Prédikációk

Szeretett Testvéreim!

Körbevesz minket a bizonytalanság. Nem tudjuk, hogyan alakulnak találkozásaink külföldön, vagy talán a határon túlon élő szeretteinkkel; nem tudjuk, hogyan fog elindulni az új tanév. Nem tudjuk, hogy kell-e újabb létszám leépítésekkel számolnunk, és azt sem sejtjük, hogy vajon meddig szükséges még ezeket az óvintézkedéseket betartani, egészségünk megtartása céljából…

Bizonytalan, hogy mikor dicsérhetjük újra énekszóval az Urat, mikor tudunk majd a megszokott módon úrvacsorázni. Bizonytalan világunk alakulása is, ahol már nem a világjárványról, sokkal inkább egy másik, kegyetlen járványról, a szeretetlenségről beszélek!

Ahol ember a másik ember ellen támad, gyilkolnak, pusztítanak, rongálnak, és valahogy eltűnt az elfogadás, és a kölcsönös tisztelet…

Valójában sok minden lehetne itt még sorolni, hiszen oly sok minden bizonytalan még körülöttünk, de egy biztos: Ábrahámnak és Izsáknak Istene biztosan mindig mellettünk van, és nem hagy el minket! Milyen csodálatos, ha Isten megszólít embereket, és megígéri, hogy soha el nem marad tőle…még akkor sem, ha mi gyarló, bűnös emberek vagyunk!

Mai történetünk cselekménye tulajdonképpen már egy következmény. Hiszen az előzményekből kiderül, hogy Jákób menekül. Csalással megszerzi az apai áldást, és most menekül testvére elől. Menekül Ézsau elől; menekül a félelem elől. Elindul tehát Beérsebából a bizonytalanba, és menetközben beköszöntött az éj.

Az jutott eszembe, hogy milyen ismerős is ez a menekülés nekünk, hiszen sokszor mi is menekülünk a lelkiismeretfurdalás elől; a szégyen miatt rokonok elől; menekülünk emésztő körülményeink elől. Mert sokszor ez tűnik megoldásnak. Kiskoromban beszélgettem egy felnőttel, -magam sem emlékszem személyére, csupán beszélgetésünk tartalmára- aki arra bíztatott, hogy ha valamitől vagy valakitől félek, nézzek szembe vele, mert csak úgy tudom legyőzni félelmeimet. Igaza volt…

Ahelyett azonban, hogy azt látnánk, Jákób szembenéz a problémával, a csalással és testvérével, inkább elmenekül. Nem tudja, hova; nem tudja, mi lesz vele, csak menekül. És találkozik Valakivel. Isten álmában szólítja meg, és meglepő módon nem számon kér, nem megdorgál, hanem miután bemutatkozik, megígéri, hogy övé lesz az a föld és utódaié.

Isten megszólal, és üzen Jákóbnak. Mi mindnyájan foglalkozunk azzal, hogy vajon Isten beszél-e hozzánk, és ha igen, vajon hogyan teszi?! Az Ószövetség korában, de még az Újszövetség korában is tudunk olyan eseményeket, ahol Isten álomban, vagy látomásban szólított meg embereket.

Ma már ez kevésbé gyakori, azonban szól hozzánk Igéje; emberek vagy lelkiismeretünk által. Nem csupán Jákóbhoz, hanem hozzánk is van szava, és bizony vannak számunkra is elkészített ígéretek!

Mindnyájunknak szól az ígéret, hogy Krisztus áldozata számunkra az üdvösséget, az örök életet jelenti! Szól az ígéret, hogy nem hagy minket árván, hiszen Szentlelke kitöltetett, így Ő az, aki eszünkbe juttatja mindazt, melyet Krisztus tanított nekünk! A mi saját életünkre vonatkoztatva vajon nekünk milyen ígéretünk van?

Gyakran érezzük magunkat egyedül, mi is. Például akkor, amikor azt érezzük, hogy minket nem ért meg senki. Akkor, amikor egy egész család vesz körül minket, mégis egyedül maradunk gondolatainkkal és érzéseinkkel. Akkor, amikor egy átmeneti helyzetbe kerülünk, és már elindultunk, de még éppen nem érkeztünk meg sehova: lehet ez munkahelyváltás; válás; lelki gyógyulás folyamata. Akkor, amikor bárkivel beszélünk, úgy érezzük, akadályokba ütközünk. Egyedül vagyunk talán akkor is, amikor ránk nehezedik a csend, és Isten szavát elnyomják kételyeink...

Eszembe jutott a Máté evangéliumának a kerete. Úgy kezdődik az evangélium, hogy az angyal egy fiúgyermek születéséről jövendöl, akit így neveznek majd: Immánuel, amely azt jelenti: ’Velünk az Isten!’ (Mt 1, 23b). Ugyanez az evangélium pedig Jézus szavaival ér véget, melyet a keresztség sákramentumának kiszolgáltatásakor is hallhattunk: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig!” (Mt 28, 20b). Jó ezt hallanunk, hogy olyan Istenünk van, aki velünk akar jönni életünk magasságaiba, és mélységeibe, és nem akar minket egyedül hagyni bajainkban.

Pontosan erre utalnak Isten szavai akkor is, amikor Jákóbot szólítja meg: „Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.” (1Móz 28, 15). ’Veled vagyok, bizony nem hagylak el’! Azt mondja: „megőrizlek téged”.

Az ’őrizni’ kifejezéssel találkozunk egy jól ismert áldásban is: „…és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4, 7). Ez a mondat azt állítja, hogy Isten békessége őrséget áll a szívek és gondolatok felett. Nagy szükségünk van erre az őrzésre, hiszen a gondok, bajok, állandó félelmünk előbb szívünkbe, majd a gondolatainkba törnek be, és okoznak bennünk kételyeket és eredményeznek reménytelenséget saját helyzetünkkel szemben. Ezt kapja ígéretként Jákób és ez az ígéret ma a mienk is lehet!

„megőrizlek téged, akárhova mégy”- Sokat megyünk életünk útján. Megyünk a munkahelyre, kikapcsolódni, sportolni; megyünk nyaralni, új városokat megismerni. De nem csupán fizikailag vagyunk úton, hanem lelkileg is…

Nem tudjuk, hogy Jákób épp milyen lelkiállapotban volt, amikor megérkezett erre a földre. Nem tudjuk, hogy volt-e lelkiismeret furdalása. Az bizonyos, hogy Rebekának, Jákób édesanyjának ezt mondta Isten: „Két nemzet van méhedben, két nemzet válik ki belsődből: egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek!” (1Móz 25, 23).

Ez is arra mutat, hogy a kisebb, azaz Jákób lesz az, aki birtokolja az elsőszülöttség jogát és az apai áldást. Mindezeket pedig csalással nyeri el, ezért is nevének jelentése: „csaló”. Tisztességtelenséget követett el; becsapta testvérét és édesapját; olyat tett, mely bűn Isten törvényének értelmében!

Jákób tehát úton van. Beérsebából halad Hárán felé. Ki tudja azonban merre halad lelkében? Mi milyen érzésekkel; milyen lelkiállapotban; milyen gondolatokkal jöttünk az Isten házába? Milyen lelki utat tettünk meg a múlt héthez képest? Vagy milyet a tavaly nyárhoz képest? Le tudtuk győzni félelmeinket? Megtaláltuk a biztonságot valaki személyében? Vannak terveink, melyeket szeretnénk megvalósítani, vagy aggaszt minket céltalanságunk?

Jákób ebből a csalásból elindult, és Hárán felé haladt, miközben ezen a földön, Lúz városában tért nyugovóra. Jó volt az irány, hiszen Istennek nem csupán Jákóbbal, hanem ezzel a területtel is célja volt! Mi is elindultunk lelki értelemben valamerre. A kérdés már csupán az, hogy Istenhez közelebb kerültünk, vagy Tőle távolabb? Megérkeztünk már célunkhoz, vagy még útközben vagyunk?

Miután Jákób felkelt, félelem fogta el, hiszen nem tudta, hogy az Úr maga van azon a helyen. „Milyen félelmes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja.” (1Móz 28, 17). Ezt követően tehát szent oszlopot állított, és olajat öntött a tetejére, és elnevezte a helyet Bételnek. Ezek után megdöbbentő fogadalmat tett Jákób: „Ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, amelyen most járok, ha ad nekem ételül kenyeret és öltözetül ruhát, és békességben térek vissza apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem.” (1Móz 28, 20-21).

Kicsit megdöbbentőek ezek a szavak, hiszen ez a fogadalom kétszer is tartalmazza a ’ha’ szócskát, mely egyértelműen feltételt fejez ki. Magunkra ismerhetünk mi is, szeretett Testvérek, hiszen sokszor kötjük mi is feltételhez kapcsolatunkat és viszonyulásunkat Istenhez! ’Ha meggyógyítja szerettemet; ha nem engedi, hogy meghaljon; ha juttat pénzt; ha nem engedi a próbatételeket…’, majd akkor lesz az én Istenem!

Mindezekhez csupán annyit tehetnék hozzá –emlékeztetőül-, hogy sokkal nagyobb dolgot tett értünk! Emberré lett Krisztusban, hogy még életünkben bűnbocsánatot nyerhessünk és földi életünk végén örök életünk lehessen az Ő Országában! Lehet, hogy jelenleg ez sokakat nem érint meg, de ennek csupán az lehet az akadálya, hogy jelenleg tényleg csupán aktuális dolgaink érdekelnek, és oly távolnak érezzük jövőnket!

Istent azonban nem csupán a jelenünk, de a jövőnk is érdekli! És ahogy megígérte, hogy velünk van és megőriz minket, az úgy van holnap is; jövő héten is és 10 év múlva is! Mert szeretné biztosítani jövőnket!

Attól félek kicsit, hogy könnyen üres frázissá válhat az a mondat, hogy ’Isten mindig veled van és biztosítja jövődet’. Nézzük meg Jákóbot: gyakorlatilag egy kietlen puszta közepén találkozik Istennel, és nem véletlen, hogy ’Bét-él’-nek nevezi el azt a helyet, melynek jelentése, az Isten háza, hiszen megérzi az Ő jelenlétét!

Ha mi magunk is nyitottá válunk Felé, és fogékonnyá válunk az Ő kegyelmére, mi is valóságosan átélhetjük az Ő jelenlétét! Lehet, hogy most mi is azt érezzük, hogy kietlen puszta a lelkünk, de ez még nem jelenti azt, hogy nem válhat az Istennek szentelt hellyé; hogy nem válhat az Isten házává! Vajon el tudjuk hinni, hogy Neki igenis terve van velünk?!

Jákób épp menekülés közben kapja az ígéretet, hogy Isten biztosítja jövőjét: „Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és áldást nyer általad, meg utódod által a föld minden nemzetsége.” (1Móz 28, 13b-14).

Bár Jákób feltételeit sorolja, mégis tesz valami olyat, melyet nekünk is követnünk kell: „Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit adsz nekem, a tizedét neked adom.” (1Móz 28, 22). Adni akar az Úrnak! Áldozni Neki! Így lehet teljes Isten nekünk szánt ígérete, ha ajándékozunk az Úrnak! Időt; figyelmet; szeretetet; hálát; bizalmat.

A világ bizonytalanságaiban és egyéni bizonytalanságainkban ne a félelem uralkodjék, ne a menekülés legyen a megoldás, hanem bízzuk mindezeket a problémákat arra az Istenre, Aki biztos segítség a nyomorúságban!

Kívánom, hogy mi mindnyájan érezzük meg azt a biztonságot, melyet csak Istentől kaphatunk; azt a békességet, mely szívünket lecsendesítheti és érezzük meg azt is, hogy Istennek terve van mindnyájunk életével!

„Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked.” (1Móz 28, 15). Ámen.   

Lovász Adrienn