ige mondja: Jó várni, és megadással lenni az Úr szabadításáig. Tanuljuk meg ma azt, hogy Isten órája másként jár, és ez néha nekünk szörnyen sok időt jelenthet, de ha Ő várakozásra kér minket, akkor ne menjünk elébe az eseményeknek. (tudjunk várni hívatásunkban, emberi kapcsolatainkban, betegségben, nehéz élethelyzetekben). Sokáig azt hittem, hogy a türelmetlenség a fiatalokat jellemző bűn.

Rá kellett jönnöm - öregedve, hogy ez csak részben igaz. Mert fiatalon sokszor nem tud várni az ember pályaválasztásban, párválasztásban, amíg Isten utat mutat. József Attila egyik utolsó versében olyan intően, magát vádlón írt erről: „Korán vájta belém fogát a vágy, mely idegenbe tévedt. Most rezge megbánás fog át: várhattam volna még tíz évet!”

Később azonban ugyanúgy jellemzi életünket a türelmetlenség, amikor nem tudunk egyről a kettőre lépni a család életében, mondjuk anyagi téren, amikor betegségekben várjuk a szabadulást, gyógyulást, de az késik. Hányszor történik meg az, hogy imádkozunk valamiért, de az imameghallgatást megvárni már nem tudjuk, és elémegyünk az eseményeknek!

Türelmesnek lenni, várakozni az iskolapadban, és türelmesnek lenni munkahelyen, türelmesnek lenni a családban, rendkívüli ajándéka az Istennek, ha valaki képes erre!

Tudjuk jól, hogy a karácsonyt megelőző négy hét a várakozásról szól. A keresztyéneknek azonban a Krisztus várásáról is szól, a várakozás állandó szent feszültségével. Tanítson ez is bennünket, a hétköznapi, sokszor egyáltalán nem könnyű, profán, vagy szent várakozásainkban!

2. Mire akar még tanítani ez a történet? Saul olyan dolgokat végzett, amihez nem volt köze, nem volt joga elvégezni. Amíg harcolt, vezette a népet, szervezte a védekező és támadó háborúkat - amíg feladatát végezte, addig az Úr vele volt. De, ahogy más "vizekre evezett", az Úr elfordult tőle. Pedig gondoljuk meg: áldozatot bemutatni, Isten oltáránál szolgálatot teljesíteni! Milyen nagyszerű dolog! Igen, az, annak az embernek, akinek ez a feladata. Akit erre hívott el az Isten!

Akinek más a feladata, annak mindezt megtenni bűn. Földrajz-történelem szakos tanár szerettem volna lenni. Nem szép és tisztes hivatás? Az. De számomra más volt előírva Istennél, és végigmentem vakságomból egy úton, amelyben Isten végül helyemre vezetett. Másnak szabad, nekem nem. Más valamit pedig nekem igen, és másnak nem. Helyünk van, ezt tudva keressük, kutassuk azt, hogy mire hívott el az Isten! Ezt keresve, kutatva találjuk meg nemcsak családi életünkben, munkahelyünkön feladatunkat, de így találjunk szolgálatot is gyülekezetünkben. Olyan szolgálatot, amelyben a legtöbbet tudok használni a közösségnek, és amely valóban az Isten dicsőségére történik, mert a helyemen vagyok!

 A másik,  tehát, amit Saul életén keresztül megtanulhatunk, az az, hogy helyünk-feladatunk van, életünknek értelmet és küldetést adott az Úr.

Ezt töltsük be, ebben éljünk, ne vágyódjunk más után, és főleg ne lépjük túl azokat a korlátokat, amelyeket az Úr, saját védelmünkre épített körénk.

Ha tudunk várni, és várakozva betölteni küldetésünket, akkor az Úr áldása megnyugszik rajtunk.

Ehhez kérjünk erőt: Ámen

Juhász András