Prédikációk

A mai alkalommal, Bibliavasárnapon egy nagyon sokat idézett, és nagyon sok vitára okot adó Ige alapján kívánok bizonyságot tenni köztetek.

Ez az Ige, a Szentírás ihletettségéről szól, vagyis arról, hogy a Biblia honnan származik, és arról, hogy mi a célja Istennek az Ő Igéjével. A vitát az okozza, hogy a kutatók nem tudnak mit kezdeni az ihletettség kérdésével. Tudományos szempontból próbálnak ugyanis vizsgálni egy természetfeletti eseményt.

Rengeteg kérdés felvetődik az ige kapcsán: "A teljes Írás Istentől ihletett".

Mit jelent a teljes Írás? Az Ószövetséget, ami akkor a hívek kezében lehetett, hiszen még nem volt az Újszövetség meg? Vagy már az evangéliumokat is? Vagy a mi általunk ismert teljes Bibliára vonatkozik? Hogy történt a Szentírás ihletése? Isten diktálta az Ő mondanivalóját? Vagy vezette a Szentírók kezét, amikor írtak? Mivel csak egy történet - Jeremiás próféta könyvének egy részlete - ír arról, hogyan keletkezett egy prófétai könyv, ezt mintának tekinthetjük, vagy csak egyedi esetnek. A vita sokszor a nevetségességig fajult: volt korszak amikor azon vitatkoztak például, hogy az isteni ihletés a héber szövegnek mely részére terjedt ki, a mássalhangzókra vagy a magánhangzókra is.

Hogy mi lett e viták eredménye?

Semmi.

Ugyanis hittitokról van szó.

Hittitok, az is, hogy Isten hogy sugalmazza az Ő mondanivalóját,  és hittitok az is, hogy hogyan  tesz késszé valakit, alkalmassá arra, hogy az Ő szavát továbbadja, emberi szavakban. A semmin túl azonban mégis lett valami eredménye a vitáknak: mégpedig az, hogy a "sok bába között elveszett a gyermek", vagy ahogy ma még népszerűbben mondják: kiöntöttük a gyermeket a fürdővízzel együtt, azaz éppen az egység tényleges mondanivalója került háttérbe. Én, most erről a tényleges üzenetről szeretnék szólni, nem arról, amit nem tudunk megérteni, emberi lehetőségeinkkel felfogni, hanem arról, amit megérthetünk: miért kaptuk Istentől a Bibliát. Több dolgot sorol fel az apostol, amelyek nagyon fontosak. Nézzük meg együtt, hogy melyek ezek, és mindezek fényében változtassunk a Szentíráshoz fűződő viszonyunkon:

1. Az első így szól: a Szentírás bölccsé tehet az üdvösségre. Azaz, benne van a bölcsesség, amely elvezethet az üdvösségre. Ahogy Luther Márton megfogalmazta: a Szentírás bölcső, amelyben ott fekszik Krisztus. Azaz, a Szentírásban el van rejtve a mi üdvösségünk. Amik a Bibliában megírattattak, azok azért írattattak meg, hogy életünk legyen és üdvösségünk. Aki olvassa Isten Igéjét, aki hallgatja azt, annak esélye van arra, hogy az igazság ismeretére eljusson. Isten itt készített utat a mi szívünkhöz, lelkünkhöz. A régi időkben álmok által, látomásokban, angyalokat küldve, majd az egyszülött Fiú testet öltésében, ahogy a Zsidó levél összefoglalásként elénk adja: „Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által” – szólított meg minket Isten, ma Jézus Krisztus a Szentírás lapjairól szólít minket, mint az utolsó időben élő keresztyéneket.

2. A teljes Írás ezen túlmenően hasznos a tanításra.  Ami ebből az üzenetből először hangsúlyossá lehet a számunkra, a teljes szó. Mert mit jelent ez? Azt, hogy a teljes-egész Biblia, és nem csak részletei. Nem csak egyes, kedvelt és népszerű részek, hanem az egész Írás. Nemcsak azok a részek, amelyek simogatják lelkünket, de azok is amelyek tükröt tartva elénk esetlegesen megítélnek bennünket. Még az olyan részek is hasznosak, amelyek első olvasásra nem tűnnek építő jellegűnek. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten a Biblia minden részén keresztül tud munkálkodni, tud tanítani bennünket. Akár egy nemzetségtáblázaton, akár egy átokzsoltáron, akár az Énekek énekén, akár bármi más Igén keresztül. Nekünk csak alázattal kell az ige felé fordulnunk, hogy megszólítson bennünket. Nagy kísértése minden korok emberének, hogy kimazsolázza azt, ami tetszik, csak a könnyen emészthető lelki eledelt fogyassza. Isten azonban az egész Írást javunkra, üdvünkre adta!

A teljes Írás hasznos a tanításra. A másik szó a tanítás: mit jelent tanítani? Ismereteket közölni, ismereteket átadni. Ez az ismereted átadás az értelmünknek szól. Isten is ezt szeretné: el akarja érni a mi értelmünket. Szüksége van a mi életünknek ezen oldalára is, nemcsak az érzelmünkre. Kell neki életünk teljessége, és ennek része a mi értelmünk is. Akit tanítanak, az értelemben növekszik. Az gyakorlatilag folyamatosan épül, és előre lép. A legszembetűnőbben ez a kisgyermekeken vehető észre. Napról-napra nő az értelmük.  Így növekedhetünk mi is hitünkben, az Úr útján járva. Így növekedhetünk először a könnyebb lelki eledeleket fogyasztva, fokozatosan és az Isten szemében kedvesen.

3.  A harmadik egység már nem a tanításra, hanem a nevelésre vonatkozik. Ezt olvashatjuk: a teljes Írás hasznos a feddésre és megjobbításra, az igazságban való nevelésre. Egy kicsit úgy éreztem, amikor immár sokadszorra olvastam e verseket, mintha a Bibliát Pál e sorokon keresztül egy tanító-mesterhez hasonlítaná. Egy olyan mesterhez, akinek tanítványai oktatására és nevelésére is gondja ven. Sajnálatos módon, mi már általában csak olyan tanárokkal találkoztunk többségében, akik tanításunkkal törődtek csak, de egy igazi tanár a neveléssel is foglalkozik. Isten Igéje ilyen igazi tanár. Tanít és nevel. Mindkettőnek azonban egy a célja: hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.

Nem szabad azonban bálvánnyá sem tennünk a Szentírást. Sokan ugyanis ebbe a csapdába esnek. Hiszen egy olyan könyvről van szó, amely megtérésre indít és vezet, amely oktat és nevel az Úr útján, ezért sokakban valamilyen megfoghatatlan felettes hatalommá válik. Ezért szól Pál erről is: mindez nem működik magától, csak a Lélek által. A Lélek nélkül csak papír és holt betű a Biblia. A Lélekkel együtt azonban tényleg felettes hatalom: Isten szava. Gondoljuk meg, hogy hány és hány millió ember olvasta, történészek, kutatók, filozófusok és a sort lehet folytatni, akik csak egy izgalmas regényként, egy erkölcsi normaként, történelmi tényeket cáfolni vagy alátámasztani akarva, vagy az emberiség híres könyveként olvasták, és nem gyakorolt rájuk semmi lelki hatást. Miért nem? Azért, mert nem a Szentlélek vezetését kérve, annak világosságánál az Ő áldott munkálkodását kérve olvasták, csak kizárólag a saját kedvük és ötletük szerint!

És így térjünk most vissza kiindulási ponthoz, a Szentírás Istentől való ihlettségéhez: gondolkozzunk el azon, hogy van egy könyv, amely a Lélek által megszólít bennünket, megtérésre vezet,  Isten útján tanít és nevel-ahogyan azt mi is megtapasztalhattuk életünkben.

Ez a könyv lehet emberektől való?

Azt hiszem erre a kérdésre egy válasz létezik: a Biblia Istentől ihletett. Ha pedig így van, akkor felesleges kutatnunk, hogy ez az ihletés hogyan történt. A lényeg: a könyv hatása életünkre.

A görög eredeti nyelvben az Istentől való ihletettség szava a „theopneusztosz” szó. E szóösszetételben található egyrészt a „Theosz” – a görög Isten szavunk és a „pneó” ige, ami fújni, lehelni jelentéssel bír első jelentésben. Ha ezt a szót használjuk a fordításban, akkor úgy is visszaadhatjuk a mondatot, hogy a teljes Írás Istentől lehelt. Hol találkozunk még azzal, hogy Isten lehelt? Igen, jól gondolja az, aki a Teremtéstörténetben keresi a választ. Ahol Isten miután megteremtette, formálta az embert a Föld porából, lehelte az élet leheletét az emberbe. Ettől lett az ember élő-lélekké, élőlénnyé! Nem isteni Lélek hordozójává, hanem az élet hordozójává. Ha e párhuzamot mellé rakjuk alapigénknek, akkor új üzenetet kapunk: Isten a föld porából azzal, hogy lelket ad az embernek életet teremt, az által pedig hogy befogadjuk az Ő Igéjét örök életet támaszt bennünk! Teremtés és újjáteremtés! Milyen csodás párhuzam, milyen csodálatos munkája ez Istennek!

Ha tehát nem mindennapi kenyerünk az Ige, ha nem válik életünk részévé, akkor elzárjuk magunkat az igazi élettől.

Adja meg Isten, hogy ne csak templomok falai közt, ne csak vasárnapon, hanem életünk minden napján érezzük szükségét annak, hogy lelkünk tápláltassék Igéje által az örök életre! Ámen

Juhász András