Rövid bemutatkozás

Óvodánk nem körzeti óvodaként működik, hanem a város minden részéről fogad gyermekeket. Négy csoportban foglalkoztatjuk őket, csoportonként 30 főt. A koreloszlás homogén, azaz az egyes csoportokat közel azonos korú gyermekek alkotják. Vidám csoportnevekkel próbáljuk a gyermekek számára is vonzóbbá tenni azt a helyet, ahol napjuk nagyobbik részét töltik. Így: Szivárvány, Halacska, Virág és Bárány csoport.
Óvodánk felszereltsége kiváló, így megfelel a kötelező taneszköz listában foglaltaknak. Rendelkezünk kettő, egyenként közel 100 m2-es, jól felszerelt tornateremmel, amely a mozgásos tevékenységeken túl a néptánc, ovifoci, fejlesztő torna és egyéb hasonló helyigényű programok számára nyújt kellemesen tágas teret.
Ugyancsak rendelkezünk egy sóterápiás szobával, valamint logopédusi és orvosi szobával is.

A 2017-es infratrukturális fejlesztéseknek köszönhetően a gyermekek birtokba vehetnek egy mozgásfejlesztő szobát, ahol az egyéni és mikrocsoportos fejlesztések valósulhatnak meg. Továbbá kialakítottunk egy nyugalmas környezetet biztosító pszichológusi szobát is.
Óvodánk udvara viszonylag kis alapterületű, de fából készült udvari játékkészlettel és a teljes területén lerakott ütésbiztos talajiborítással igyekszünk vonzóbbá tenni.

Elérhetőség: 6721 SZEGED, Sóhordó u. 13. Tel.: (62) 420-903 

E-mail: zoltan@reformatus.szeged.hu

Fenntartó: Szeged Kálvin téri Református Egyházközség (6721 Szeged, Kálvin tér 2.)

A fenntartó képviselője: Juhász András

Óvodavezető: Szabó Zoltán György óvodapedagógus, tel.: (20) 824-72-02

Óvodavezető-helyettes: Tóth Judit Györgyi óvodapedagógus