Prédikációk

Jakab levelét olvastuk, mintegy két héten keresztül Református Bibliaolvasó Kalauzunk vezetését követve a reformáció hónapjában. A levél egy nagyon fontos része, amelyet szeretnék szívetekre helyezni, többször szólított meg az elmúlt napokban. Az egység címe: a Nyelv bűnei. Vajon miért szentel Jakab külön egységet levelében, az intelmek közt a nyelv bűneinek? Azért, mert tudja, hogy a szavak, amelyeket kimondunk, amelyeket nekünk mondanak, mennyire meghatároznak bennünket! Nem véletlenül olvassuk az ókori bölcsességirodalomban, amit Jakab is idéz a felolvasott versekben, hogy aki szájával nem vétkezik, az tökéletes, bűntelen ember!

Mert, Testvérek, annyi bűnt tudunk elkövetni szánkkal! A teljesség igénye nélkül: hazugságok, az egészen apró füllentéstől az ordas hazugságig, a másik ember háta mögötti beszéd – a pletyka, amely valahogy soha nem a jót terjeszti a másikról, azaz lejáratja a másikat, a másik rossz hírének keltése, és annak terjesztése, embertársaink szidása, a velük való szeretetlen beszéd, és Isten káromlása.

Sokak szerint a szó nem sebez meg, nem kell komolyan venni, hiszen ez nem más, mint levegő, ami a szánkat elhagyja. Azonban, tudjuk jól, hogy a tapasztalatok mást mutatnak. Ha egy gyermeknek azt mondják: „Soha nem lesz belőled senki, egy nulla vagy.” – az iskolában, vagy azt mondják otthon:  „Miért születtél a világra, nem várt ide senki!” – egy életre szóló sebeket kap az a gyermek, és ne csodálkozzunk, ha viselkedésében ez majd visszaköszön.

Ha azt mondja egy férfi a társának: „már nem vagy olyan szép, mint voltál, elhíztál, megráncosodtál, megöregedtél” – nincs annyi virág, erdőn és mezőn, hogy azzal aztán fájdalmát ki lehetne engesztelni! Pedig, nem ütöttük meg, fizikailag nem sebeztük meg, nem tettünk látszólag semmit, csak levegő hagyta el mondatok formájában szánkat!

Az 1970-80-as évek nagy zenekara az Illés együttes, amelynek frontembere Illés Lajos egy református lelkésznő férje volt, gyermekeinek egyike ma esperes-társam, lekipásztor, ismerve a Bibliai igazságot, nem véletlenül énekelte nagy slágerében a következőt: „A szó veszélyes fegyver és van, aki fegyvertelen. A szó elrepül, ki tudja, kit hogyan talál. A szó messze száll, ki tudja, hol áll meg végül.”

És, hogy valójában mennyire veszélyes fegyver? Gondoljunk most arra az eseményre, amikor az ember először vétkezett Teremtő Istene ellen. Mi előzi azt meg? A Kísértő, kígyó formájában megszólítja az embert: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyik fájáról se egyetek?” És hogy folytatódik? A jól irányzott mondatok kétséget ébresztenek az első emberpár szívében, ami a vágyat táplálja, és egy beszélgetésből kiindulva elkövetik az első bűnt, fellázadva Isten ellen.

Fontos tehát, kiemelten fontos, hogy beszéljünk e bűnünkről is, amelyben úgy vélem mindannyian érintettek vagyunk.

Jakab apostol több példát hoz fel annak érzékeltetésére, hogy a nyelv mekkora hatalom, és mennyire sokszor uralja a testünket, egész lényünket!

Beszél a hajók kormányáról. Tudjuk, hogy mennyire kicsi szerkezet ez egy hajóhoz képest, mégis a hajó arra megy, amerre a kormánylapátot a kormány fordítja!

Beszél a lovakról, amelyeket zablával irányítanak. Milyen kicsi eszköz a zabla, a nagy négylábú állathoz képest, és mégis, arra megy, amerre a zablával irányítjuk.

És, beszél arról, hogy egészen picsiny tűz mekkora erdőt képes felgyújtani! Szomorú aktualitást ad a képnek az égő esőerdő az Amazonas mentén és az immár Los Angelest veszélyeztető tűz.

A nyelvünk, szavaink is ennyire veszedelmesek, pusztítóak! Sokszor észrevétlenül átveszik az irányítást felettünk!

Aki nem hiszi, az ne legyen rest általános iskolás gyermekeket szünetben kommunikálni hallgatni, sokszor sajnos még hittanosainkat is…Olyan szavak hagyják el gyermekek száját, hogy az ember belepirul. Olyan szavakat vágnak a másik fejéhez, amely gyilkos indulatoktól hemzseg, és amikor az ember számonkéri őket, akkor azt mondják: „András bácsi, ezek csak szavak, senki sem gondolja komolyan, hogy a másikkal az történjen, amit kimondunk!” És, sokszor hiába próbálom, amikor mocskos szájjal fejeznek ki valamit, fegyelmezni őket, akár úgy is, hogy az adott szavakat, amelyeket ki lehetne mondani rendes magyar szavakkal is, szinonímákat elővéve mondja ki.

De, sajnos, nem csak gyermekeink mosdatlan szájúak. Kezembe került egy cég vezetője által kiküldött körlevél, amelyet a cég dolgozóinak írt, ahol a cégvezető felveti a problémát, hogy kor és kórtünet a mocskos száj ma hazánkban. Majd, hogy értsék is, hogy miről beszél, leír egy mondatot, és hozzátesz AZ HELYETT HOGY, és következik ugyanaz a mondat, csak épp nyomdafestéket nem tűrő szavakban. Hiába tűnik ártatlannak a mocskos beszéd, nem az!

Mert, a kimondott szó mögött ott van az indulat, az érzület, és gyakran, tudjuk jól a bűnügyi hiradásokat hallva, mozdul a kéz is a szó után a másik felé.

Eszembe jut börtönlelkész szolgálatom egy megrázó esete, ahol apa és fia leültek italozni. Az ital hatására szó-szót követett, kölcsönösen sértegetve egymást, aztán egymásnak estek, a fiú kést kapott kezébe, az apa baltát. Az apa volt a gyorsabb….A börtönben halt meg az apa, elemésztette az, amit tett fia ellen.

Jakab azt mondja, hogy ugyanazzal a szájjal áldjuk Istent, Atyánkat, és ugyanezzel a szájjal átkozzuk az Isten képmására teremtett embertársunkat, ugyanazzal a szájjal áldunk és átkozunk! Majd, hogy a helyzet lehetetlen voltát még jobban érzékeltesse, rámutat arra a természetben lehetetlen esetre, mint amikor egy forrás ugyanazon nyílásából édes, azaz iható, és keserű, azaz mérgezett vizet bugyogna fel. Vagy a fügefa olajbogyót teremne, a szőlő pedig fügét. Legalább ennyire lehetetlennek kellene lennie ennek a kettősségnek is a mi életünkben!

Az apostol hozzá is teszi:  „Testvéreim, nem kellene ennek így lennie!”

De, mit tehetünk, hogy szánkkal se vétkezzünk, ha idegrendszerünket próbáló élethelyzetek láncolata tulajdonképpen minden napunk?

Hogy tudnánk megrendszabályozni nyelvünket?

Egy testvér mesélte el, hogy mindig tízig számol, és azután igyekszik megszólalni, ha felbosszantják, de még sokszor így is kijön belőle az, aminek nem kellene kijönnie száján. Egy barátja pedig ilyenkor tízig számol, csak kínai nyelven, mert az hosszabb. Bár, saját bevallása szerint, amikor elrontja a számokat, na akkor kezd el igazán káromkodni! Vicces, megmosolyogtató ez a próbálkozás, de egyben rá is mutat, hogy önerőből hova jutunk, hova juthatunk. Sehova!

Egyetlen módon lehet tiszta a beszédünk, ha Isten az, aki megtisztítja nyelvünket, szánkat!

Ha az Ő szeretete áthat bennünket, akkor indulataink csillapodnak, képesek leszünk uralkodni magunkon. Ha elfogadjuk Jézust életünk urának, akkor nagyra nőtt énünk trónfosztása megtörténik, életünk trónjára Jézus Krisztus kerül. Ő irányítja gondolatainkat, szavainkat és tetteinket! De, mindennek ellenére, a kísértő munkájának eredményeként az óemberünk kikandikál az új alól, és igyekszik arra, hogy lehúzzon bennünket, és valljuk meg Testvérek, minderre a szavainkon keresztül van legnagyobb esélye! Mert, aki beszédben nem vétkezik, tökéletes ember az! Mi pedig koránt sem vagyunk tökéletesek! Istentől azonban kaphatunk erőt e harcban!

Az Úrnak asztalához készülünk, amely a bűnbocsánat asztala. Ahol letehetjük bűneinket, megszabadulva tőlük. Tegyük le nyelvünk bűneit is, az Isten ügyéhez nem méltó szavak használatát, a sokszor humorosnak vélt, de valójában közönséges megszólalásainkat, a másik embert bántó szavainkat, szeretetlen mondatainkat, a hazugságot, a pletykát, rágalmakat, mindent, ami keserű beszédként hagyja el szánkat!

És legyen mindennapi fohászunkká Dávid király imádsága a Zsoltárok könyvének 141. részéből: „Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajakim nyílását!”

Itt szerettem volna befejezni, ám tegnap délután édesanyámmal, mint szoktam, beszélgettem arról, hogy miről is fogok prédikálni. És, egy olyan mondatot mondott, amit meg kell osszak veletek. Azt mondta, hogy az is bűnünk, ha a szánkat azok a szavak, amelyeket ki kellene mondanunk, nem hagyják el.

Végiggondoltam, hogy mire alapozza ezt, és rájöttem, hogy Jakabnak a forrásról szóló példája az, ami erre rámutat. A jó forrás tápláló, éltető, szóval jó vizet ad! Folyamatosan az buzog elő belőle! A Jézus által megtisztított szívű ember szavai is ilyenek! És, megszólal, amikor meg kell szólalnia. Bizonyságot tesz, ahol bizonyságot kell tennie, vígasztal, ha azt látja, hogy a másik vígasztalásra szorul, könnyet töröl a szavakkal is, ha erre van szükség, és kimondja a szeretet lehetséges és fontos szavait, természetesen a tettei mellett! Tegyen ilyen megtisztított szájú emberekké minket a mi Urunk! Így legyen, Ámen

Juhász András