Prédikációk

Szeretett Testvéreim!

Hétről hétre, vasárnapról vasárnapra összegyülekezünk eme Istennek szentelt helyen. Mire jövünk? Istentiszteletre. Mi célból? Azért, hogy Istent tiszteljük. Olyan szépen kifejezi magyar nyelvünk ezt az alkalmat. Sokszor bele sem gondolunk, hogy miért is vagyunk itt valójában!

Lehet, hogy megszokásból, vagy mert lelki igényünk van rá. Lehet, hogy másoknak akarunk megfelelni, de lehet azért, mert szükségünk van a bátorításra, megerősítésre, vigasztalásra, az áldásra… Ezt mindenki tudja, és érzi a szívében!

Én hiszem, hogy aki ide talált, -akár először, akár már sokadjára- nem véletlenül van itt! Hálát adni, kérni, megnyugodni. Ez mind meg is valósul, mert az Ige Isten élő és ható Szava, amely hozzánk, nekünk, és rólunk szól! Hiszem, hogy aki megjelenik Isten szent színe előtt, és megüresíti a szívét, nem megy haza személyes üzenet nélkül.

Igehirdetésem elején az istentisztelet szócskát emeltem ki, és maradnék is ennek a jelentésénél. Istent tisztelni jöttünk ide, és a mi lelki igényünk, örömeink vagy épp bánatunk mellett az a célunk, hogy Őt magasztaljuk!

Drága Testvérek, azért beszélek ma erről, mert gyakran megfeledkezünk Isten magasztalásáról! Túl kevésszer fogalmazzuk meg magunknak, hogy kicsoda Ő nekünk?!

Talán az a baj a mai világgal, és a mai emberekkel, hogy keveset és rosszul kommunikálnak… Nem fejezzük ki igazán, hogy mit is jelent nekünk a család melege és biztonsága; a barát támasza és tanácsai; a kollégák segítsége és együttműködése; a lelki testvér imádságai és gondoskodó szeretete!

Vajon, ha embereknek, ráadásul számunkra fontos embereknek sem mondjuk elégszer, vagy egyáltalán nem, akkor hogyan mondanánk Istennek?! Pedig szükségünk van rá! Amikor Istent megszólítjuk, azonnal a magasztalásnak kellene hangoznia, hiszen mennyi mindent Tőle kapunk, minden tökéletes jótétemény és ajándék Tőle származik!

Induljunk el úgy gondolatban, hogy „kicsoda nekem Isten?”! Teremtő? Gondviselő? Mindenható? Szabadító? Megváltó? Kegyelmes? Megbocsátó? Szerető? Vigasztaló? Pártfogó? Hogy csak egy párat említsek…

Ezek a tulajdonságok és megszólítások tükrözik, hogy Istenben számomra mi a legfontosabb! Hihetetlenül fontos hitünkben eljutni oda, hogy meglássam az Úrban a Cselekvő Istent! Olyan Istenünk van, aki mozdul az emberért!

Amikor például épp egy próbákkal teli időszakban vagyunk, gyakran megfeledkezünk arról, hogy „mindeddig megsegített az Úr”! Elfelejtjük jóságát, áldásait; elfelejtjük a meghallgatott imádság áldásait; elfelejtjük, hogy Isten a tenyerén hordoz minket!

Pontosan ezekben az ínséges időkben van a legnagyobb szükség arra, hogy Istent magasztaljuk, és méltóképpen hódoljunk Előtte! Tudniillik ezek azok a pillanatok, percek, órák, amikor tudatosítom magamban, hogy az én mennyei Atyám Mindenható! Nincsenek határai. De ugyanakkor szuverén Úr is, Aki bölcsen dönt az életünkről…

Jogos lehet a felmerült kérdés: ’de hogyan tiszteljem, vagy hogyan magasztaljam jól Istent?’ Az első és legfontosabb az, hogy szívből és őszintén történjen! Az az ember nem dicsőíti Őt, aki nem hisz Benne…

Az először felolvasott jóbi igeszakasz tele van kérdésekkel. A szakasznak ez a címe: Isten első beszéde Jóbhoz. Amikor Jób küszködik a betegségével, fájdalmával, viszketésével, a gyásszal és az anyagi csőddel, bizony perlekedik Istennel. És Isten ezt a lelkiállapotot és ezt az élethelyzetet arra használja, hogy kérdez Jóbtól. Ezek a kérdések segítenek abban, hogy Jób megfogalmazza, és meglássa például a teremtés csodájában, hogy Isten mindenható!

Kemény egy ilyen megpróbált időszakban Istent magasztalni… Sokkal hamarabb rójuk fel Istennek a rosszat, és kérjük Őt számon azért, mert megengedett veszteségeket, csapásokat, minthogy elmondanánk Neki, hogy mit is jelent Ő nekünk…

„Hol voltál, amikor a földnek alapot vetettem? … Lett-e parancsodra reggel, mióta élsz? ... Melyik útról oszlik el a világosság, és honnan árad szét a keleti szél a földön? … Ki az apja az esőnek, és ki nemzette a harmatcseppeket?” (Jób 38, 4-12-24-28)

„Ki mérte meg markával a tenger vizét, ki mérte meg arasszal az eget? … Ki irányította az Úr lelkét, ki volt tanácsadója, aki oktatta?” (Ézs 40, 12a-13)

Drága Testvérek, ezek a kérdések mind azt jelentik, hogy mi csak a látszatra figyelünk, és nem látjuk meg a lényeget! Amíg minket megkötöznek félelmeink és aggodalmaink, addig Isten munkálkodik! Nem csupán a természetben, -ahogy az imént felolvastam- hanem a mi életünkben is! Az, hogy Isten látszólag nem mozdul, még nem jelenti azt, hogy nem munkálkodik értünk…

„Kihez hasonlítanátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását?” (Ézs 40, 18). Annak idején vagy fémből készített bálványt egy mesterember, és beborította arannyal és ezüst díszítésekkel; vagy fából készült, és úgy faragták ki, hogy meg ne inogjon. Ma is vannak bálványok. Tárgyakat, személyeket, eszméket, ideológiákat imád és istenít a világ, és minden megoldást és változást ezektől remél…

„Kihez hasonlítanátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását?” (Ézs 40, 18). – ez a kérdés olyan jól rámutat arra, hogy mi nem ismerjük igazán a Teremtő és Gondviselő Istent! Mert ha ismernénk, akkor nem lenne szükségünk arra, hogy bárkihez vagy bármihez hasonlítgassuk Őt! Akkor nem lennénk ráfüggve tárgyakra, személyekre, eszmékre, ideológiákra…, mert megértenénk, hogy Isten egy és senki nincs olyan hatalmas, mint Ő!

Amikor nem jut eszünkbe semmi Isten magasztalásával kapcsolatban, jusson eszünkbe ez az Ige: „Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat.” (Ézs 40, 26).

Isten olyan mértékben számon tart mindent és mindenkit ezen a világon, hogy néven szólítja nem csak az égitesteket, hanem minden teremtményét! Mindenkit és mindent! Gondolkodtunk arról valaha, hogy mit jelent ez a kifejezés: „számon tartalak”?!

Szerintem azt, hogy ’figyelek rád’; ’fontos vagy’; ’érdekel, hogy mi van veled’; ’itt vagyok, ha szükséged van rám’… Ez a drága, szerető Úr, mennyei Atya számon tart téged! Figyel rád! Fontos vagy Neki, hisz Övé vagy! Érdekli, hogy mi történik veled, és mi játszódik benned! Mindig ott van melletted, ha szükséged van Rá!

Gyakran panaszkodunk mi is úgy, ahogy azt az Ézsaiás könyvében is hallhattuk: „Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé.” (Ézs 40, 27b). Drága Testvérem, nincs rejtve a sorsod Isten előtt, mert számon tart téged! Ügyed mindig ott van Előtte, és Ő a „színfalak” mögött munkálkodik! Nem láthatjuk, hogy hogyan, de cselekszik! Mióta világ a világ, és mióta először dobbant a szíved, ügyed a szerető Atya előtt van!

Számomra az a legmegdöbbentőbb, hogy gyakran elfáradunk, elerőtlenedünk, ellankadunk. Nincs több erő a küzdelmekhez, harcokhoz, problémákhoz, az élethez…, és mindeközben azt olvassuk, hogy: „Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő a földkerekség teremtője, NEM FÁRAD EL, ÉS NEM LANKAD EL, értelme kifürkészhetetlen.” (Ézs 40, 28).

Olyan csodálatos az, hogy Ő más, mint az ember! És Ő nem csak, hogy nem fárad el, hanem –mivel számon tart, és gondoskodik- „Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.” (Ézs 40, 29). Isten adja az Ő erejét, mert szükségünk van rá! Lehet, hogy nem úgy „segít”, ahogyan azt mi elképzeltük; lehet, hogy nem törli el egyszer és mindenkorra a problémát vagy a fájdalmat, DE AD ERŐT, hogy el tudjuk viselni…

Azt mondja az Ige, hogy „Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.” (Ézs 40, 30). Igen, még a legkiválóbbak is megbotlanak… „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40, 31).

Érzed, hogy hogyan melenget ez az Ige?! Érzed, hogy neked szól?! Érzed, hogy ezek nem emberi szavak?! Amikor tehát megfeledkezünk Isten magasztalásáról, az olyan, mintha hálátlanok lennénk… Pedig még a szomszédtól kölcsön kapott metszőollót vagy kalapácsot is megköszönjük…

Mit jelent tehát az istentisztelet? Azt, hogy Istent tiszteled az Ő magasztalásával, hódolatoddal, a nyitott szíveddel, minden porcikáddal. Mert Isten ÉRTED MUNKÁLKODIK! Mert szeret téged! Ámen.

Lovász Adrienn